Főrendiházi napló, 1869. I. kötet • 1869 ápril 24–1870. augustus 3.

Ülésnapok - 1869-15

64 XV. ORSZÁGOS ÜLÉS. nem egyszerre, nem szerves összefüggésben az alsó bíróság rendezésével, hanem különszakitva foganatosíttatott. És hogy abban a törvényhozást a viszonyok hatalma gátolta, azt, ugyhiszem, az igen t. igazságügyminister urő nagyméltósága, velem együtt mélyen fájlalja. Következik a politikai hitvallás. Ennek, megvallom, a biró teendőihez ugyan semmi köze és én igen veszélyes elvnek tartanám, ha a politikai hitvallás a biró qualificatiója közt bármikép is szerepelne. Minél kifejlettebb különösen a parlamenti rendszer, annál veszélyesebbnek tartanám ezen elvnek alkalmazását, mert ha a többség, — mely a törvényhozásban mérvadó és a közigazgatásban a soraiból kivált kormány által határozó befolyást gyakorol,— még a birói hatalmat is magához ragadja: ez által oly állapot fejlődnék ki, melyet még John Stuart Mill a kisebbség jogainak megőrzésére intézett legélesebb és legfinomabb combinatióival is alig birna orvosolni. De talán az átalános alkotmányosság elveinek vagyok ellene? Megvallom őszintén, mélt. főrendek, miután én társaimmal életem legszebb éveit annak szentelem, hogy az elvesztet t alkotmányosságot ismét érvényre juttassuk, ez legalább is következetlen eljárás lenne (Tetszés), és e feltevésre, ugy hiszem, senki jogosítva nincs. Vagy tán a jelen alkotmánynak volnék ellene ? Nézzünk ez eszmének szemébe, és tisztázzuk azt. Midőn a fejedelem és a nemzet közti kiegyezés a koronázás által teljes törvényes alapot nyert, hajói emlékszem, e helyen nyíltan kijelentettem, hogy szerintem a régi politikai pártok értelme megszűnt, és hogy az uj alapon uj pártalakulásnak, az eddigi árnyalatok ujabb tömörülésének kell bekövetkeznie. Én tehát, mint e hon hű polgárához illett, az adott alkotmányt jóhiszemben fogadtam el. De ez alkotmány keretén belül igenis megvan politikai hitvallásom, melynek egyes ágazatai az uralkodó iránytól, és meglehet, hogy az igen t. igazságügyminister ur nézetétől is olykor eltérnek; és én sem ezeket feláldozni, sem kegyeletem kedvessé vált tárgyait és tiszteletre méltó emlékeit me^ta^adni soha nem fo^om (Élénk tetszés); és ugy vagyok meggyőződve, hogy abból, a ki elvhíí nem bir lenni, független és részrehajlatlan biró sem válik soha. (Helyeslés.) A mi a harmadik feltevést illeti, mely engem legfájdalmasabban érintett, mert legigazságtalanabb és mert egész életem lefolyása erre támpontot nem nyújt, erre nézve legyen elég egyszerűen megjegyeznem, hogy mióta gondolkozni birok, az embert belértéke és nem a külszín, nem különösen a születés, vagy a véletlen bármely ajándéka után szoktam megítélni és megbecsülni, és ha valami növelhetné azon tiszteletet, melylyel az igazságügyminister ur személye iránt viseltetem, az épen azon körülményben rejlenek, hogy szép tehetségén, isten ez adományán kivül, munka és szorgalom voltak az élet útján egyedüli pártfogói, hogy kizárólag saját érdemeinek köszönheti azon kiváló állást, melyet a korona tanácsában és az országház termeiben elfoglal. {Élénk éljenzés) I E határozott nyilatkozat után, ugy hiszem, ' senki, ki a rágalomból üzelmet nem csinál, nincs jogosítva ama feltevést táplálni. {Tetszés) Köszönöm már most a mélt. főrendek türelmét és áttérek a szőnyegen levő tárgyra. {Halljuk!) Az előttünk fekvő törvényjavaslat tulajdonképen csak elvi megállapodásokat tartalmaz, és igy nem annak concret alkalmazásáról, hanem egyedül elvekről lehet szó. Ez a dolgot igen könnyíti, mert az elvek iránt a tudomány és elmélet jóformán tisztában vannak, tisztában jelesen a főrendi bizottság által igen helyesen kiemelt azon elvre nézve, hogy az igazságszolgáltatás az igazgatástól elkülönitendő. Ugy hiszem, hogy ez komoly vita tárgya nem is lehet. Itt csak egy kérdés foroghat fenn, az, a mi a concret alkalmazásra vonatkozik, t. i. a pénzügyi kérdés. Ha jól emlékszem,a bajor kamrában az 50-es években igen érdekes vita folyt e tekintetben. Hét éven keresztül folyt a tárgyalás. Tudjuk, hogy a bajor nép pénzügyei igen jól rendezettek, és hogy még Németországban is, e takarékosságáról ismert honban, a jobb gazdák közé soroztatik, és mégisahoszszas vitáknak vége az lett, hogy a bajor nép nagy többsége a több millióra menő többletet megszavazta, hogy ez elv következetesen keresztül vitethessék és tudtomra eddig legalább még nem volt alkalma megbánni. Az elvek másika, t. i. a bírák függetlenítése, kétségentúl reánk, nézve a légéletbe vágóbb kérdés, mert a helyhatósági életet gyökerében érinti. Itt megvallom, hogy habár az elvvel magával teljesen egyetértek, az elv alkalmazására nézve, azon alkalommal, midőn e törvényjavaslattal egybefüggő javaslatok fognak tárgyalás