Főrendiházi napló, 1875. II. kötet • 1876. april 8–1878. június 29.

Ülésnapok - 1875-130

504 CXXX. ORSZÁGOS ÜLÉS. zatokban, mely pontozatok azonban e háznak számos tagjai előtt ismeretlenek maradtak bizo­nyára a külügyminister által igen fontosaknak tartott okokból. Én nagyméltóságú főrendek, ezen pontok meg­jelölésére sem akarom fölkérni a kormányt; csak azon megjegyzést intézem a kormány elnökéhez, hogy ha ezen pontok helyett csak egyet mondott volna, hogy mit tekint a monarchia érdekének, ezzel bizonynyal megnyugtatta volna a közvéleményt és akkor sokkal nagyobb készséggel szavaztuk volna meg a hitelt, mint jelenleg, km ugy hiszem, ha a kormány azt mondotta volna, hogy a mon­archia érdekének azt tartja, hogy a határos államok egyike se tegyen szert oly hatalmi túlsúlyra, mely monarchiánk érdekére nézve fenyegető lehet, ha ezt mondotta volna és az egész eljárása igazolná, hogy ezen czélra való törekvés képezi feladatát: ez sokkal határozottabb megjelölése lenne a monarchia érdekének, mint bármily nagyszámú pontokban való összefog­lalása. Ezek után nagyméltóságú főrendek, legyen szabad megjegyeznem, hogy nem hiába hozta szóba a ministerelnök ur fölszólalásában az önmegtagadást, melyet e ház tagjai fontos kérdé­sekkel szemben oly gyakran tanúsítottak; való­ban önmegtagadás kell ahhoz hozzájárulni és megszavazni ilyen törvéuyjavaslatot, midőn annak végrehajtói iránt — sajnálattal legyen mondva, és nem mint személyeskedés — bizalommal nem viseltetem. Egyébiránt elfogadom a törvényja­vaslatot. Eötvös Dénes b.: Nagymélt. elnök úr, mélt. főrendek! Oly fontos a tárgy, hogy nem állhatok ellen azon ösztönömnek, hogy midőn sza­vazatomat teljes meggyőződésből adom, azt egy pár szóval indokoljam. Én csak arra vagyok bátor figyelmeztetni a mélt. főrendeket, hogy az 1867: XII. t.-cz. 56. §-ában szó van azon eset­ről, hogy ha Magyarország az osztrák tartomá­nyokkal közösen adósságot akar kötni. Ez az államadósság olyan, melyről nem lehet tagadni, hogy azon adósságok közé tartozik, melyek a monarchia mindkét részét egyenlően érdeklik. Azt is tudjuk, hogy a delegatiók alkalmával, mielőtt ezen adósság folyóvá tétetik, erről a de­legatióknak jelentés adatik. Ennek következtében én a delegatiónak ujolagi összejövetelét, mieló'tt ezen összeget megszavazzuk, szükségesnek tar­tottam, azonban azon felelősséget, habár minori­tásban maradnék is, azon felelősséget, mely engem terhelne, ha a monarchia védelmére szükséges eszközt nem szavaznám meg, magamra vállalni nem akarván, azon meggyőződésben, hogy ez összeget az ország és monarchia akarata ellen nem fogja felhasználni a külügyministerium, a törvényjavaslatot elfogadom. Elnök: Ha nincs senki, a ki még szót emelni kivan, miután, úgy hiszem, nem tétetett inditvány az iránt, hogy a törvényjavaslat átalá­nosságban el ne fogadtassék, vagy ha tétetett is, az inditvány nem lön támogatva, határozatul ki­mondhatom, hogy a mélt. főrendek a törvény­javaslatot áíalánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadják. Méltóztassék pontonkint ol­vasni. Pallavicini Ede ó'rgr. jegyző' {szakaszon­hint olvassa a törvényjavaslatot^ Elnök: Ha nincs észrevétel, méltóztassanak felállani azok, kik az imént felolvasott törvény­javaslatot úgy szerkezetére, mint lényegére nézve elfogadják. (Megtörténik.) A mélt. főrendek a közösügyi bizottságok által rendkiväli hadi költ­ségekre megszavazott 60 milliónyi hitel Magyar­országra eső részének fedezéséről szóló törvény­javaslatot úgy béltartalmára, mint szerkezeiére nézve elfogadják és erről a képviselőházat érte­síttetni rendelik. Következik a közmunka- és közlekedési ministeri táreza részére az 1877. évre szüksé­gessé vált pótkiadásokról szóló törvényjavaslat. Zichy F. Viktor gr. jegyző (olvassa a bizottsági jelentést- Felkiáltások: A törvényjavas­latot felolvasottnak vesszük!) Wenckheim László b.: Nagymélt. elnök úr, mélt. főrendek! Ugy hiszem, hogy valahány­szor póthitel kérdése fordult elő, mindannyiszor beleigtattatott a törvényjavaslatba, hogy egyszer­smind javasoltatik a ministernek, hogy a meny­nyire lehet, már a költségvetés előirányzata úgy készíttessék, hogy ne legyen kénytelen a minis­ter póthitelhez folyamodni. Ez alkalommal is fel­emlittetett ez ? s e tekintetben vagyok bátor a hármas bizottság álláspontjára figyelmeztetni a mélt. főrendeket. A bizottság ugyan indokoltnak

Next

/
Thumbnails
Contents