Főrendiházi napló, 1875. II. kötet • 1876. april 8–1878. június 29.
Ülésnapok - 1875-117
386 CXVn. ORSZÁGOS ÜLÉS. ölesek és testi sértések közt a büntetésre nézve semmi különbséget Bem tenni. Haynald Lajos kalocsai érsek: Követem Ö* méltóságát az előttem szólott zólyom- és turóezmegyei főispán urat abban, hogy elméleti vitát provocálni nem akarok; nem pedig annál kevésbé, mert a miket méltóságos tiszttársam a szatmári püspök ur az átalános vita alkalmával oly kimerítően, szépen és találóan előadott, azokat én mint nézeteimnek tökéletesen megfelelőket, elfogadom, de ismételni nem akarom. Azonban a mélt. főispán ur által tett indítvány némi támogatására, vagyis inkább magam szavazatának — és mint értettem tiszttársaimtól — az enyémmel megegyező szavazataiknak is indokolására néhány szót mondani kényszerülök. Codexünk hódolva azon bevallottan barbár szokáshoz tapadt előítéletnek, melynél fogva a párbajt vívó önmagának és ellenesének a haza, az emberiség, az Isten szent és nagy ezéljaira rendelt és kötelességszerűen föntartandó életét és testi épségét könnyelműen, gyakran semmis, csekély, nem ritkán épen frivol, s néha talán aljas indokoknál fogva veszélyezteti és áldozatul oda dobja, külön fejezetben intézkedik a párbajvívóknak és bűnsegédeiknek bűntetteiről; mintegy kiváltságban és kedvezményben részesiti azokat, enyhébb büntetéseket szabván reájok, mint a milyenek sújtják a más alkalomból és indokokból elkövetett hasonló bűntetteket; sőt, a mennyiben ezen fejezet egyik §-a a párviadali szabályokra is hivatkozik, és azokra alapítja határozatát, ennyiben mintegy törvénysanctióval látja el a párviadal barbár intézményét. A párviadaloknak kedvező, úgynevezett közvélemény, az újabbkori napi irodalomban elhárítja a párviadali gyilkosság bűnét és beszámítását a tettesről s áthárítja társadalomra, mint a mely a sértett becsület reparatiójára elegendő alkalmat, módokat és eszközöket nem nyújt a bántalmazottnak; és mind ezáltal, mind pedig a párviadalhoz fűződő előítéletnek mindenkori hangoztatásával, nemkülönben a társadalmi találkozásokkor tanúsított megvető, niegbélyegzö,visszataszitó magaviseletével azok iránt, kik nem hajlandók párviadalra kelni, mintegy erkölcsileg, — ha szabad ily szót haszuálnom egy erkölcstelen tettre, —erkölcsileg kényszeríti a bántalmazottat, hogy a megsértett becsületén ejtett csorbát másként megtorolni nem tudván, párviadal utján torolja meg azt. Én, mélt. főrendek, nem akarok ezen okoskodás bővebb elemzésébe bocsátkozni, de legyen szabad mégis pár szóval értékének méltánylására felemlítenem, hogy ha áll az, hogy az említett okoknál fogva a tettesről áthárul a bűntett súlya és beszámítása a társadalomra, nincs ok, miért ne háruljon át a társadalomra egy szegény, családjával együtt majdnem az éhhalálnak kitett embernek bűntette is, ki a társadalmi viszonyoknál fogva a vagyonnak egyes osztályokban felhalmozódó sokasága, másikban pedig egész az inség okozásáig leapadt csekélysége, a munka és kereset hiánya miatt azon kényszerűségbe jut, hogy embertársainak vagyona után kezét kinyújtsa. Én az ily esetben igenis helyét találom annak, hogy az enyhítő körülmények a bíró prudens arbitriumát oda tereljék, hol enyhébben fogja megitelni és sújtani azon ember bűntettét. De ugyanazon prudens judicis arbitrium fog majd szintén találni módot is enyhébb büntetésben részesíteni azon párbajvívót, ki a társadalmi nyomás alatt állván, ez által kényszerítve érzé magát ily módon reparálni sértett becsületét. Mondám, hogy azon okoskodás bővebb taglalásába bocsátkozni nem akarok. De egyet, mint bizonyosat, jeleznem kell, t. i. azt, hogy ha a vád értelmében a vádlott társadalomra átháramlik a párbajt vívók gyilkossági tette és beszámítása, akkor ezen fejezet codificatiója által Magyarország állama és törvényhozása bűnrészese lesz a társadalomnak, mert a kellő szigort nem alkalmazván és túlengedékenyen büntetvén a tulajdon vallomásaik szerint is az ellenfél meggyilkolására kiindult párbajvívókat és bűnsegédjeiket, megerősíti az emberekben azon előítéletet, hogy az ily gyilkosságnak akár máson való elkövetése, akár maga ellen való provocálása a becsület által parancsolt dolognak tekintethetik, és hozzájárul ama vészes szokás megörökítéséhez s azon véres hekatombák föntartásához, melyeknél e hazának annyi díszes családja újabb időben is gyászolva állott, és melyeknek e népszegény nemzet annyi jeles tehetségű, jobb sorsra érdemes és a hazának, az emberiségnek nagy szolgálatokat tenni képes fiai estek szomorú áldozatul. A mondottakban röviden kívántam indokolni,
