Főrendiházi napló, 1875. II. kötet • 1876. april 8–1878. június 29.
Ülésnapok - 1875-44
XLIV. OESZÁGOS ÜLÉS. 13 állana be annak szüksége, hogy a községi, vagy a felekezeti elemi iskola megszüntettessék s az állami iskola által pótoltassák, de a második esetben, melyben t. i. a nem akarás az akadály, az államnak teljes joga van az ilyetén községet, vagy hiífelekezetet arra kényszeríteni, hogy a törvény által követelt kellékeknek s igy saját autonómiai igényeinek is megfeleljen. Ez volna felfogásom szerint a kormány főfeladata s meg vagyok győződve arról, hogy ha az állam, illetőleg a kormány elhatározott komolysággal, de sőt szigorral lépne fel az ilyen refractarius községek és hitfelekezetek irányában, megalakulnának községi és hitfelekezeti elemi iskolák ott is, hol azok jelenleg csak azért nem léteznek, mert a kellő szigor nem alkalmaztatott. Ha a községekés hitfelekezetek látni fogják, hogy az állam e részben nem elnéző és engedékeny, meg fogják szokni kötelességök teljesítését s idővel fel fog bennök ébredni azon ösztön, mely őket figyelmeztetni fogja saját autonómiájuk igényeinek teljesítésére, s ki fogja egyengetni az utat, melyen a népnevelés ügye azon térre fog vezettetni, hova az szorosan véve tartozik, t. i. a társadalmi térre. Igaz, hogy a hitfelekezetek bizonyos féltékenységgel viseltetnek az állami iskolák irányában s ennek oka az, hogy a hitfelekezetek közti egyenjogúság elvileg s törvény által ki van ugyan mondva, de a gyakorlati téren, fájdalom még nem létezik. Egyenlittessenekki tehát mielőbb az egyenjogúságra vonatkozó, még mindig függőben lévő ezen kérdések s az iskolákra vonatkozó minden hiífelekezeti féltékenység meg lesz szüntetve. Az állam, mint confessio nélküli morális testület, semleges a vallások, de nem semleges az egyházak irányában s azért nem is érintkezik a vallásokkal, hanem érintkezik csak az egyházakkal, mint egyesületekkel, mert az egyházak az állam irányában csak egyes társulatok, melyeket az állam mint a kebelében létező minden más egyesületet nem csak tűrni, sőt oltalmazni tartozik mindaddig, mig müködésök nem ellenkezik az állam czéljaival. S ezen állást foglalja el az állam az elemi iskolák irányában is, nem avatkozhatik az a felekezeti iskoláuak szorosan véve confessionalis ágazataiba, de avatkozhatik, sőt kötelessége avatkozni, az iskolának egyéb működésébe, a mennyiben az iskola honpolgárokat nevelő institutio. Az állam is, igaz, nem egyéb, mint egy nagy társulat, de csak azon különbséggel, hogy souverainitási joggal és hatalommal . biró társulat, melynek kebelében minden más egyesület és consociatio létezik. Az államnak ezen souverainitásäban gyökerezik azon jogosultsága, mely szerint az iskolák, mint a kebelében létező minden más institutio felett gyakorolja a felügyeletet s ennélfogva jogosan kényszeritheti a községeket c's hitfelekezeteket, hogy ha az tőlük kitelik, feleljenek meg az elemi iskolákra vonatkozó hivatásuknak. Azon kérdés, vájjon az állami, vagy hitfelekezeti iskolák felelnek-e meg jobban az állam czéljainak, már sok oldalról megvitattatoít, az egyiknek, nrint a másiknak megvannak előnyei, de megvannak hátrányai is. Tagadhatatlan az, hogy ha nem léteznének más, csak állami iskolák a nevelésnek egyöntetűsége, jelesen a hazafiúi szellemben való nevelés legsikeresebben érettetnék el, de másrészről igaz az is, hogy könnyen felébredne a tudományok monopolisatiójára vonatkozó féltékeuység. De tagadhatatlan az is, hogy a felekezeti iskolák nevelik a tudományosságban való versenyzést s a mennyiben a confessionalis elemi iskolák, főleg a vallásosságnak jellegét viselnék, nem szenved kérdést, hogy azokban leginkább van gondoskodva arról, hogy a sarjadéknak máizsenge korában becsepegtessék a vallásos érzelmet; már pedig valamint egyrészről az állam nem érdekeltetik arra vonatkozólag, melyik confessioban neveltetnek a honfiak, ugy másrészről érdekében fekszik, hogy vallásos honfiak neveltessenek, mert az állam jólétének alapja a nemzetnek erkölcsisége, a nemzet erkölcsiségének alapja pedig a nemzet vallásossága {Helyeslés.) Igaz, hogy a mostani korszakban a vallástéren két hibás kinövéssel találkozunk, az egyik a pietismus, a másik az indifferenásmus — mind a kettő rósz — rósz azért, mert hibás kinövés, de ha a két rósz között mégis választani kellene, akkor tekintettel a nagy tömegre, az állam érdekében inkább a pietismus, mint a mely j kisebb rósz, volna választandó. (Helyeslés.) I Esrvébkéut az állam hazánknak főleg mos! tani zilált financiális helyzetében nem volna képes mindenütt állami elemi iskolákat kellő számmal