Főrendiházi napló, 1869. I. kötet • 1869 ápril 24–1870. augustus 3.
Ülésnapok - 1869-12
48 Xn. ORSZÁGOS ÜLÉS. tekintetben talán kevesebb oka van tartani attól, hogy a népben feltámadna azon nyugtalanság, mely e törvényjavasiát kivitelét koczkáztathatná. Mi tehát részünkről mindent el fogunk követni arra, hogy e részben a kellő megnyugtatást megszerezhessük, a felhivásban is különös súly fog ezen körülményre fektettetni. (Helyeslés.) Apponyi György gr.; Nagymélt. elnök! mélt. főrendek! Nekem tulajdonképen csak azon szándékom volt, miután Andrássy Manó gr. előadása a részletekbe vágott és bizonynyal igen nyomatékos kérdést emiitett, hogy mindenekelőtt magát a' törvényjavaslatot elfogadás végett a mélt. főrendek figyelmébe ajánljam. A mit Wenkhehn László b. adott elő, az már inkább magát az egész törvényjavaslatot illeti és előadásából az tűnt ki, hogy nem az elfogadás ellen szólt, hanem csak megnyugtató felvilágosítást kívánt, mely szerintem a minister ur ő excja által meg is adatott. Ennek következtében magát a törvényjavaslatot illetőleg oly ügyet látok előttünk, melynek gyakorlati nyomatékosságára, fontosságára nézve indokokat előhozni alig lesz szükséges, oly ügyet, melyhez commentár nem kell, mert ha semmi más mellékes ok nem volna, mely ezen összeírást javasolná, már maga az, hogy 12 vagy csaknem 13 év előtt történt az utolsó összeírás, egy oly országban, mely haladásnak örvend, okvetlenül szükségessé teszi azt, hogy itt uj összeírás rendeltessék el. Hanem igen fontosak azon okok, melyeket a jogügyi bizottság a maga jelentésében felhozott; először az, hogy az 1857-ben történt összeírás nem törvényes közegek által történt, és hogy mind, a törvényhozásnak, mind a felelős kormánynak azon biztosítékot nem nyújtja, melyet a törvényes közegek által eszközlött összeírás ad. A második pedig, hogy oly viszonyban állunk felséges Urunk lajthántúli tartományaival is, hogy oly teher viselésére vagyunk kötelezve, melynek arányát épen a népszámlálás határozza el. Ennélfogva, hogy ezen arányra nézve is mind a törvényhozás, mind pedig a felelős kormány magának tökéletes biztosságot szerezzen, okvetlenül szükséges, hogy hiteles adatok alapján uj összeírás történjék. Mindezeknél fogva én magát a törvényjavaslatot átalánosságban tanácskozásunk tárgyául ajánlom. (Helyeslés. Elfogadjuk!) Elnök; Ha nem kíván senki szót emelni, akkor ugy hiszem, a pontonkénti tárgyalást megkezdhetjük. (Helyeslés.) Nyáry Gyula b. jegyző' (olvassa a törvényjavaslat czimét és 1. §-£) Elnök: Nincs észrevétel? (Elfogadjuk]) Nyáry Gyula b. jegyző (olvassaa2-ik%-t). Ide tartozik Andrássy Manó gr. módositványa (olvassa a rnódositványt, mely következőleg hangzik): „Bátor vagyok indítványozni, hogy a népszámlálás összeírása alkalmából szerkesztendő táblázatokban az írástudók számára egy külön rovat nyittassék." Cziráky János gr.: Nagymélt. ehiök! mélt. főrendek! Én Gömörmegye főispánjának indítványát felettébb méltányolni tudom, és meg vagyok győződve arról is, — miután a jogi bizottságban alkalmunk volt ezen rovatos táblázatokat áttekinteni, — hogy bizony minden részletre különösen kiterjedt ő excjának a minister urnak figyelme. Itten azonban inkább egy elv állíttatik fel, t.i. hogy a személyes összeíráson, vagyis a népszámláláson kivül, egyúttal statistikai ismereteknek szerzése végett a lakhelyek és a hasznos házi állatok is összeirandók; magok a különféle rovatok, melyek szerint ezen összeírások történnek, azok részletesen a törvényjavaslatban természetesen felemlítve nincsenek. Itten, habár szükséges volna, az egész táblázatokat törvénybe igtatni nem lehet, hanem csak egész általánosságban az összeírandó személyeket és tárgyakat kell felemlíteni. Ezek itten elvileg kijelentetvén, azt tartom, nem szükséges külön a törvényben felemlíteni; annyival kevésbbé, mivel biztosithatom ő méltóságát, hogy ezen táblázatokban egészen részletesen mind az benne találtatik, mit e tekintetben szükségesnek és ezélszerűnek felemlíteni méltóztatott. (Helyeslés.) Andrássy Manó gr.; Ezen összeírásnak, mélt. főrendek, némileg irányt adni, nézetem szerint semmi esetre nem fog ártani, mert midőn különleg a népről és a hasznos házi állatokról van szó, igen helyesnek találnám, ha a műveltségi fokra is súly helyeztetnék, és bele tennők külön rovatba azokat, kik irást tudnak Wenkheim Béla báró belügyminister: Nagymélt. elnök! mélt. főrendek! Részemről én is