Főrendiházi napló, 1872. I. kötet • 1872. september 3–1873. május 17.

Ülésnapok - 1872-14

68 XIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. den terheltelése nélkül fogok itt elsőrendű vasutat építeni", vájjon érdekében áll-e az államnak azt mondani: nekem nem kell itt elsőrendű pálya, én azt nem engedem, én itt csak másodrendű vasutat engedélyezek, csak ideiglenes fahidakat engedek építtetni, a felszerelés is csak másod-vagy harmadrendű pályához illő legyen : szeretném tudni, vájjon az állam érclekében cselekedtem volna-e, ha ezt követelem. Nem garantirozott pályák építésénél épen oda kell törekedni, hogy mindjárt kezdetben tökéletesen solid módon legyenek építve, hogy a részvényesne legyen kénytelen mindjárt első jövedelmének egy részét pótépitkczések, helyreállítások, vagy forgalmi eszközök szaporítására oda adni. Tehát ugy az állam, mint a jövendőbeli részvényesek érdekében áll, hogy az a pálya mindjárt kezdettől fogva lehető legsolidabban legyen kiépítve s felszerelve. Másik kötelessége az államnak — s ebben igen is osztom az ő véleményét — nem engedni, hogy oly vállalatnál, mely engedélyezésül függ, a pénzpiaez szükségtelenül, felesleges értékpapírokkal árasztassék el, mert ezáltal az ily természetű papírok értéke csökken s jövőben hasonló vállalatok létrejövetele megnehezittetik. En azt hiszem, hogy akkor, midőn mint tudjuk több garantirozott pályánknál a biztosított névleges tőke 65—70-es árkelet mellett lön megállapítva, mig ezen nem garantirozott pályák egyikénél 71-el másikánál 75-el számíttatott és állapíttatott meg: nem érheti a kormányt tehát azon vád, hogy az értékpapírokat könnyelműen hagyja szaporittatni. Felhozta vádképen a méltóságos gróf, hogy nincs még törvényhozásilag megállapított vasúthálózatunk. Igaz. — Ennek szükségét belátom, bizonyítéka, hogy mióta szerencsém van közlekedési ministernek lenni, első percztől fogva foglalkozom c kérdéssel s ha azt oly gyorsan megoldani nem voltam képes, mint a méltóságos gróf ur ugylátszik lehetőnek tartja, azt ue a kérdésnek részemről figyelmen kivül hagyásának, de annak bonyolódott volta — s talán erőm elégtelenségének méltóztassék tulajdonítani. Nyilváníthatom azonban, — mint azt már a képviselőházban is tettem, — hogy re menyiéin, miszerint képes leszek, még e törvényhozási szak folyamában ugy közlekedési eszközeink hálózatát — mint azok létesítését és feutartását illető törvényjavaslatokat a törvényhozásnak benyújtani. (Helyeslés.) Daczára azonban annak, hogy törvényhozásilag megállapított vasúti hálózatunk nincs, azt, hogy elvnélküliség követtetett eddig a vasutak engedélyezésében, állítani nem lehet. Ez hatalmas vád, melyet, ha csattanosságáuál fogva egy beszédben hasznát vehetjük is — messzebb horderejét tekintetbe véve, könnyelműen kimondani óvakodnunk kell, annyival inkább, mert ez nem is áll. Nem a magam lényeiről beszélek, beszélek átítiában a múlt öt évről. Mikor arról van szó átalában, hogy az államot minden tetteiben elvek kell, hogy vezéreljék — azok meghatározásában nem lehetnek csupán pénzügyi tekintetek irányadók, igy a vasutak irányának megállapításánál sem vezérelheti a kormányt kizárólag a jövedelmezőségi tekintet. Ha egy bank áll elő és azt mondja, én építeni akarok 500 mértföldnyi vasutat, az természetesen a legjövedelmezőbbeket fogja kiválasztani, és azok közül a sorozatot is a szerint állapítja meg. Az állam azonban, mely csak hat évvel ezelőtt jött azon helyzetbe, hogy a nemzetnek rég táplált vágyait és óhajait alkalma lehetett a kielégítés felé vitetni, nem vezéreltethette magát csupán pénzügyi tekintetek által a vasutvonalok kiépítésénél sem. Tudom én, hogy a károlyvár-fiumei vasút, hogy a keleti pálya nem lesz rögtön jövedelmezővé. De nemcsak banküzleti szempontból fogatott fel e kérdés akkor, midőn kormány és törvényhozás ezeknek létesítésén fáradozott, és én örömmel constatálom, hogy a törvényhozás legalább e tekintetben nem osztotta Keglevich gróf nézeteit. Hogy vaunak bizonyos vonalok az országban, melyeket talán helyesebb lett volna más sürgősebb szükségit vonalok után építeni ki — nem vonom kétségbe, de alig tudnék oly pályát megnevezni, melyről elmondhatnám, hogy tökéletesen kiesik a hálózatból. Vegyük ujabban épült vasutaiukat szemügyre, azt fogjuk látni, hogy vagy egyes termelő vidékeket a központtal, vagy régibb meglevő vasutaiukat a külföldi vaspálya-hálózattal kötik össze. Nem akarom külön felhozni a hadászati szempontot, bár nekem mindenki igazat adand abban, hogy egy államnak ezt sem szabad szem elől tévesztenie s jöhet oly helyzetbe, hogy bizonyos vonalo-