Főrendiházi napló, 1875. II. kötet • 1876. april 8–1878. június 29.

Ülésnapok - 1875-54

;AGOS ÜLÉS. 56 LIV. ORSZ mint a minő Magyarországon fennáll, alig képzelhető. De ennek készséges elismerése mellett, a legkomolyabb megfontolást igénylő kérdés marad még mindig az, vájjon a kulcs, mely szerint az előttünk fekvő törvényjavaslat a fentartandó és megszüntetendő városi törvényhatóságok közti határvonalt megállapítja, helyes-e vagy sem? Szerény nézetem szerint nem az. Két szempontot ismerek, mely a városi munieipiumok számának apasztását szükségessé teszi. Egyik az, hogy bizonyos munícipalis városok a törvényhatósági jogkör föladatainak egyátalán nem képesek megfelelni; második az, hogy a magukban véve törvényhatósági joggyakorlatra képesített városok száma is túlságos az egyöntetű országos administratió követelményeihez képest. Ezen szempontok elsejéhez sok szó nem fér. Világos, hogy azon városok, melyek a törvényhatósági feladatokat nem teljesíthetik, törvényhatósági jogkörben fenn nem tarthatók. De már itt is helytelennek bizonyul a kormány által elfogadott alap, t. i. a lélekszám; igen könnyen találkozhatik ugyanis oly város, mely 12,000-nél jóval több lakóval bir, és mégis az Önkormányzati önállóság úgy anyagi mint szellemi feltételeit nélkülözi. Ennek kiemelésén felül itt még csak egy észrevételem van; daczára annak, hogy a közigazgatási bizottságokról szóló törvényjavaslatot annak idejében elleneztem, most, miután az törvénynyé vált, ép úgy, mint bárki más, az önálló municipális fennállás föltételei közé sorozom azt is, képes-e valamely város a maga kebeléből közigazgatási bizottságot alakítani: sőt visszatekintve akkori álláspontomra, lehetetlen némi satisfactiót nem merítenem a jelen törvényjavaslat beadatásából, mely azt bizonyítja, hogy maga az igen tisztelt belügyminister ur akkori conceptiójának egy részétől — az úgynevezett ambulatorius bizottságoktól — a végrehajtás idejének közeledtével oly rémületbe esett, miszerint sietett új törvényjavaslatot beadni, nehogy ama conceptiót valamikép életbe léptetni kénytelenittessék. Egyébiránt sziute akaratom ellenére ejtettem ki ezen megjegyzést, mert föltett szándékom, hogy a jelen törvényjavaslatra alkalmazott bírálatom minden ellenzéki színezést mellőzve, a legtisztább objectivitas terén mozogjon. Bonyolultabbá válik a kérdés, midőn már nem a képesítés hiányára, hanem a túlságos számra való tekintettel kell eldöntenünk, melyek a meghagyandó és melyek az eltörlendő városi törvényhatóságok. A kormány megoldási módja igen egyszerű; emlékeztet az orosz vasúti politikának egy igen kezdetleges mozzanatára: midőn t. i. a mérnökök a birodalom két nevezetes pontját összekötendő vasúti vonal tervét megállapították volt, természetesen minden közbeeső nevezetesebb város megérintésével, a terv bírálatára kiküldött legfelsőbb hivatalnok, hirszerint feleslegesnek találta a sok kanyarulatot, mely abban természetszerűleg előfordult, és türelmét vesztvén, egyenes vonalat húzott a térképen az egyik végponttól a másikhoz, s azt monda: „igy kell lennie." Teljesen hasonló eljárást követ a mi kormányunk, midőn egyéb tekintetek kizárásával 12,000-nyi lélekszámot állapit meg határvonalképen, azt a mi azonfelül van, meghagyja, a mi alul, eltörli. Szerintem egészen más itt a helyes elválasztó szempont; és pedig az: létezik-e valamely városban a megyeitől különböző érdekkör? ha igen, akkor indokolva van, sőt szükséges is lehet az illető városnak exemptiója a megyei törvényhatóság alól; ha nem, akkor ezen exemptió megszüntetése semminemű káros következéssel nem jár; mind a két eset pedig egyátalán nincs szükségképeni összefüggésben a lélekszámmal. Ismerünk akárhány alföldi várost, mely 12,000-nél nagyobb lélekszámmal bir, lakosságát azonban egynéhány ügyvéden kívül, majdnem kizárólag föklmívelők képezik; az ilyen város semminemű érdekében sem érintetik az által, ha a megyébe bekebeleztetik, mert a megyei közönség ugyanazon elemekből áll, melyek az érdeknek ugyanazon iránya által vezéreltetnek. Viszont létezik akárhány úgynevezett kisebb város, melynek lakossága túlnyomólag iparral és kereskedéssel foglalkozik, és ez által oly érdekköröket foglal magában, melyek a megyei közönség egészen eltérő életköreivel egy kalap alá alig hozhatók és igy a megyei többségnél helyes méltánylatra alig számíthatnak. Ily városokra nézve, ha csekélyebb is lakóik száma a 12,000-nél, létveszélyt képezhet a bekebelezés. Hogy pedig ez nem puszta phrázis, hogy a