Főrendiházi napló, 1872. II. kötet • 1873. május 24–1874. augustus 14.

Ülésnapok - 1872-64

52 LXIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. szerencsém volt. Midőn ezen kötelezettség lerovását \ mindenekelőtt teljesíteni akartam, engedje meg nagyméltóságod, hogy egészben általam is osztott előadására csak egy pontban tegyek észrevételt, megjegyezvén, hogy azon kötelesség, illetőleg azon kényszer, hogy 5 év leforgása alatt évenkint vagy 30 milliót visszatérítsünk, egyátalában nem forog fenn. A törvényjavaslat 3 ik §-a nyiltan mondja, 153 milliónyi összegnek egyelőre csak fele vétetik fel, tehát a törlesztési kötelezettség már ez által az általam emliteít összegnek felére reducálható. E tekintetben közel sem táplálom azon vérmes reményt, hogy hihetném, hogy 5 év leforgása alatt csak felét is az összegnek sajátunkból ugy, mint gr. Andrássy kívánná, visszafizethessük. Én nyíltan, egyenesen mondom indokolásomban, hogy erre nincs reményem. Ellenben meg vagyok győződve, hogy ez idő alatt ha komolyan és erősen akarjuk, államháztartásunkat rendezhetjük. Nem kételkedem kimondani, hogy azon kilátás és törekvés, mely nem csak az egyensúly helyreállítására irányoztatik, ez 5 év alatt, de azontúl még 75 millió kifizetését is akarja: lehetetlenségre irányul. Én boldognak érzeném magamat, ha 5 év múlva bevételeink és kiadásaink egyensúlyban lennének. Azt mondom, 153 millió forintnyi kölcsön felvételére, illetőleg megkötheíésére adassék a kormánynak felhatalmazás, a melynek felveszi felét most és pedig nem másként, mint hosszabb előleg formájában, mert ez 5 évre terjedő nem consolidált kölcsön. Egy hosszabb előleg, minek felvételére utasít bennünket az időpontnak súlyos, terhes volta, a melyben a szükséges kölcsön fenforog, ez nem akar egyebet, mint időt adni arra, hogy agy másik kölcsönt, azt, mivel ezt majd leróhatjuk, kedvezőbben köthessünk meg. 70 millió forint az, a miről mostan gondoskodva volt, de ezen 70 milliós kölcsön teremti meg e pillanatra az eszközöket, hogy addig is tovább vihessük az állam háztartását, míg megjö azon idő, a melyben okszerűen és az ország érdekével összeegyezően definitive lehet megkötni annak másik felét, a mely eszközül szolgál ennek leróhatására. Epén azért, mert én sem szeretek a jövő lehetőségeire nagyon építeni, azért van e kölcsön 5 évre megszabva, a mit nem egy oldalról hibámul emeltek ki, mint hosszút, mondván, hogy ezen nehéz feltételeket 5 éven át viselni siílyos. Igen is, de ki állhat jót arról, hogy rövidebb idő alatt megjő azon kedvező alkalom, mi, — hogy ha nem is tekintünk saját pénzügyi helyzetünkre, hanem az európai körülményekre is, azt hiszem, mégis ezt fel kell venni, hogy ha nem is holnap vagy egy év múlva, de 5 éven belül kétségen kívül bekövetkezik. Bajaink forrása ma kettős. Az első különösen helyzetünknek nem épen örvendetes volta, a másik az európai pénzviszonyoknak épen szerencsétlen helyzete. Az egyiknek, akarom én hinni, és a másiknak is megváltozására 5 év ad időt, de nem merem állítani és hinni, hogy erre sok idő legyen 5 év. A direct vagy indirect adókkal akarjunk-e oda hatni, hogy bevételeink fokozásával az egyensúly helyreállíttassák, sőt mint Andrássy Manó gróf ő méltósága akarná, még ezen kölcsönt is visszafizessük, oly kérdés, minek fejtegetésébe most bocsátkozni nem akarok. Egyet azonban ajánlok a mélt gróf ur figyelmébe, t. i. azt, hogy ha valahol, épen a közvetlen adóknál, azok visszamente, az azokból folyó összegeknek alábbszállása kétségenkivüli bizonyítéka annak, hogy ott nincs mit keresnünk. És épen a folyó évi bevétel az egyenes adókban többet mutat fel, mint tavai, de a fogyasztási adókban csökkenést mutat. Ez oly jelenség, mit ha valaki figyelembe nem vesz, s csak kiírja a fogyasztási adókat, de a melyeket excquálni nem lehet, akkor gazda nélkül számit, mert arra, hogy valaki sört igyék vagy bort, avagy szivarozzék, kényszeríteni egyátalában senkit nem lehet. Ha közgazdasági állapotunknak, megengedem, részben hibáinkból, de állítom, részben befolyásunk nélkül — kedvezőtlen átalakulása az embereket takarékosságra inti, és hogy erre intse, kívánnunk kell, akkor a fogyasztási adók csökkenése okvetetlenül bekövetkezik, és ha arra fektetjük reményeinket és számításainkat, akkor csalatkozunk leghamarább. A fogyasztási adók jövedelme, ismétlem, legyen az a dohányjövedék, a hus, bor vagy akármely más, átalában az idén csökkenést mutat. Ily körülmények közt innen várni a felvirulást, véleményem szerint legalább nagyon koczkáztatott volna. Hogy nem szabad sem az egyikre, sem a másikra fektetni az államháztartás rendszerét, azt nyiltan elismerem. Az adórendszer kérdése egyébiránt nem olyan, a