Főrendiházi napló, 1875. II. kötet • 1876. april 8–1878. június 29.
Ülésnapok - 1875-44
14 XLIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. felállítani, oda van tehát utasítva, hogy használja fel mindazon tényezőket, melyeknek felhasználásával megközelítőleg érheti el azon czélt, melyet elérne, ha minden elemi iskola állami lenne. Ezen tényezők pedig a felekezeti és községi elemi iskolák. Használja fel tehát ezeknek működését az állam, de ne terjessze ki hatását annak szabályozására, hogy ezen tanintézetek, milyen tanerővel s dotatióval bírjanak, mert az ez iránti intézkedés az autonómiának keretébe tartozik, hanem szorítsa igényeit, nem tekintve a dotationak s tanerőnek mennyiségére, csak arra, hogy ezen elemi iskolák egyedül a tanításra vonatkozólag feleljenek meg a törvény szabályainak. Az államnak hivatása e szerint abban összpontosul, hogy az elemi iskolák hatóságának felállításáról gondoskodjék. Felesleges volna ezen hatóság szükségét bebizonyítani akarni, elegendőleg igazolja annak szükségét az utolsó időnek tapasztalata. Nem régen láttuk, mily veszedelmes irányban működtek némely hitfelekezeti iskolák, ugy hogy magok a hitfelekezetek meggyőződve ezen iskoláknak államellenes törekvéseiről, indokolva találták azoknak megszüntetését. Köztudomásra van, hogy némely hitfelekezeti s községi iskolákban jelenleg is használtatnak olyan tankönyvek, melyeknek tartalma ellentétes az állam egységének eszméjével. Mindezek bizonyosan nem történnek vala, ha az elemi iskolák hatósága kellőleg lett volna szabályozva. A vallás- és közoktatási magyar minisztériumnak mindentudónak s mindenlátónak kellene lenni, hogy mindezen csekélységnek látszó s még is nagy hordejü eseményeket az országnak minden részében észlelhesse, a tanfelügyelők pedig, nélkülözvén a kellő közegek segítségét, minden iparkodásuk mellett sem felelhetnek meg mindenütt a szükségnek. Hogy tehát a népiskolák eredményteljesen felelhessenek meg valódi hivatásuknak, azoknak egy rendszeresített hatóság ellenb'rködése, s intézkedése alatt kell államok. S miután az előttünk levő törvényjavaslat véleményem szerint, combinálva a már meghozott közigazgatási bizottságról szóló törvénynyel, lendületet, sőt életerőt adna az 1868-ik évi XXXVIII. törvénynek s a népnevelés eszméjének ugy mondván testet adna, az ezen törvényjavaslatban lefektetett alapelvekhez ragaszkodva, s áthatva e törvényjavaslatnak czélszerüségétől, örömmel üdvözlöm e törvényjavaslatot s azért azt a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. [Helyeslés.) Sehlaueh Lörincz szathmári püspök: Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! A népnevelési politikának sarkpontját tagadhatlanul a népiskolai hatóságok szervezése, vagyis az oktatásügy vezetése képezi, és ez valamint a modern állam nehéz problémája, ugy eltérő megítélés alá eshetik, a mint valaki vagy az állam korlátlan hatalmának, vagy a szélesebb körben működő erők önkormányzatának hive. Nyolcz évi tapasztalásunk bebizonyította, hogy e kérdés mélyen belenyúl a magyar államéletbe, de hogy az nem kevésbé visszahat magának az oktatásnak sikerére is. S azért csak elismeréssel kell lennünk a kormány intentiói iránt, a midőn e valóban nehéz kérdésnek megoldását az előttünk fekvő törvényjavaslatban megkisérli, megkísérli oly irányban, mely Magyarországon az egyedül helyes, az egyedül lehető, értem: a szerzett jogok tiszteletben tartását a jelenleg működő erők méltánylását s a létező állapotok megfigyelését. Igaz, hogy mindezeket illetőleg a képviselőház által elfogadott törvényjavaslat szövege nem megy azon határig, a melynél tökéletes megnyugvásomat találnám ; ez mindazonáltal nem akadályoztat, hogy azt átalában véve mint haladást ne üdvözölném, — sőt inkább elfogadom azt, annál inkább, mert azon remény kecsegtet, hogy a méltóságos főrendek kegyes hozzájárulásával s a közoktatásügyi minister nr ő exeellentiájának beleegyezésével sikerülend a részletekben a hármas bizottság szövegezése szerint oly jobbitmányokat létesíteni, melyek a kormány intentióit jogos s csakis a tanügy felvirágoztatására irányzott kivánalmainkhoz közelebb hozván, nekem s hitfeleimnek nagyobb megnyugtatást szerzendnek. Magyarország ugyanis csak 1868-ban jutott legelőször egy népiskolai közoktatási törvény birtokába. Az egy eompromissum lévén, magán hordja a sok javító s módosító kéz nyomait. A nemes eszményiség, mint az az első törvényiavaslat szerzője egész valójának sajátja volt, és a tényleges, századok óta kifejlett állapotok laza