Főrendiházi napló, 1869. I. kötet • 1869 ápril 24–1870. augustus 3.

Ülésnapok - 1869-15

XV. OESZÁGOS ÜLÉS. 33 nevezéseknél még nagyobb mérvben fog szerepelni, mint a választásoknál; mert ezen visszaélések ellen a nyilvánosság, sajtószabadság és ministeri felelősség mellett elegendő biztosítékot találok azon tekintetben, hogy ha ezen tényezők egyes esetekben kivételesen netalán jövőre is működni fognának, ez csak annyiban fog történhetni, a mennyiben azoknak működése addig, mig bíráink emberek által alkalmaztatni, s nem egyenesen Themis istenasszonya által a magyar földre leküldetni fognak, egészen mellőzhető soha nem lesz. (Helyeslés.) Mindezeknél fogva, és miután a törvényjavaslat többi szakaszai a jól rendezett igazságszolgáltatásnak mindannyi postulatumait foglalják magukban, azt elfogadom, és a mélt. főrendeknek ajánlani bátorkodom, hogy ugyanazt részletes tárgyalás alapjául elfogadni méltóztassanak. (Élénk helyeslés és éljenzés.) (Az elnökséget Cziráky János gr. alelnök veszi át.) Majláth György: Méltóságos főrendek! Azok után, miket az igen t. igazságügyminister ur ő nagyméltósága és utána Fehérmegye főispánja elmondottak, felette nehéz ujat és találót mondani, mégis kénytelen vagyok egy-két megjegyzéssel kisérni az előttünk fekvő törvényjavaslatot. Mielőtt azonban ezt tenném, engedelmet kérek a méltóságos főrendektől arra, hogy személyes ügyben szólalhassak fel, és ezen alkalmat, midőn igazságügyminister ur ő nagyméltóságát körünkben tisztelni szerencsénk van, felhasználjam arra, hogy azonhirek j ellenében, melyek személyére és személyemre vonatkozólag a nyilvánosságban fölmerültek, egyszer s mindenkorra határozottan nyilatkozhassam. (Halljuk!) Átlátom, hogy e nyilatkozatnak nem ez volna tulaj donképen helye; de én megvallom, a hírlapi polémiának amúgy sem vagyok barátja, és különösen jelen helyzetemben, midőn a sajtóügyekben utolsó vonalban vagyok hivatva ítélni, kétszeresen kell attól tartózkodnom, és így remélem, hogy a mélt. j főrendek megengedik, hogy azon hirek irányában, ! melyek már most mind szélesebb körökben kezdenek terjedni, a nyilvánosságot, •— mely egyedül ütheti helyre azon sebeket, melyeket a nyilvánosság ütött, igénybe vehessem.. (Halljuk!) Nem fogom a méltóságos főrendek figyelmét az állítólagos eskü-megtagadás regéjével untatni, melyre nézve a kormány határozott, és a tényállásnak tökéletesen megfelelő nyilatkozatot adott; a ki tehát ezentúl ezt mint való tényt emliti föl, ahoz nekem nincs szavam. De szólok igenis azon hírekről, melyeket a kormány megezáfolni nem birt; mert azok részint a légből kapottak, részint irányzat ellen voltak intézve. Ezek iránt felszólalni kötelességem, nehogy a hallgatás elismerésnek vétessék és a „calumniare audacter semper aliquid haeret"— talán itt is megteremje gyümölcseit, és ezek a sújtani szándékolt személyeken túl azon ügyre is kártékonyán hassanak, melynek egyik igénytelen bár, de hű szolgája vagyok. (Tetszés) Ha helyesen fogtam fel azon vélt antagonismus okait, melyek az igazs ágügyminister és a legfőbb törvényszékek elnökei között vélelmeztettek, azoknak három alapját hiszem föllelhetni. Először azon ellentétben, mely a régi curiát bezáró és az újat megnyitó beszédem tartalma közt fenforogni látszik, másodszor politikai hitvallásomban, és 3-szor az igazságügyminister személye és polgári állása iránti ellenszenvben. Az elsőre nézve megjegyzem, hogy a közvetlenség és tiszta alakiság elvére fektetett semmitőszék egészen uj intézmény, nemcsak Magyarországban, hanem világszerte ; midőn tehát érintem, hogy czélszerüségének eriterionát az élettől várja, valótlant nem állítottam, és tettem ezt nem azért, hogy az intézmény hitelét csökkentsem, hanem ellenkezőleg azért, hogy birótársaimat és velők együtt magamat kettőztetett buzgalomra serkentsem, nehogy akisérlet,— mert csakugyan ez, — a kivitel hiányaiban és fogyatkozásaiban szenvedjen hajótörést. Viszont a régi magyar kir. curiától igen is meleg és bensőleg érzett szavakkal vettem búcsút, mint oly intézménytől, mely 145 évenkeresztül fennállott, és hogy ugy mondjam, a nemzet életébe szövődött. (Helyeslés) Hogy azonban a kegyelet ezen érzete elfogulttá nem tett, azt akkor tartott rövid alkalmi beszédemnek, —melynek, ugy látszik, több gáncsolója, mint figyelmes olvasója akadt, — egész eszmemenete tanúsítja. Mert szerinte nálunk a haladás a köz- és magánjog terén mindig párhuzamosan foganatosíttatván, a régi intézmény, mely a rendi alkotmány keretébe teljesen beillett, a gyökeresen változott közjogi viszonyok közepette ugy, mint eddig szervezve volt, fenn nem állhatott, hanem annak át kellett alakulnia, és sajnálatom főleg arra vonatkozott, hogy ezen szükségessé vált átalakulás