Főrendiházi napló, 1872. III. kötet • 1874. október 24–1875. május 24.

Ülésnapok - 1872-112

CXII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 19 Európának minden országában ez az eljárás. Tegyük fel, hogy, mint eredetileg indítványozta volt a főrendi ház, kényszerképen mondatik ki a magyar nyelv közjegyzői használata. Mit fogunk elérni? Permissiv levén több esetben az intézmény használata, meg vagyok győződve, hogy a zólyomi polgár, nem úgy, mint Radvánszky főispán barátom említeni méltóztatott, soha sem fog önkényt beleegyezni abba, s józanul nem is egyezhetik bele, hogy végrendelete, adás-vevési szerződése, egy általa nem értett nyelven szerkesztessék. Én ezt oly kényszernek tartanám, mely által a nemzetiségek méltó felzúdulását és elkeseredését fognók előidézni. Mert valamint az nekem nem tetszett — és azt hiszem, senkinek sem tetszett, — hogy a Bach korszak alatt idegen nyelvre kényszeritettek bennünket, úgy nem helyeselhetném azt sem, hogy most mi hasonlóképen kényszeritsük a hazánkban levő idegen nyelvüeket, a kik közül többen talán jobban éreznek hazafiúi tekintetben, mint azok, kik a nyelvet fitogtatják, arra, hogy a magyar nyelvet használják, mert azokat elkeseríteni és mintegy magunktól eltaszítani nem óhajtom. (Helyeslések.) De ha csak permissiv intézkedésről volna szó, még talán meg állhatna ezen határozat, mert akkor senki sem fogna a közjegyzőhöz menni, hanem másutt fogja okmányát kiállíttatni. Vannak azonban a törvényjavaslatban oly pontok, melyek a közjegyzői kényszert állapítják meg bizonyos cselekvényekre nézve. Én ezt, megvallom, még nagyobb nyomásnak tartom, és azt hiszem, hogy a legildomosabban és hazánk körülményeinek mérlegelésével járt el a képviselőház. Én azért a képviselőház javaslatát pártolom és a méltóságos főrendeknek elfogadás végett ajánlom. S csak erőltetve fogadhatnám el azt, mit a főrendi ház bizottsága ajánlott. (Helyeslés.) Keglevich Béla gr. : Egy pár szóval vagyok bátor reflectálni azokra, miket Cziráky János gr. ő méltósága ezen kérdésre nézve elmondott, s főleg egy pont van, melyre vonatkozni kívánok. Ő nagyméltósága ugyanis, analógiát von le abból, hogy mit mondtunk mi akkor, midőn bennünket a Bach korszakban a német nyelvre kényszeritettek, és mit fognak majd mondani azok, kiket most mi akarunk kényszeríteni. Már, bocsánatot kérek, én ezen észjárást, mint magyar alkotmányos érzelmű ember nem értem, mert én azt hiszem, hogy a Bach kormány kivánatai irányunkban minden jogalapot teljesen nélkülöztek, mig a magyar állam hivatalos, diplomatikus nyelve egy kissé más tekintet alá esik, s teljes jogalappal bir. Ezeket, ő excellentiájának felfogásával szemben, kötelességemnek tartottam kijelenteni. De különben sem vagyok egy véleményben azokra nézve, a miket ő excellentiája mondott, mert itt a lényeg nem abban fekszik, hogy mi valakit arra akarunk kényszerítem hogy magyar nyelven szerkesztesse azt, a mit a közjegyzőnek elmondott, mert szerkesztetheti azt oly nyelven, a milyenen neki tetszik; hanem a lényeg az, hogy a magyar biró micsoda nyelven szerkesztett okmány alapján rendelje el az eljárást. Ez az, a mit a méltóságos főrendi ház komolyan fontolóra vett, és így gondolta, hogy a magyar nyelvnek, a magyar nemzetiségnek s egész alkotmányunknak akkor őrzi meg érdekeit legjobban, ha ez irányban úgy jár el és oly végzést hoz, melynek értelmében Magyarországon mindenütt exequálható okmányt a közjegyző, tehát egy hivatalos magyar királyi államhivatalnok egj'edül magyar nyelven vehet fel. Ez a fő álláspont, mert a többi mellékes impuíátio alá esik, jogában van mindenkinek bármily nyelven felvétetni az általa szerkesztetni kivánt okiratot. De nem fogadhatom el azt az analógiát sem, melyet ő excellentiája felemlitni méltóztatott a szomszédos, most velünk egy államkapcsolatot képező ország viszonyait illetőleg. Azt hiszem, ez oly lényeges dolog, hogy azt könnyedén nem mellőzhetjük, s miután már szóba került, megmondom , hogy mi az én nézetem e tekintetben. (Halljuk!) Akkor, a mikor 1867-ben az egyezmény létrejött, azoknak, kik azt az ország többségének s a koronának hozzájárulásával létesítették, csak egy vezérelv lebeghetett szemök előtt, és ez az volt, hogy úgy, mint Lajtán túl, a német elemnek kell döntő befolyást gyakorolnia; úgy a dualismus elvéből kifolyólag a Lajtán innen^ Magyarországon a magyar elemnek kell a döntőnek lennie, és ha e szövetség egyátalában életre való akar lenni és fennállni, akkor kölcsönösen biztositanunk kell, ott a német elem suprematiá-