Főrendiházi napló, 1872. II. kötet • 1873. május 24–1874. augustus 14.

Ülésnapok - 1872-70

LXX. ORSZÁGOS ÜLÉS. 81 Ezekhez fog még járulni, a mit elébb is bátor voltam említeni, hogy tüzetes tanulmány tárgyává tétetik a vasúti kérdés, honnan szintén nevezetes megtakarítás, illetőleg jövedelemszaporitás lesz remélhetőleg előidézhető. A kiadásoknál más nagyobb megtakarítások alig lesznek, (Halljuk!) mert ne ámítsuk magunkat, hogy ha imitt-amott képesek leszünk is kisebb összegeket megtakarítani, a mindig fejlődő szükség kényszeríteni fog bennünket, hogy a megtakarított összegeket, máshová fordítsuk. Hanem — a mit előbb is voltam bátor említeni, — ha egyrészt az állam polgáraiban meglesz a készség, ha felelevenedik a kötelességérzet, ha az állam iránti terhekben mindenki lelkiismeretesen részt vesz, hogy ha másrészt a törvényhozás meg fogja szavazni mindazon adótörvényjavaslatokat, a melyek már is készen vannak, ugy reméllem, hogy a legközelebbi években a kiadások és bevételek közt helyre lesz állítva az egyensúly. Megtörténhetik-e ez a jövő 1875-ik évben, előre biztosan mondani nem tudom; de akarom hinni és remélni, hogy az nagyon sokáig magára várakoztatni nem fog. Nem látom én a helyzetet oly feketének, a milyennek némelyek azt festeni szeretik; de mégis üdvösnek és öivendetesnek találom azt, hogy az egész országban mindenki foglalkozik pénzügyi helyzetünkkel, honnan azon üdvös eredményt várom és remélem, hogy a kormány nem lesz többé kitéve azon roppant pressióknak, a melyek más alkalommal reá gyakoroltattak, hogy egyik és a másik kiadást megtegye. Ezen üdvös eredményt várva, és másrészt ígérve, hogy a kormány a maga részéről nem fog késni az illető előterjesztések megtételével, ígérhetem vagy legalább reményemet fejezhetem ki a méltóságos főrendeknek, hogy ha nem is az 1875-ki, de az 1876-ki költségvetés nem fog deficittel végződni. (Helyeslés.) Prónay Dezső b.: Nagyméltóságó elnök, mélt. főrendek! Azon súlyos erkölcsi felelősség érzete, a mely meggyőződésem szerint a törvényhozás minden tagját terheli, késztet arra, hogy a jelen komoly perczben e törvényjavaslatra vonatkozó nézetemet jelezzem, illetőleg indokoljam az arra adandó szavazatomat. Mindenekelőtt a főrendi ház pénzügyi bizottságának a költségvetésre vonatkozó jelentésére kell néhány észrevételt tennem. Sajnosán nélkülözöm ezen jelentésben annak mindenekelőtt és erélylyel FÖBEXDI KAPLÓ 1872/75. II. való hangsúlyozását, hogy tulajdonkép a főrendi ház ismét azon helyzetben van, hogy alaposan nem is Ítélheti meg a költségvetést. Ha már nélkülöznünk kellett ennek hangsúlyozását a bizottság jelenlétében, hol azt leginkább helyén levőnek láttam volna, engedjék meg, hogy mint a háznak bár legigénytelenebb tagja ennek kifejezést adjak. (Helyeslések.) Ezenkívül a bizottság oda nyilatkozik, hogy takarékosság tekintetében a kormány és a képviselőház e törekvésükben a fennálló államszervezet keretében azon véghatárokig eljutottak, melyeket túllépni az államgépezet megakasztása nélkül, nem lehet, — sőt nézete szerint e korlátokat egy pontban már át is lépték. Elismerem én is, hogy a törekvés az volt, de nem látom a takarékosságot tényleg azon véghatárig érvényesítve, a hol az állam gépezete fennakad. Idézni fogok egy-két tételt. Előirányoztaíik pl. a költségvetésben 30,000 frt zeneakadémiára. Fennakad-e a közigazgatás, az államgépezet, ha az e czélra kívánt összeget törüljük? Előirányoztatok 5000 frt főszöntvényekre a múzeum számára. Ez sem oly kiadás, melyet nem nélkülözhetnénk. Elismerem, hogy mindakettőközmívelődési czélok előmozdítására irányul, azonban még is olyközmívelődési czélok ezek, melyek elsőrendű szükségletet nem képeznek. Elismerem azt is, hogy azon ellenvetést lehet tenni, hogy 250 milliót meghaladó költségvetésnél, mi az a 30,000 forint ? Igaz, hogy az összeg csekély és nem is az késztet arra,, hogy felszólaljak, de az, hogy ezen összeg miatt nem látom a takarékosság elvét a végletegig keresztül vive. Ez elv abban rejlik, nézetem szerint, hogy minden felesleges kiadás mellőztetik, t. i. a kiadások a bevételekhez arányosittassanak; most, — sajnos, — bevételeink oly szűkek, hogy minden felesleges kiadást mellőznünk kell, ilyennek tekintem pedig azon két jelzett tételt. Sajnos, hogy nem vagyunk azon helyzetben,hogy a bajon már most javíthassunk azáltal, hogy a költségvetésből törölnénk oly tételeket, melyek az én meggyőződésem szerint még talán törölhetők lennének. Meglehet hogy nem fogná ez elérni a milliót, meglehet a százezret sem, hanem néhány, 10—20 ezernyi törlés és nem annyira az összeg, mint az elv tekintetében, nézetem szerint, szükséges lett volna. Hogy ez nem történhetik és nem történt, ez, meg-