Főrendiházi napló, 1875. II. kötet • 1876. april 8–1878. június 29.

Ülésnapok - 1875-54

LIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. 57 városi lakosság a megyébe való bekebeleztetés által nem pusztán hiúságában szenved, hanem valódi és lényeges jogokat vészit, azt a köztörvényhatóságokról szóló, és viszont a rendezett tanácsú városok jogkörét megállapító törvények illető szakaszaiból könnyű belátni. Azon város, mely törvényhatóság, országos ügyek felett tanácskozhatik és más törvényhatóságokkal levelezhet; mint rendezett tanácsú város ezt elveszti; az indirect államadó után pótlékot vet ki: ettől is elüttetik; sérelmes kormány-rendeletek ellen azok végrehajtása előtt felírhat: ettől is megfosztatik ; s végre egyátalán minden fontosabb ügyére nézve, melyet eddig önállóan kezelt, a megyei törvényhatóság gyámsága alá helyeztetik; évi költségvetését a megye jóváhagyása alá bocsátani köteles, egyes polgárok és a városi hatóság közti összeütközések eseteiben a városi érdeket nem ismerő megyei közönség dönt; igaz, hogy fentartatik a fellebbezés a ministeriumhoz, de kiki tudja, mily nehezen legyőzhető praejudiciumot alkot — különösen közigazgatási eljárásban — egy első folyamodásu elintézés. Ha mindezeket szemügyre vesszük, nem fogjuk állítani, hogy csekélység miben a bekebelezés által a városi polgárság viszonyai változnak. De tegyük fel, hogy mindez csekélység lenne; még akkor is állítom, hogy az ipart és kereskedelmet üző, annak felvirágoztatására hivatott polgári elem érdekeinek bármily csekély mértékben való érintése is — különösen ezen országban — valóságos politikai bűn. Nem merül-e fel minden költségvetés tárgyalásakor azon panasz, hogy közgazdászati állapotaink egyoldalúsága, az ipari keresdelmi foglalkozásnemek hátramaradottsága, képezi bajaink fő-főkutforrását ? nem éreztük-e oly tények által, melyek minden szóbeli érvelésnél ékesebben szólók, azon inferioritas súlyát, melybe az imént említett közgazdászat! hiány által más országokkal, és jelesen szomszédainkkal szemben helyezve vagyunk ? és midőn ezt érezzük, midőn abból folyólag áthatva kell, hogy legyünk két dologtól: hogy t. i. a polgári elem nálunk gyenge és hogy annak megerősödése a hazai életkérdések közt első sorban áll. akkor kíséreljük meg ezen polgári elem nagy része helyzetének oly átalakítását, melynek hordereje kiszámithatlan ? és ezt csak azért, hogy a lélekszám kényelmes chablonját alkalmazhassuk? ha a polFŐRENDJ NAPLÓ II. 1875/78. gári elem hivatásának, ezen ország közgazdászati jövőjére nézve, kellő méltánylásával bírunk, ilyet nem tehetünk. Compensatiókról szólanak, melyeket t. i. a bekebelezendő városok polgárai nyernének, a megyei ügyekre ezentúl gyakorlandó befolyás által. Méltóságos főrendek, ez merő illusio; a polgári elem jellege a komoly, következetes, solid munkásság, s értelmi erőnek concentratiója saját tevékenysége körére; ezen tulajdonok igenis képesitik az önrendelkezési jog legjózanabb gyakorlására, de nem arra, hogy a dictiózás és korteskedés befolyásának kitett megyei közönség kezében magát kellőleg érvényesíthesse ; egészen eltekintve attól hogy az ujabb törvények szerint a megyei közigazgatás súlypontja a közigazgatási bizottságban fekszik, melyben igen kétséges, leendnek-e egyátalán képviselve a bekebelezett városok. De mindezekre a ministeri indokolás mintegy előzetes választ iparkodik adni, mondván, hogy a törvényhozásnak nem lehet feladata érdekellentéteket teremteni vagy állandósítani, hanem igenis minden érdeket együttes működés terének megnyitása által kiegyeztetni és solidaritásba hozni. Bátorkodom merőben ellenkező nézetben lenni. Érdekellentétet a polgári s a megyei közönség közt nem ismerek; — érdekkülönbözetet igenis. A különbözet pedig nem tartalmaz ellentétet, míg a külön elintézési tér meghagyatik; ellentétté fajul, midőn különböző érdekek az együttes megoldás kereteibe mesterségesen szoríttatnak. Épen a ministerium által szándékolt egyesítés idézné tehát elő az érdekharcz veszélyét, mely most nincs. Igenis vannak esetek, midőn egy magasabb eszme eltérő érdekeket a külső solidaritás elfogadására késztet: de ekkor magában ezen magasabb eszmében rejlik azon erkölcsi erő is, mely az érdekharcznak érdekki egyenlítés által tudja elejét venni. Midőn a régi franczia tartományok sorompói lehullottak, sok particularis érdek szenvedett csorbát, de mindezek felett kiegyeztetőleg lebegett a nagy és egységes Francziaország eszméje, mely követelhette, hogy minden rész megnyugvással engedjen saját érdekeiből. De itt, a mi esetünkben, hogy minő legyen azon magasabb eszme, mely a polgári I elemnél megnyugvást szülhessen, midőn érdekeit