Főrendiházi napló, 1872. III. kötet • 1874. október 24–1875. május 24.

Ülésnapok - 1872-112

20 CXII. ORSZÁGOS ÜLÉS. ját, itt pedig a magyar elem fensőbbségét. [Helyeslés.) Ha ez nem történik, csak üres fogalom lesz e szövetség, melynek praktikus eredménye nem lesz; mert országokat százféle nyelven igaz. gatni, százféle aspiratióknak eleget tenni akarni, szerintem nem lehet. Mondom ezen vezérelvből kiindul t hi" szem, nagy a különbség a közt, a mit teimj szabad és lehet a Lajtán túl és a Lajtán innen, Es ha az emiitettem elvből kiindulva, hogy t. i. ott a német, itt a magyar legyen — hogy úgy mondjam — az úr; a Lajtán túl megengedhetnek olyat, a mit mi nem : ennek oka egyszerűen abban fekszik, hogy akkor, midőn a kiegyezés megköttetett, azok, kik azt megkötötték, szükségesnek látták, hogy a dualismusból kiindulva, oly messze menő engedményeket tegyenek a túlsó félnek, melyek azt eredményezték, hogy mindazon lényeges kérdésekben, melyek az úgynevezett közös ügyekre vonatkoznak, minő a hadsereg, a külügy és a kereskedelem, a német nyelv egyedüli uralma biztositva van. A német nyelv uralkodik kizárólag a hadseregben, annak vezényletében, igazgatásában. Méltóztassanak magunkat oly helyzetbe gondolni, a melyben a magyar elem fog dominálni, és én akkor nem fogok félni a közjegyzői okmányoknak más nyelven való felvételétől, mert tudni fogom, hova kell apellálni, ha meg akarom védeni a magyar érdeket. De ha ez nem létezik, utalva vagyunk arra, hogy a magunk érdekét azon körben védjük meg és oly eszközökkel, a melyek rem!elkezésüukre állanak. Ezen szempontok voltak azok, melyek a méltóságos főrendeket vezérelték, akkor, midőn jól meggondolva, a magyar nyelv kizárólagos használatát határozták el. {Élénk helyeslés.) És ugyanezen indokoknál fogva, arra is a miket ő exeellentiája mondott, megint csak azzal válaszolhatok, hogy kérjem a mélt. urakat/méltóztassanak előbbi határozatuknál megmaradni. (Helyeslés.) Cziráky János gr. fötárnokmester : Ugyanazon joggal élek, a melylyel az előttem szóllott gróf úr ő méltósága, miután én indítványoztam a képviselőház eredeti szövegezésének megtartását. Most tehát inditványomat pártolni, és az előttem szólott mélt. úr észrevételeire néhány ellen észrevételt kívánok tenni. (Halljuk!) A kényszer kényszer marad, méltánytalanság méltánytalanság marad, akár absolutistikus utón, mint a Bach korszakban, akár alkotmányos utón vitetik az keresztül. Erre hoztam fel a példát és részemről másra nem czéloztam. Itt a magánviszonyok rendezéséről és biztosításáról van szó és a midőn azon tényleges helyzetben vagyunk, melyet sem én, sem a mélt. gróf úr meg nem fog változtathatni, és ezen az utón a legkevésbbé, — hogy t. i. e polyglott-országban nagyszámú más ajkú polgártársaink vannak, én azt hiszem, az államiság eszméjének ily utón való érvényesítése inkább kárára van az ügynek, mint hasznára. Ha diplomatiai, ha állami nyelvről volna szó, egy pillanatig sem haboznám, hanem elfogadnám a tisztelt főrendi ház előbbi határozatát De mi czéloztatik itt? Az, hogy magánokiratok érthetően fogalmaztassanak, az által, a ki az illető nyelvet tökéletesen birja. Azt a mélt. gróf úr is megengedi, hogy a felek a kérdéses okiratokat más nyelven is szerkesztethetik, de a bíró a magyar nyelv szerint fog Ítélni. Ez épen az a mi az én jogi ismeretemnél fogva a legnagyobb hiba, mert egyes szók, egyes terminus technicusok és constructiók szoktak az okiratoknál döntők lenni, és azon felek, a melyek egyes okirat szerkesztése miatt járulnak a közjegyzőhez, vagy akármely más hivatalos személyhez, nem óhajtanak mást, mint azt, hogy ha esetleg kérdésessé válik azon okirat értelme, az okmány eredeti tartalma szerint döntessék el az ügy a miben megvallom igazuk is van. Ez az, a mit erre akartam mondani. A Lajtán túli országokra vonatkozólag azt mondotta a mélt. gróf úr, hogy e részben a paritás nem áll. El akarok tekinteni Horvátországtól, a hol ugyau úgy vannak a viszonyok és utalok Csehországra, hol a lakosok németek és csehek. Megköszönnék azok a csehek, ha ők arra kényszeríttetnének, hogy ők minden magánviszonyba vágó okiratot német nyelven szerkesztessenek. Ez méltán indignátiót szülne. így van ez minálunk is, mert nálunk is vannak nem ugyan magyar ajkú, de reménylem és hiszem — és ezt különösen hangsúlyozom, — magyar érzelmű lakosok, a kiknél hasonló eset áll fenn. Ezek után, mivel nem érzem magamat megrendítve azok által, a miket a mélt. gróf úr elmondani méltóztatott, ha a czélt elérni akarjuk és