Főrendiházi napló, 1875. II. kötet • 1876. april 8–1878. június 29.

Ülésnapok - 1875-113

290 CXIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. lebb áll, elfogadom egészen úgy, mint az Irhouban életbe van léptetve; sikert azonban csak úgy várok, ha ezen javítási intentióval mind az öszszeköttetik, a mi e rendszernek conditio sine qua nonja, tudniillik hogy a valláserkölcsi befolyás azon mérve biztosittassék, a mely egyedül képes nemesebb érzelmeket gerjeszteni és javítani. A törvényjavaslat azon elvek hatása alatt készült, a melyek 200 év óta félreismerhetlenül szelídebb irályba igyekszenek terelni az egész büntető politikát, Hogy pedig nehéz megjelelni a határvonalat: hol szűnjék meg az engedékenység s hol lépjen hatályba a sértett jogrend szigorú megtorlása, azt érzi mindenki, a ki tudja, mennyi kárt okozhat tévesztett negélyezése az úgynevezett humanitásnak; de egyúttal mennyi igazságtalanságot rejthet magában a túlszigorú büntetés. Itt a subjecíiv érzelem rósz tanácsadó. Az államélet fejlettségének foka, a jogállapot biztonsága, az államkormány szilárdsága s átalában a műveltség magaslata lehetnek egyedül mérvadók ott, midőn arról van szó: mennyire óhajtandó, hogy a megrendült erkölcsök közepette magasan és szilárd kézzel tartassék fenn az örök igazság elve, mely egyedül képes kiegyeztetni a szigort az engedékenységgel. Fogja-e ezt a jelen törvény elérni? ez oly kérdés, melyre ismét csak a jövő felelhet. Tagadhatlan, hogy a törvényjavaslat a jelen legislatiónak egyik legszebb müvét képezendi. S ha társadalmi viszonyaink irányában igen előhaladt, tán részben azokat tálhaladó álláspontot foglal is el, mégis — kivált ha az általam jelzett magasabb szempontok a részletes tárgyalás alatt érvényre jutnának — a jövőre kiható intézkedéseiben azoknak hálás emléket biztositand, kik annak létesítésére oly kiváló szakavatottsággal, oly fáradhatlan szorgalommal közreműködtek. Elfogadom a törvényjavaslatot. (Élénk hehelyeslés És éljenzés.) Radvánszky Antal b., Zólyom-Turóczmegye főispánja: Nagyméltóságú elnök ur, mélt. főrendek! Mindenekelőtt kijelentem, hogy ezen törvényjavaslatot, ha talán lennének is egyes szakaszaira némi redactionalis észrevételeim, részletes tárgyalás alapjául nem csak elfogadom, de sőt a törvényjavaslatot, jelesen annak indokolását, mely által az egyes szakaszok oly alaposan vannak motiválva, maga nemében remek műnek tartom. Ezen nyilatkozatomnak természetes következménye az, hogy a törvényjavaslatba foglaltakra vonatkozólag elvi kifogásaim nincsenek, hanem az átalános tárgyalás alkalmával maga helyén lenni látom jelezni észrevételeimet egyedül azokra nézve, melyek a törvényjavaslatban nem foglaltatnak, véleményem szerint azonban befoglalaudók leimének. Nem egyedül hazánkban, hanem minden országban leghatalmasabb s az államra nézve legveszélyesebb izgatások azok, melyek a vallás s a nemzetiség bélyegét viselik. Nem szükséges azt bebizonyítanom, mert azt a világnak történelme elegendőleg igazolja. A vallásbeli izgatások, melyek egykor vérözönöket idéztek elő, hála a mindenhatónak, már megszűntek, barátságosan férnek meg jelenleg hazánkban egymás mellett a különböző hitfelekezetek, s habár az egyenjogúságra vonatkozó némely kérdések még függőben vannak, azokat bizonyosan az idő s a törvényhozásnak bölcsesége szerencsésen fogja megoldani, s igy a hitfelekezeti gyűlölködés élét már elvesztvén, nincs ok tartani attól, hogy ezen téren lehessen még némi eredménynyel izgatni, s hogy ennek következtében az államhatalomnak komoly beavatkozása idéztethetnék még elő. De nem igy van a nemzetiségi izgatásokkal, melyek, fájdalom, feldúlják most hazánkban a polgári békét és nyugalmat. Ezen nemzetiségi izgatások csak még egy pár évtized előtt egészen ismeretlen tényezők valának, mert századokon keresztül egy nemzetet képeztek a különböző ajkú lakosok hazánkban, s egy közös állami érdeket képviseltek, és íme ezen nemzetiségi izgatások jelenleg már annyira fejlődtek, hogy az államnak gondoskodását méltán s annál inkább felébresztik, mennél bizonyosabb az, hogy ezen izgatások által a magyar államiságnak alapeszméje gyökereiben van megtámadva. Elmulasztatott azon alkalom, midőn a fejlődő mirigy csirájában még könnyen lett volna elfojtható. Nem okozom azért az akkori kormányt, s nem vádolom erélytelenséggel, mert az jóhiszeműségében hitte és reményiette, hogy a nemzetiségi mozgalmak lejárják magukat. De ime az eredmény mutatja, miképen annak reménye, hogy mivel a rósz magától megszűnik, nem kell ellene intézkedni, kétséges, s mint lát-