Főrendiházi napló, 1869. I. kötet • 1869 ápril 24–1870. augustus 3.
Ülésnapok - 1869-17
78 XVII. OESZÁGOS ÜLÉS. matlábat, mely a garantia kiszámítására alapul szolgált •— novemberben nevezetesen alább lehetett szállítani. Midőn akkor ugyanis az alkudozás történt, ennek alapjául 7%%-os kamat vétetett alapul; ez eredményezett 44,000 frtot. Az idén azonban, különösen a pénzügyi bizottság ajánlata folytán 73/ 4 % helyett 6 3 / 4 %-nyi kamatláb vétetett alapul, minek következtében nevezetes reduetió állt be, mely 40,000 frtban talál kifejezést. Egyébiránt mi a szöveget és az egész engedély-okmány kiállítását és szövegezését illeti, arra nézve bátor vagyok a mélt. főrendeknek jelenteni, hogy az telj esen azon alapon és alakban szerkesztetett, melyet a törvényhozás a legutolsó időben az engedmény-okmányokra vonatkozólag megállapított és elfogadott ; nevezetesen ugy és azon alapon, a mint kiadatott a keleti vasút okmánya, azon bővítésekkel és módosításokkal, melyek már a nyugati vasút engedményezésénél elfogadtattak és melyek több tekintetben kedvezményeket foglalnak magukban, melyek különösen az országra és a kormányra nézve tágabb tért és kedvezőbb feltételeket tartalmaznak. Ezeket előrebocsátva, bátor vagyok a mélt. főrendek szíves figyelmébe ajánlani ezen törvényjavaslatot és annak a részletes tárgyalás alapjául való elfogadását kérni. (Helyeslés.) Wenkheim László b.: Nagymélt. elnök! mélt. főrendek! Méltóztassanak megengedni, hogy mielőtt a dolognak érdeméhez hozzászólanék, e törvényjavaslatnak a ház asztalára juttatására nézve némi észrevételt tegyek. Méltóztatnak talán visszaemlékezni, hogy az elmúlt országgyűlés vége felé is milyen kérryszerállapotban voltunk mindnyájan, azon nem tőlünk függő körülmények következtében, hogy a törvények oly halmazban jutottak mihozzánk, hogy mindig éjjelnappal kellett hol bizottmányi ülésben, hol pedig országos ülésekben ülni, és minden ember a legnagyobb zavarba jött, azt sem tudta, micsoda törvényre fog szavazni. Ez oly kiállhatatlan állapot volt, hogy csak az akkori rendkívüli körülményeknél fogva egyezhettek bele méltóságtok. Igen jól emlékszem, hogy akkor, midőn a közjogi kérdések végleges eldöntése volt szóban , méltóságtok ezen körülményeknek engedtek, de arra is igen jól emlékszem, hogy már akkor egyelőre mindnyájunknak szándéka az volt, hogy az ilyen keresztül hajtások ellen magunkat mindenesetre óvni akarjuk. En tehát, megvallom igazán, igen nagyon sajnálom, hogy ezen törvényjavaslat is, melyet az országnak érdekeire nézve bizonyára igen fontosnak tartok, ez alkalommal is ilyen sietve jut mihozzánk, a mire nézve kénytelenek vagyunk bevallani, hogy legelőször halljuk, hogy miről van tulajdonképen szó, és a hármas bizottság maga sem szerezhetett alapos tudomást azon dologról, mely szőnyegen van. En nagyon tudom méltányolni a kormánynak a mostani körülmények közti nehézségeit, — de azért még is igen nagyon kérem és reménylem is a kormánytól, hogy hasonló kényszerállapotoktól a mélt. főrendi házat megkíméli, legalább igyekezni fog megkímélni. Mert különben kénytelen lenne a ház ez ellen határozottan tiltakozni; minthogy igen nagyon könnyű volna felhozni okokat, melyeknélfogva ezen törvényjavaslatnak elfogadását már formahiány miatt is elutasitanók. Van egy ok, melynélfogva magam részéről is azt mondom, hogy hajlandó vagyok a törvénynek elfogadásához járulni, a mennyiben e tekintetben mindnyájan tisztában vagyunk magunkkal arra nézve, mily kívánatos az, hogy Magyarország az északi határokkal minél előbb vasút által összekötve lehessen. Es hogyha ezen törvényjavaslatot most ez alkalommal el nem fogadjuk, akkor megint nem tudom, mennyire fog elnapoltatni. Ebben a tekintetben tehát én nekem a törvény ellen kifogásom nincs, hanem van kifogásom, e törvényjavaslatnak ily rögtöni tulhajtása ellen, melynek részleteiről biztos tudomásunk nincs. Mert méltóztassanak megengedni, nem elég az, hogy a kor mány itt nekünk előadásban mindazon eljárásokról tudósítást adjon, de szükséges, hogy az engedélymegadási okmányba magunk betekintsünk, és hogyha helyesnek találjuk, ennek nyomán mondjuk ki hozzáj árulásunkat. Ezt előre bocsátva, én csak ezen esetben fogadom el, a mennyiben részemről is óhajtom, hogy ezen vasutat, — mely strategikus tekintetben, Magyarországnak biztonsága tekintetében igen szükséges — meg ne akadályoztassuk. E tekintetben járulok a törvényjavaslathoz. Cziráky János gr.: Részemről tökéletesen osztozom az előttem szóló nézetében, és valóban igen ohajtandónak találom, hogy elvégre abba az állapotba jöjjünk, hogy rögtönözve ily nagy hord-