Főrendiházi napló, 1875. II. kötet • 1876. april 8–1878. június 29.
Ülésnapok - 1875-130
CXXX. ORSZÁGOS ÜLÉS. 503 Ez a czél az, a melyre a 60 milliónyi hitel kéretik, a melynek fedezése iránti gondoskodásra a méltóságos főrendeket tisztelettel felkérem. (Élénk helyeslés). Prónay Dezső' b. Nagymélt. elnök ur, mélt. főrendek! Nem tagadom, hogy némi kétkedés fog el, midőn ezen kérdésben igénytelen szavamat emelem. A kétkedés egyik indoka az, hogy felszólalásomat közvetlenül megelőzte a ministerelnök ur beszédje, melynek szokott ékesszólásával szemben nekem most fel kell szólalnom. Azonban ha másrészt, azon körülmény, hogy ő exeellentiája a ministerelnök közvetlenül előttem szólott megnehezíti az én felszólalásomat, viszont igen könnyűvé is teszi azt, mert egyszerűen az ő beszédéhez kapcsolhatom azon indokokat, melyek engem vezetnek, midőn az élőt- ; tünk lévő törvényjavaslatot a delegatiók által már megszavazott 60 milliónyi hitel fedezetéről ezennel elfogadom, a mennyiben t. i. a fedezet iránti gondoskodás s az az iránt való határozat e házat illeti. Ugy hiszem, habár tagadhatatlan, hogy törvényeink értelmében a delegatiók azon közegek, melyek által az alkotmányos országokban a parlamentnek a külügyek vezetére is fenntartott befolyása gyakoroltatik, korán sincs kizárva, hogy a törvényhozás mindkét háza közvetlenül is gyakorolhatja a külügyek vezetésére befolyását, és pedig gyakorolja e befolyást kettős módon: először az által, hogy a delegatiók által megszavazott költségek fedezéséről való gondoskodás fenn van tartva a magyar országgyűlés mindkét házának. Gyakorolhatja oly értelemben, hogy a fedezet módozatairól önállóan intézkedhetik, a fedezetről való intézkedést késleltetheti, föltételektől teheti függővé. Elismerem, hogy e tekintetben teljesen jogosult azon állitás, hogy ez csak a legvégsőbb esetben volna gyakorolható. De hogy a jogi lehetőség arra meg van, azt, habár talán más szavakkal, és talán csak ätalánosságban némi tekintetben ő exeellentiája a ministerelnök a képviselőházban maga is elismerte. Nem szándékozom mélt. főrendek a felett vitatkozni, vájjon most helyén volna-e a magyar országgyűlés e jogának felhasználása, de e helyett csak annak kiemelésére vagyok bátor szorítkozni, hogy nézetem szerint igenis más módja is van a külügyek vezetésére való befolyásnak, más módja és eszköze a magyar törvényhozásnak, s ez nem egyéb, mint az, ha egyátalában határozott nyilatkozat által kijelöli, mint a közvélemény legelső s e tekintetben nyilatkozásra leghivatottabb közege, ha kijelöli — mondom — azt az irányt, melyet a külügyek vezetésére leghelyesebbnek tart. E tekintetben méltóságos főrendek részletekbe bocsátkozni ma nem tartom helyén. Talán lehetséges sem volna ez különösen annak, a kinek a diplomatiai helyzet részleteiről tudomása sincs, s nem is lehet. Csak egyetlen egy pontra fogok szorítkozni. E tekintetben is a ministerelnök ur szavaihoz fűzhetem beszédemet ki azzal indokolta itt e házban a kért hitel megszavazását, hogy annak nincs egyéb czélja, mint a monarchia érdekeinek megóvása. Én nem képzelhetek kormányt Magyarországon, melynek más czélja lenne, mint a monarchia és haza érdekét megvédeni, de ha egyet értünk érdekeink megvédésére nézve; az érdekek megvédésére szükséges eszközök iránt, valamint ezen eszközök alkalmazása iránt lehetnek eltérők a nézetek, és vájjon e tekintetben a monarchia érdekei megvédésére szükséges eszközökre, valamint azok alkalmazásának módjára minő befolyást gyakorolt, gyakorol és szándékozik gyakorolni a magyar kormány, ez az a mire nézve e helyen és ez alkalommal fölvilágosítást óhajtottam volna a kormánytól. De nem bátorkodom tőle felvilágosítást kérni, mert hisz ha azon helyzetben lett volna, hogy kellő fölvilágositásokat adhasson, remélem ez esetben önkényt is nyilatkozott volna a kormány. Annál kevésbbé kérek fölvilágositásokat, mert azon esetekben is midőn a kormány látszólag fölvilágositásokat nyújt, azok ritkán kielégítők vagy megnyugtatók. Következtetem ezt különösen abból, hogy számtalan esetben a delegatiók által is kéretett felvilágosítás a külügyekre nézve. Es igenis megjelöltettek látszólag határozottabban a monarchia érdekei körvonaloztattak bizonyos ponto-