Főrendiházi napló, 1872. III. kötet • 1874. október 24–1875. május 24.
Ülésnapok - 1872-115
CXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. 35 Elnök : Az imént felolvasott és legfelsőbb szentesítéssel ellátott törvényczikk e helyen is hódoló tisztelettel kihirdettetvén, az eredeti példány megőrzés végett az országos levéltárba tétetik le. Vay Miklós b. koronaőr: Nagymélt. elnök ur, mélt. főrendek! Azt hiszem, nem vétek a házszabályok ellen, ha nagyméltóságodtól és a méltóságos főrendektől egész tisztelettel engedelmet kérek arra, hogy egy előterjesztést tehessek. (Halljuk!) Nem lehet tagadni, hogy a választási törvények keletkezeié első korszakában, nevezetök alatt más valamit, a létrejöttnél sokkal többet értett a hazai közönség. Hogy igazam van, arról az akkoriban felszínre került számos hírlapi czikkek is tanúskodhatnak, — és hogy ma sem elégítik azok ki az ország lakosainak nagy részét, a felől meggyőződhetik mindenki, ha kissé körül néz az országban; — a minthogy a törvények legmelegebb pártolói sem tagadják azok hiányait, — elismerik csak is ideiglenességre számított voltukat, s nem titkolják el magok előtt, a végrehajtással járandó, majdnem legyőzhetlen nehézségeket : mig meg mások, utolsó perezig azon hitben ringatták magukat, hogy a választási törvények, melyek nem csak a képviselőválasztási módozatokra szorítkoztak, de kiterjeszkedtek a censusra s az egész kérdéssel kapcsolatba hozható egyéb tárgyakra is, egyszersmind a képviselőház részbeni átalakításáról s jelen szervezete némi módosításáról is fognak gondoskodni : és azt is hitték, hogy egyszersmind a házszabályok újbóli átdolgozása is el fog intéztetni. A magas kormány azonban, mint láttuk, ezen lényegesebb s mélyebbre vágó kérdések szőnyegre hozatalát feleslegesnek, vagy legalább időszerűtlennek tartá, s következőleg a képviselők háza egyelőre eddigi eredeti alakjában fog innentúl is maradni. Alapja azonban, az állandósítandó összeírások által, ha lényegében nem is megváltozni, de kétségtelenül szilárdulni, — parlamentaris jellege öregbedni, s ha több más tényezők is közre fognak működni, tekintélye jövőre emelkedni, s befolyása is gyarapodni fog, a mint hogy mind ezt kívánnunk a haza közérdeke követeli tőlünk. Ha azonban mind ez igy van, nem válik-e mind inkább szükségessé, sőt most már nem kikerülhetlenné, hogy végre valahára saját házunknak a maga utján való újbóli szervezését is komolyan sürgessük; nem czélszerübb-e addig szervezkednünk, mig hihetőleg majd még feltűnőbb leendhet jövőben az anomália különböző alapokon nyugvó s még is versenyre kelhető két házunk között; és vájjon azon modus vivendi, mely köztünk jelenleg még fenn áll, s kivált az utolsó időkben mind két oldalon tűrhetőnek mutatkozott, nem fog-e időjártával, még legjobb esetben is, több nehézségre, nagyobb akadályokra találni, sőt a lehetetlenségek közé tartozik-e egy komolyabb elvi összeütközése a két háznak? De ha ez megtörténhető, nem kívánatos-e, egy ilyetén eshetőség törvény utján való megelőzése? Továbbá nem szükség-e főispánjaink állásának, illetőleg házunk ezen kezdettől fogva mindig kiváló s megbecsülhetlen tényezői függetlenségének jövőre is leendő megóvásáról egy vagy más módon gondoskodnunk, oly időben, midőn az a kormányzati felelősség eszméjével összeférhetlenül kezd egyes esetekben mutatkozni? De végre ott vannak az országgyűlés és vegyes ülések is, melyeknek esetei még mindig fennállanak, s szintúgy törvény által lennének szabályozandók. Aztán nem természetesebb, nem illőbb-e, hogy mi magunk szorgalmazzuk e kérdés megoldását, mintsem azt másoktól várjuk? Én legalább nem tudnék benne megnyugodni, hogy ez bár minő, bár honnan eredő külső pressio folytán történjék; hiszen, egyebeket mellőzve, maga az utolsó trónbeszéd is sürgeti már a dolgot, — kivitelét tehát szorgalmazni jogunkban áll, — sőt magunk iránti kötelességünk, a mint hogy tettük is azt már nem egyszer, nevezetesen utolszor, több mint egy év előtt, egész, ünnepélyességgel a magas kormányhoz intézett interpellatio utján. — A válasz azonban még mindig várat magára, — legkevesebb tehát, a mit kívánhatunk, hogy interpellatiónk evidentiában tartassák, s végre még a swmtroból is ki ne maradjon. Ha azonban a magas kormány a magunk által is tarthatlannak vallott status-quo fenmaradását egyelőre üdvösebbnek hiszi, mi, az ezzel járó inconvenientiák daczára is, kétségtelenül bele fogjuk magunkat abba ezentúl is minden körülmény között találni.
