Főrendiházi napló, 1872. III. kötet • 1874. október 24–1875. május 24.

Ülésnapok - 1872-157

350 CLYII. OBSZAGOS ÜLÉS. ebben több garantia, mint abban, hogy ő Felsége nevezi ki a bírákat igazságügyministerének elő­terjesztésére, azt én belátni nem tudom. Arra is méltóztattak kitérni, hogy az absolut korszak alatt is függetlenek voltak a birák. Én ezt nem tudom, mert azon időben nem voltam biró, de nem is voltam hála Istennek perlekedő sem; ámbár igen sok panaszt hallottam, de hogy ma sem hallottam kevesebbet, mint akkor, az is tény. Ha nem biztosíték az, hogy 6 Felsége, a koronás fejedelem nevezi ki az igazságügymiuister előterjesztésére a bírákat; akkor még kevésbé biztosíték az, ha vagy ó Felsége az igazság­ügymiuister nélkül, vagy pedig a minister ne­vezné ki a bírákat, kik oda tétettek, a hová tet­szett, és akkor mozdítottak el, a mikor tetszett. Azt mondta ő nméltósága, hogy ezt tehették volna. Jgen, és ha tették volna, akkor még a kakas sem kukorikolt volna utána. Cziráky János gr. (közbeszól): De nem tették! Tomcsányi József: Én nem tudom, hogy tették-e, vagy sem, de úgy emlékszem, hogy tették; azt azonban mondhatom, hogy a minister ur sem fog olyat tenni, a mit t. barátom gr. Schmidegg előtérbe helyezett, hanem azok igenis tették. Egy szóval, én azon kornak független­ségét nem irigylem, és a kik azt élvezték, a kik talán benne voltak, azoknak helyzete szintén nem irigylendő. Ezt most átvenni, arra csak azt mondom, hogy az Isten attól mentsen meg! (Helyeslés.) Lehetetlen, nem re­flectálnom arra, hogy t. barátom gr. Schmidegg János, mint már röviden emiitettem, attól is tartani látszik, hogy megtörténhetik, ha épen most a választások előtt hatalmaztatik fel a mi­nister ily nagymérvű hatalommal, ezen hatal­mát a választások előtt nagyon kizsákmányol­hatná. Már kérem, ha annyi üresedés volna most a birák között, mint lesz a szervezés után, akkor talán még némileg volna alapja ennek az érv­nek. De ha 40 törvényszék által 140 tisztviselő vagy biró fog elbocsáttatni, ezek nem azt fogják magukban érezni, mikor elbocsáttatnak, hogy az igazságügyminister iránt hálával tartoznak, ha­nem épen ez annyira meg fogja nehezíteni a vá­lasztások előtt a minister állását, hoarv azt mejí­ingatja. Ezeknél fogva én azt hiszem, hogy a jogügyi bizottság ezélját is téveszti akkor, mi­kor a szükségesnek elismert reductiót felére le­szállítja, és ezáltal lehetetlenné teszi azt, hogy ezen intézkedéssel a szándékba vett czél el is éressék ; mégis azon elvet, melynek védelmére kelt, nemcsak meg nem tartja, hanem maga is nem kevésbé sérti meg, mint a képviselőház. Azért én azt kérem, liogy a jelentés mel­lőzésével a képviselőház által átküldött törvény­javaslatot az átalános tárgyalás alapjául elfo­gadni méltóztassanak. Elnök : Van-e még valaki, a ki szót kivan emelni ? Zichy Nándor gr.: Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! Azon érvelések, me­lyek a jogügyi bizottság javaslata mellett előt­tem felhozattak, részint a személyek tekin­télye, részint a felhozott érvek alapossága és kimerítő volta következtében felmentenek ez irányban tágabb körű előadástól. Az én fel­adatom tehát egyedül csak az lehet, megkí­sérlem", vájjon azokra lehetséges-e felelni, mik a jogügyi bizottság véleménye ellen felhozattak, és a mik magára azon helyzetre vonatkoznak, melyben ezen inéit, főrendi ház e tárgyalás alkal­mával létezik. Felhozatott az, hogy feltűnő jelenség, hogy egy rövid napok előtt a képviselőházhoz visz­szaküldött törvényjavaslat minden indokolás nél­kül terjesztetik a felsőház elé és hogy ezen tár­gyalási mód és állapot, melyben jelenleg léte­zünk, mintegy erőszakoknak tekinthető. Igenis, méltóságos főrendek, hogyha azon érvelések, melyek a méltóságos főrendeket a minisíeriuni által benyújtott törvényjavaslat el nem fogadá­sára birták, a képviselőház előtt fel nem emiit­tettek, hogy ha azok a magas kormány által figyelembe nem vétetnek, akkor a jogügyi bi­zottság hivatottnak érezte magát odáig menni, a meddig a kiengesztelődés és a kormány által felhozott és nyomatékosaknak felismerhető indo­kok méltánylásával menni lehetett, s igy módját nyújtja annak, hogy a két ház közti egyetértés helyreállítása alapján ezen törvény, ha annak életbeléptetése csakugyan a körülmények által követeltetik, lehetségessé váljék. Es midőn ezen tekintettől a jogügyi bizottság által elénk ter­jesztett törvényjavaslat ily alakbani elfogadása-

Next

/
Thumbnails
Contents