Főrendiházi napló, 1872. III. kötet • 1874. október 24–1875. május 24.

Ülésnapok - 1872-117

CXVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 43 rétesek legyenek legalább e helyzetnek azon lényegesebb változásai, melyek következtetést engednek, habár csak annak lehetőségére is vonni, hogy a képviselő eddig követett iránya tekinte­tében változás következhetik be, hogy ez eset­ben alkalmuk nyíljék a választóknak nyilvánítani azt, vájjon femnaradt-e képviselőjük iránt bizal­muk vagy változást szenvedett-e. A mi azonban, méltóságos főrendek, az összeférhetlenségi eszmé­nek oly magyarázatát illeti, hogy szűkebb vagy tágabb categoriái állíttassanak fel oly cselekmé­nyeknek vagy helyzeteknek, melyek a képviselői állás és bizonyos foglalkozás, bizonyos helyzet közötti disqualincatiót állapítanak meg, habár attól tartok, hogy átalánosan elterjedt nézetbe ütközöm, erre nézve ki kell jelentenem, hogy én ezt meghaladott, bizonyos tekintetben elavult fel­fogásnak tartom; mellőzve azt, hogy az ily meg­állapodások rendszerint normálisoknak nem nevez­hető időszakokban ott, ahol alkotmányosság és parliamentarismus van, rendszerint a parlamentaris­musnak kezdetleges zsenge korából valók. Idabár tehetném, nem kívánok e tekintetben más államoknak történetéből merített példákra hivatkozni, nem akarok a mi saját — azt lehet mondani — magyar incompatibilitási törvényünknek bírálatába bocsátkozni, értem az 1649-ik évi 44-ik t. czikket. Tudjuk, hogy ezen törvény a Eákóczy György-féle bonyodalmak bevégzése után kelet­kezett, midőn a béke legális értelemben már meg­köttetett, de a kedélyekben egyátalában nem állott helyre. Hivatkozás történt ezen törvényre az 1790. évi országgyűlésen, a midőn a jose­phinus korszak bevégeztével oly viszonyok állot­tak elő, melyeket normálisoknak mondani szintén nem lehet. Én csak kettőt kívánok constatálni, méltóságos főrendek, és ez az, hogy 1848-ban, midőn Magyarország tagadhatatlanul a leggyö­keresebb politikai és társadalmi átalakuláson ment keresztül, az akkori törvényhozás úgy az egyes képviselőkre valamint az összes képviselőháznak mind függetlenségére, mind integritására nézve ele­gendő biztosítékot talált az akkor megalkotott intézményekben, s ha bár igen ismeretesek voltak más államoknak e részben tett intézkedései, isme­retes volt a magyar incompatibilitási törvényre 1790-ben történt hivatkozás; még azt sem látta szükségesnek decretálni, hogy a kormány ki­nevezéstől függő hivatalt vállalt képviselő ma­gát új választásnak vesse alá. A másik, hogy Angliát, hol azonban a törvények és intézmények stabilitással bírnak, s az újabb időben Olaszor­szágot, a modern felfogásnak oly áramlata futja át, hogy a disqualifieáló helyzeteket, mind szű­kebb és szűkebb körre szorítja, s majdnem egyön­tetűen szorítkozik az új választásnak elrendelé­sére, a javadalmazott hivatalba jutott képviselőre nézve. Elismerem méltóságos főrendek, hogy mind­ezek, a miket mondani szerencsém volt, tulajdon­képen ezen törvényjavaslat első tárgyalása alkal­mával lettek volna felhozandók, azonban akkor nem lehetvén szerencsém részt venni, ezeket habár utólag óhajtottam elmondani; mindamellett e kitérésért is tiszteletteljesen bocsánatot kérek. Áttérek most már a jogügyi bizottság jelen­tésére. A különbség különösen a 3-ik §-ra vonat­kozólag az én felfogásom szerint jelenleg abban áll, hogy az eredeti törvényjavaslat a vállalkozó­kat, a kik a kormánynyal összeköttetésben van­nak, inkompatibiliseknek akarja nyilvánítani, a mennyiben az ily vállalatból esetleg nyereség vagy veszteség származliatik; de a következő bekezdésben már kiveszi azon társulatokat, melyek az ily vállalattól függetlenül s azt megelőzőleg keletkeztek. A következő §-ban felemlíti az oly pénzintézetek igazgató személyzetét, melyekkel a kormány tartós állandó szerződési viszonyban áll. A méltóságos főrendek módosítása nem tett egye­bet, mint e két kategóriát együvé foglalta, és eddig körülbelül inkább irályi módosításnak ne­vezhető a tett változtatás. Van azonban lényeges eltérés is, annyiban, hogy a méltóságos főrendek módosítása azon szerződési állandó és tartós viszonyt, a melyet a törvényjavaslat, mint a dis­qualificatio alapját megállapít, a pénzintéze­tek igazgató személyzetével szemközt kiterjesz­teni óhajtotta a vállalkozókra és az illető társu­latokra; s én megvallom, hogy ez utóbbi nézetet most is helyesebbnek tartom. Helyesebbnek tar­tom azért, mert a törvényjavaslatnak átalános alapelvéből sokkal helyesebben von következte­tést, de helyesebbnek tartom azért is, mert a kép­viselőház incompatibilitási bizottságának motiva­tiójában ép a legerősebb argumentumot találom mellette. Abban t. i. az mondatik : „Nem fogja jó

Next

/
Thumbnails
Contents