Főrendiházi napló, 1869. II. kötet • 1870. augustus 4–1871. ápril 15.

Ülésnapok - 1869-105

100 CV. ORSZÁGOS ÜLÉS. csak átlagról van szó, s mintán igazságügyér ur ő nméltósága azt is méltóztatott említeni, hogy vol­tak esetek, melyekben az egyesség nem bVot, ha­nem V 5-et, 2 / 3-ot vett alapul, a megszoritást semmi esetre méltányosnak nem tartom, s azt valamint a volt földesúrra nem óhajtom, ugy, sőt még kevésbé óhajtom a volt jobbágyra kiterjeszteni. Mindezek­nél fogva Cziráky gr. módositványát nem fogad­hatom el, hanem a jogügyi bizottság véleményét pártolom. Pálffy Mór gr.: Nagyméltóságú elnök, mél­tóságos főrendek! Kegyes íigyelmöket újra arra kívánom fordítani, hogy ez igen fontos kérdés. Igaza van Szögyény főispán ő nagyméltóságának abban, hogy ha indítványa elfogadtatik, bizonyára többé semmi per sem lesz. Ez oly igen fontos kér­dés az országra nézve, hogy rajta csak ugy könnye­dén átsikamlani sajnosnak tartanám s némi con­cessióra is kész lennék azon esetben, ha ennek következtében az indítvány törvénynyé válnék. De van ennek a dolognak más mellékoldala is. Mert lehet eset, hogy a harmadnak meghatáro­zása sok és kevés lehet. Mert a hol a föld rósz, le­hetetlen hogy rá álljon a földesúr, a hol pedig jó, lehetetlen, hogy megnyugodjék benne a volt job­bágy. Paeificatióval kell kapcsolatba hozatnia, és ha az indítvány elfogadtatott, e tekintetben valami tol­dalék leend szükséges. Ezt figyelmökbe kívánom ajánlani a mélt. főrendeknek. Cziráky János gr.: Ismételten kijelentem nméltóságú elnök, méltóságos főrendek, hogy én a jogügyi bizottság szerkezetében megnyugszom, s ellenészrevételemet csupán ő nméltóságának az igazságügyérnek egy nyilatkozata idézte elő. Méltóztatnak egyébiránt parancsolni, hogy írásban is beadjam módosításomat, ezt szerencsés vagyok teljesíteni, összhangzásba hozván módosit­ványomat az irtványokról szóló törvényjavaslatra tett észrevételévei a bizottságnak, a hol már a vi­szonosság elkerülhétlen szükségéről a jogügyi bi­zottság is meggyőződvén, azt a szerkezetbe be­venni szükségesnek találta, Módositványom így hangzik: „ha azonban a volt földesúr a megváltás­kor létező föld egy harmadát ajánlaná fel illetőleg követelné, azt a másik fél köteles megadni. Majthényi L. b. Nmélt. elnök, mélt. főrendek! A tapasztalat, kivált az úrbéri ügyeknél, tagadhatat­lanul azt mutatta, hogy ha a feleknek igen tág tér és keret engedtetik követeléseik érvényesítésére, részint annak megtagadására, a mi a másik felet elvileg ilyen esetekben jogosan illeti, akkor nem csak az egyezkedés nem jöhetett létre, hanem a bíró állása is meg volt nehezítve, mert hiányzott neki a támpont bizonyos összeg megállapítására. E tekintetben tökéletesen igaza van az igazság­ügyér ur ő nméltóságának, midőn bizonyos minimu­mot vél megállapitandónak. Én magam is azon né­zetben vagyok, hogy ezáltal egyrészről elérjük a tagositási és rendezési ügyek gyorsítását, de néze­tem szerint e czél sokkal jobban és biztosabban el lesz érve akkor, ha ez eljárást viszonosság elvére alapítjuk. Tagadni nem lehet, hogy a maradványföldek a magyarhoni felfogás szerint urbériséget képez­tek, mert ezekből az eddigi törvények szerint tel­kek voltak alakitandók. De azt hiszem, hogy a törvényhozónak, ki a jövőre tesz intézkedést, nem csak az eddigi törvényekre kell figyelemmel len­nie, hanem azon transactiókra is, melyek, habár az eddigi törvények ellenére is, de a népéletben foly­tonosan történtek és elfogadásra találtak. ?• Helyes a hivatkozás arra is, hogy az ily egyességeknél azon legkisebb és legnagyobb ösz­szeg szerint, melyeket ő nagyméltósága a marad­ványföldekre nézve felemiitett, váltakozva történ­tek a megállapodások. Hogy pedig ezen eljárás, daczára annak, hogy a maradványfőid szoros értelemben urbériségnek tekintetett, ellenállásra nem talált, mutatja az,hogy az úrbéri bíróságok a szerződések jóváhagyása kö­vetkeztében tudtomra nem tagadták meg a jóváha­gyást az oly megállapodásoktól, melyeknél a ma­radványfőid ek bizonyos része a volt földesuraknak I átengedtetett. Én sem akarom azt állitani, hogy azon harmadrész a felek kivánatának meg fog fe­lelni, tagadhatlan, hogy mégis egy bizonyos irányt állapit meg, melyhez ugy az. ügyfelek, mint a bí­róságok tudni fognak ragaszkodni, mindamellett mulhatlanul szükségesnek tartom, hogy ezen arány viszonlagosan állapíttassák meg, mert részemről egészen eltérő nézetben vagyok arra nézve, mit ő nagymé!tósága az optióra nézve mondott, hogy t. i. a kölcsönös optio joga egymást parálysálná, Én azt gondolom, hogy a kölcsönös kedvezményeket a ta­gositási és tulajdon rendbeszedési ügyeknek nem perek, hanem barátságos utón való elintézésétől le-

Next

/
Thumbnails
Contents