Főrendiházi napló, 1872. III. kötet • 1874. október 24–1875. május 24.
Ülésnapok - 1872-154
296 CLIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. hivatva vannak a kereskedelem, ipar és közgazdászat érdekeit képviselni és ezt szakértően megbírálni, hogy egy valóságos ürt tölt be e munkálat és a kisebb hiányokat mellőzve ajánlják-e, hogy az törvénynyé emeltessék. Ez volt az első kérdés. A második, a mit a bizottság nevében mint annak elnöke hozzájok intéztem, az: vájjon azokon kivül, a mik a törvényjavaslatban foglaltatnak, nincsen-e még valami égető szükség, hiány, melyet pótolni kell, s egyik-másik főelv oly módon van-e alkalmazva, mint az ipar, kereskedelem és közgazdászat érdekei kívánják, mert a törvényhozási áttekintésnek ezen utolsó revisionalis stádiumán, ezeket meghallgatni, bírálat alá venni, kétségkivül a főrendi ház hivatása, sőt mulaszthatatlan kötelessége. Mindkét kérdésre oly kielégítő, oly kifogás alá nem vehető nyilatkozatokat volt szerencsénk venni, melyek minket tökéletesen megnyugtattak, evineáltak arra nézve, hogy ezen munkálat elfogadását átalánosságban, de egyes részleteire nézve is ajánlhatja a bizottság a méltóságos főrendeknek. De még ezzel sem elégedtünk meg, hanem felkértük Horvát-Szlavon-Dalmáfországnak a tengermellék és az ottani kereskedelmi viszonyokkal ismerős itteni képviselőjét, házunk t. tagját, hogy szíveskedjék nézeteit a társországokra való tekintettel előterjeszteni, ha vájjon nem merülnének-e netán aggályok különösen azon szempontból, mert mint tudjuk, a társországokban az osztrák átalános polgári törvénykönyv „das allgemeine bürgerlicbe Gesetzbueh" van foganatban, vájjon azon határozatok, melyek ezen náluk is törvényesítendő munkálatban foglaltatnak, nincsenek-e kirívó ellentétben és nem igényelnek-e kiegyenlítést? Erre nézve teljesen megnyugtató válasz! r nyertünk. Es ezek után, mélt. főrendek, azt is felemlítve, hogy tán megkönnyítette volna eljárásunkat ezen munkálatnál — és ezt jövő hasonló esetekre nézve is mondom, hogy ha a törvény kidolgozása alkalmával alkalom nyújtatott volna a méltóságos főrendeknek, hogy országos bizottság kiküldése által befolyást gyakorolhattak volna szakférfiaiknak e bizottságban való részvétele utján, ez kétségkivül könnyítette volna a felülvizsgálati bírálatot és eljárást; — mondom — ezt felhozva és hangsúlyozva kérem az igen t. házat, méltóztassék az előterjesztés fonalán ezen munkálatot változatlanul mind egészben, mind részleteiben elfogadni. Hogy pedig ezt minél nagyobb megnyugvással tehessük, ezen terjedelmes codex minden egyes §-ának felolvasását mellőzhessük: bátor vagyok a mélt. főrendeknek felemlíteni, hogy a bizottság a tárgyalás alkalmával köteles* ségét annyira lelkiismeretesen teljesítette, hogy minden egyes §-t felolvasott, combinált és megvitatott. A mélt. főrendek tehát az eljárásban némi megnyugvást találhatnának, s magukat ezen utóbbi fáradságtól felmentettetínek tekinthetnék. (Helyeslés.) Felemlítem még, hogy ezen eljárás igen szükséges volt, mert a műnek szerzője és készítője és a kereskedelmi minister ő nagyin., kinek folytonos jelenlétével és figyelmes kalauzolásával találkoztunk, magok is meggyőződtek, hogy mint újabb átolvasásnál rendesen történni szokott, még némely irályi kiegészítési hibák javítása szükséges volt. Ezt a jegyzők magával a mű készítőjével akként tették meg, hogy ugy hiszem teljes megnyugvással és ezt mindkét házra nézve merném hangsúlyozni, lehetne a müvet ő Felsége legfelsőbb szentesítése alá bocsátani. Ha tehát a hoszadalmas felolvasást mellőzni s a javaslatot átalánosságban elfogadni méltóztatnának, akkor csak azon egyes §-okat kellene felolvasni, melyekben kiigazítások tétettek. (Helyeslés.) Simonyi Lajos b. kereskedelmi minister : Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! Ámbár ezen törvényjavaslat, melyet az országgyűlésnek benyújtani szerencsém volt, már több év óta készül, és már mintegy egy év óta tökéletesen készen van, és a kereskedelmi s iparkamaráknak mondhatom egyhangú helyeslő véleményével találkozott, a sajtó is elismerőleg nyilatkozott felőle, ámbár ezen törvényjavaslat a törvényhozás egyik része a képviselőház által néhány kisebb és irályi módosítással elfogadtatott és a méltóságos főrendi háznak kereskedelmi és jogügyi bizottsága részéről részletesen tárgyaltatván, a javaslat a méltóságos főrendeknek elfogadás végett ajánltatik, mégis meg fogják nekem a méltóságos főrendek bocsátani azt, hogy azon kérelmemet, miszerint ezen törvényjavasla-