Főrendiházi napló, 1872. II. kötet • 1873. május 24–1874. augustus 14.

Ülésnapok - 1872-64

LXIV, ORSZÁGOS ÜLÉS. 51 tonosan támogattunk, és támogatott az egész ország. A baj nem annyira rósz pénzügyi viszonyainkban rejlik, mint inkább a parlamentaris rendszer keresztül nem vitelében, nem a rósz években, nem az ellenzék ellenszegülésében, hanem a baj abban keresendő, hogy a ministerium soha sem gondolkodott pénzügyi viszonyaink rendezéséről, soha javaslattal elő nem lépett. Mielőtt részletesen a tárgyhoz szólnék, előre bocsátom, hogy én ezen kölcsönt el nem fogadhatom és pedig a következő oknál fogva. Ugyanis, ha körülnézek a pénzvilágban, azt látom, hogy mióta a magyar országgyűlésben felébredt az eszme, hogy gazdálkodni kell és nem költeni, a magyar értékpapírok azonnal emelkedtek, mert látták a pénzpiaczon, hogy igenis tudjuk hol a baj, és hogy meg van bennünk a komoly szándék azt orvosolni. De én nem is látom át, hogy a kormány meg nem tudna a pénzügyi bajokat orvosló tervezettel már most előlépni, mely megnyugtatná ép ugy az országot, mint a pénzvilágot. Már annyi idő óta módjában lehetett volna a kormánynak egy ily helyes tervezettel előlépni. Legyen szabad nekem erre nézve, habár talán szándékomon tul is megyek, nézeteimet előadni. (Halljuk!) Nézetem szerint mindenesetre két bajunk van; először az, hogy gazdagoknak hittük magunkat és gazdálkodni nem tudtunk, költöttünk és beruházásokat tettünk a nélkül, hogy azon beruházások haszonnal jártak volna, szóval nem tudunk gazdálkodni, hanem tékozolni. S nincs a világon állam, a mely ily vasúti kezelés mellett deficitbe ne jőjön; de nem akarván e tárgyról hosszasabban beszélni, csak arra kérem a mélt. főrendeket, méltóztassanak azon javaslatot elfogadni, a mely más országokban is elfogadtatott, t. i. a vasúti kezelés egyszerüsitését; legalább azon pályákra nézve, melyek nem jövedelmeznek, hozzák be a svájezi rendszert, mely egyszerűsíti és felére redueálja az administratiót s annak költségeit; ne ápolják a vasutaknál azon praetensiókat, melyeknél fogva minduntalan azon körülmény áll be, hogy az úgynevezett több munkálatokért segélyt kérnek. A mi pedig az administratiót illeti, fogadják el azon adóalapot, melyet elfogadott több állam, t. i. az indirect adót. Azt hogy a földbirtok adó tekintetében nagyon bizonytalan alapot nynjt, különösen a magyar ember tapasztalásból tudhatja. Erre adósságokat fektetni nem lehet. Ha száz mértföldnyi vasutakat proponálnak India felé, ha a közlekedési eszközökre négyszáz milliónyi kölcsönről beszélnek, akkor természetesen azt hiheti mindenki, hogy teméntelen sok pénzünk van, melybe markolhatunk. Jobb lett volna e helyett az indirect adóra fektetni a számitásokat, melyet elfogadott Angolország, melynek legjobb jövedelme csakis a fogyasztási adóban fekszik. S nézzük csak Franeziaországot, mely 5 milliárd adósságot csinált s még sem terhelte egy garassal sem a földet. Ha kormányunk elfogadja az indirect adót alapul, melynél biztosan lehet számítani a bevételekre, minden esetre másképen fogunk állani, mintha a hitelezők mindig földet kapnak zálogul. Én azt hiszem, rövid idő elég lett volna a kormánynak egy ilyen idea előterjesztésére és akkor én is hozzájárultam volna e kölcsönhöz. De ezen intentiója a kormánynak nem is volt, mert ugyanezen törvényjavaslat szerint 75 millió most vétetik fel és ujabb 75 millió felvétele jövőre ismét kilátásba helyeztetik. Ha tehát a kormány azon meggyőződésben lett volna, hogy a magunkéból fogjuk e kölcsönt kifizethetni, nem helyezte volna kilátásba megint 75 millió felvételét. Ez a másik ok, melyért a javaslatot nem pártolhatom. Ezen kivül nem is látom át, hogy e kölcsön annyira sürgős volna, mert az államot nem képzelem azon állapotban, hogy azon pár milliót, melyet e kölcsönből most fog a megállapított részletekben bevenni a kormány, más utón nem fedezhette volna. Meggyőződésem az levén, hogy az ország ennél olcsóbb kölcsönt is kaphat, a javaslatot nem pártolom. Kerkapoly Károly pénzügyminister: Nagyméltóságú elnök, méltóságos főrendek! Minél inkább érzi a kormány, s érzem a kormány tagjai közül én is azon roppant aránytalanságot, mely egy felől a megoldandó feladatok súlya, más felöl a rendelkezésre álló erők közt fennáll, annál mélyeimen és őszintébben érzett köszönet kifejezésére ösztönöz nem csak magam, de tiszttársaim részéről azon megtisztelő nyilatkozat, melyet gr. Cziráky ő exeellentiájától hallani