Főrendiházi napló, 1875. II. kötet • 1876. april 8–1878. június 29.
Ülésnapok - 1875-44
8 XLIV. OKSZÁGOS ÜLÉS. tak, azt várták és remélték, hogy saját hozzájárulásuk nélkül is talán az állam által segélyezve nyerhetnek iskolát, minélfogva készek voltak felekezeti iskoláikat feláldozni. Természetesen azon párt győzött azután rendesen, mely nagyobb befolyással bírt a tömegekre hatni, vagy a helyzetet ügyesebben tudta felhasználni. Majd a lelkész, majd a jegyző vagy egy és más községi elöljáró, vagy átalában azon magukat felvilágosodottabbaknak tartók, kik állami segélyre számítva, iskoláikra nem, vagy csak kevesebbet akartak áldozni. A nagy tömeg részéről hozzájárult az utóbbi irány istápolásához annak az iskola iránt ismeretes nagy közönye. Sajátságosan az iskolai hatóságoknak ez az úgynevezett elközösités lőn ezentúl első és legfontosabb teendőjök. A helyett, hogy az iskolai törvény kivitelét intézték volna, nagyrészt az iskolafoglalásokkal s elközösitésekkel foglalkoztak. Nem akarom épen mondani, hogy azokat kizárólag ők intézték, hanem túlnyomólag kétségtelenül a legtöbben leginkább ezzel foglalkoztak s erre használták fel egész befolyásukat. Ezzel itt természetesen senkit sem szándékom vádolni vagy sérteni, miután a törvény ez irányban rendelkezett volt. Legkevésbé akarom a vallás- és közoktatási minisztériumot vádolni, melynek mérséklete és tapintata valóban sokszor elsimította azon nagyobb mérvű zavarokat, melyek innen keletkezhettek volna. Hivatkozom ellenkezőleg ő nagyméltóságának a miniszter urnak ezek ellenében, azon ujabbkeletü méltányos rendeletére, mely egyenesen meghagyja, hogy a törvény lényege nem abban áll: legyen-e községi vagy felekezeti iskola, hanem hogy jó iskola legyen. És mi volt végre tényleg mindezen nagy elközösitési actiónak a végeredménye? Az, hogy a községi s állami iskolák minden törekvés s erőfeszítés daczára mégis máig csak 10 százalékát teszik a hitfelekezeti iskoláknak; mert tudjuk, hogy 1500 körüljár a községi és állami iskoláknak és 15 ezer körül ellenben a hitfelekezetieknek száma. Ehhez külön jó nagy százalékot adnak még mindig azon iskolák, a melyek máig sincsenek rendezve és hasonlag jelentékenyt azon helyek, a hol épen nincs iskola. Holott nyilván ezen helyeknek iskolával ellátására és nem a létező iskoláknak keresett ürügyek alatt elközösitésére lett volna helyezendő a súly. Ez lett volna a legtermészetesebb eljárás és az egyedül helyes tanügyi politika. Az ellenkező eljárás azonban egyszersmind azon anomáliát is eredményezte, hogy általa meg lőn bénitva az iskolai hatóságok működése. Mert a tanfelügyelők, a kiknek kötelességök lett volna útmutatásukkal rendezni az iskolákat átalában, ezen elfoglalási s elközösitési actió által annyira el voltak foglalva, s igénybe véve, hogy az fŐteendőjökké lett. Másik roszabb eredménye volt morális tekintélyök veszélyeztetése. Mert a helyett, hogy az iskolai hatóságok és közegek bizalmát megnyerték s megnyugtatták volna, ezen eljárás által a legnagyobb bizalmatlanságot s ellenszenvet költötték fel eljárásuk iránt. Midőn bejöttek a községekbe, már is gyanús szemmel tekintették a hitfelekezetek, attól tartván, hogy nem az iskolák javítása, megvizsgálása és rendezése végett, hanem azért jöttek, hogy a hitfelekezeti iskolát elfoglalják, hogy erre izgassanak. De ezáltal egészen meg volt bénitva a siker, melyet üdvösebb eljárás mellett várni lehetett volna. Másfelől az országos iskolai segély sem volt czélszerüen felhasználható. Mert ezt most a megszün. tetett felekezeti iskolák helyett felállított állami és községi közös iskolák vették igénybe oly nagyobb községekben vagy városokban is, melyek saját költségökön is fentarthatták volna iskoláikat, ha az elközösitésre nem vonzattak volna állami segély Ígérete s nyújtása által. Ellenben ott, a hol semmi iskola nem volt, e miatt, a további költség hiányában, máig parlagon maradt a tér. Hogy ez mind természetesen i mily nagy ellenszenvet szült maga az intézmény ! sőt a népiskolai törvény iránt, azt nem szükség említenem. Annál kevésbé lehetne itt elmondani azon összeütközések sorát, a melyek annyi helyen előfordultak s a kedélyeket elkeserítve a községekben s felekezetek között gyakori háborgásokat s villongásokat okoztak. Mindennek daczára nem vagyok elfogult hogy szívesen el ne ismerném azon nagy lendületet, mebyet az iskola és tanügy Magyarországon a népiskolai törvény által nyert. Azon tapintatos intézkedések és rendeletek, melyeket a közoktatási miniszter ő nagyméltósága ujabban is kibocsátott, valamint a költséghiány is kétségte-
