Főrendiházi napló, 1869. II. kötet • 1870. augustus 4–1871. ápril 15.

Ülésnapok - 1869-78

10 LXXVni. ORSZÁGOS ÜLÉS. Buday Sándor min. tanácsos ur bízatott meg képviseltetésével, az ő kozzájárultával, azonnal elkészíthetik véleményes jelentésöket. Napirenden van a mentelmi bizottság jelentése. Apponyi Albert gr. jegyző (olvassa a mentelmi bizottság jdentését Perczel Miklós baranyamegyei főispán ügyében). Elnök: Méltóztassanak hozzászólni. Lipthay Béla b.: Méltóságos főrendek! Az imént felolvasott jelentésből meggyőződtünk arról, hogy a főrendi háznak egyik tagja ellen benyújtott sérelmi panasz és illetőleg perbe foghatási kérelem a mentelmi bizottság által beható tárgyalás alá vétetett ; és méltán, mert azt hiszem, hogy a méltóságos főrendeknek elhatározása alá bocsátandó tárgyak között egy sincs, mely oly kényes természetű, minta mentelmi jognak meghatározása, — és pedig különösen oly szempontból, hogy kellőleg meghatároztassék, mily mértékig szabad és kell a mentelmi jogot alkalmazni. Nehezíti e részben eljárásunkat az, hogy a mentelmi jogot illetőleg szabályszerű törvényeink nincsenek, mert mind az, a mi tripartitumban (I. 14.) Ulászló decretumában, és az 1723-diki VII. t. czikkben foglaltatnak, csak oda vannak irányozva, hogy az országgyűlésre összejövő tagok ellen netalán elkövetett sérelmek hathatósabban visszatoroltassanak. Bészletesebb rendszabályokat e tekintetben csak is az 1867. XH-dik t. ez. 48. §-ban találunk, melyek noha csak adelegatio tagjaira vonatkoznak, de azon elvnél fogva, hogy a küldöttek több joggal nem bírhatnak mint küldőik, az országgyűlés tagjaira is alkalmazhatók, és pedig oly alakban, mint az a bizottság tagjaira illetőleg meghatároztatott, hogy t. i. a tetten érés esetét kivéve, minden néven nevezendő elfogatás, vagy biró elé idézés csak is az illető bizottság jóváhagyásából eszközölhető. Ily kiváló kérdésben határozni most először van alkalmok a méltóságos főrendeknek, és ebbeli határozatuk ennek következtében annál fontosabb lesz, mert ez egyszersmind jövendőre előzményül fog szolgálni minden hasonló eljárásra nézve. Azt hiszem, hogy a mentelmi jognak körülírásába nem szükség bővebben bocsátkoznom, mert meg vagyok győződve arról, hogy a méltóságos főrendek közöl senki sem lesz, ki a mentelmi jogot akkép fogná fel, hogy ez szabadságot képezne arra, hogy a törvényhozás tagjai netaláni bűnös cselekmények esetén a büntető igazság sújtó karja alól elvonassanak; sőt inkább annak biztositékául fogja ezt mindenki tekinteni, hogy az országgyűlés függetlensége megóvassék, és mintegy garantia nyújtassák arra, nehogy bekövetkezhető zaklatások által hivatásuk teljesítésében a törvényhozás tagjai akadályoztassanak. Ezen szempontokból kiindulva, mindenekelőtt két kérdésre kell figyelmünket irányoznunk. Nevezetesen az első kérdés az, hogy vájjon a vád tárgyát képező cselekvény olyan-e, mely birói eljár fisra szolgálhat alkalmul, és azután meggyőződni arról, vájjon a vádlónak eljárásában zaklatási szándék foglaltatik-e. Az elsőre vonatkozólag a bizottságnak véleménye oda irányul, hogy a jelen esetben birói eljárás tárgyát képező cselekvény azért nincs, mert a kérdéses nyilatkozat nem tekinthető egyébnek, mint a vádló által a vádlott ellen nyilvánosan támasztott megtámadásra adott válasznak. Már pedig felfogásom szerint helyesen, mert csak így magyarázható miért vonattak a kérdéses nyilatkozatban foglalt átalános tételek a vádló által magára. De különben is még egy más tekintet is van, mely ezen felfogást támogatja. Nevezetesen kétségkívül áll az, hogy a vádlónak két alkalma volt azon esetben, ha netalán a kérdéses nyilatkozatot magára nézve rágalmazónak vagy becsületsértőnek tekintette, e tekintetben orvoslást eszközölni. Nevezetesen az első alkalma akkor volt, mikor maga főrendi ház kérdéses tagja ellen vesztegetési kísérlet miatt támasztott panaszát a képviselőházban előhozta, mert a másik részről körülbelől ugyanazok hozattak fel ellene, melyek a hivatkozott nyilatkozatban most foglaltatnak, második alkalmat pedig maga a kérdéses nyilatkozat szolgáltatta. Mindkét esetben mi sem állott a vádló útjában, hogy magát az ellene felhozottak ellen védhesse. Én azt hiszem, hogy a ki a megtámadásnál a nyilvánosságot fegyverül használja, nem tagadhatja meg az ellenféltől sem azt, hogy ugyanezen nyilvánosságot védelmid használhassa. De a bizottság még itten zaklatási szándékot is vél felismerhetni. Én c részben, ha nem volna magán személy a vádló, ezt szó nélkül nem hagyhatnám, de tekintve épen azt, hogy emberi gyarlóságnál és különösen azon körülménynél fogva, hogy a vádlónak talán kissé erősebb megtámadása épen azon időbe esett, mikor az országgyűlési izgatások a ke-