Főrendiházi napló, 1869. I. kötet • 1869 ápril 24–1870. augustus 3.

Ülésnapok - 1869-31

164 XX£I. ORSZÁGOS ÜLÉS. látjuk, hogy még bűnfenyitő-törvénykönyvünk, mely a bűnök, vétségek és kihágások nemeit s az azokra szabandó büntetések minőségét és mérveit meghatározza, nincs, — hogy rendezett bűnfenyitő perrendtartással nem bírunk, — hogy a kor méltányos igényeinek megfelelő börtönrendszert nélkülözünk, s hogy a humanitás legegyszerűbb követelményeit kielégítő bőrtöni helyiségeink hiányoznak; •— hanem hogy még mindig a régi magyar fenyitőjogi elv: „Fur laqueo, homieida gladio" — a hármas törvénykönyv némi elavult czíme; törvénykönyveinkben elszórva létező néhány, még hatályban levő törvényezikk s ezek közt különösen az azelőtti számos hütlenségi esetet közbűnökre átváltoztató 1723: XI. és XH-dik tvezikkek és ezek mellett leginkább a „prudens judieis arbitrium" képezik hazai biráinknak bünfenyitő-codexét, -— hogy az egész büntető-eljárás az ódon praxis criminalison, birói gyakorlaton s a főtörvényszékek Ítéletein alapszik, hogy a börtönrendszer egy neme nálunk csak az országos feg}dntézetekben létezik,— hogy végre a börtöni helyiségek egyes bíráknál majdnem mindenütt hiányoznak, a helyhatóságok székhelyein pedig az országos megtorlás és javítás czéljainak legelső kellékeit is nélkülözik. Midőn ezen nagy hiányokat és égető szükséget szemléljük, s azokkal az előttünk fekvő tvj avaslatot egybevetjük, önkényt felmerül azon kérdés: vájjon tehát btínfenyitő-törvénykezésünknek ezen szomoritó és szinte szégyenitő helyzetében s anyagi s alaki bűnvádi törvényeink ezen nagy hézagai mellett, a testi büntetésnek egyszerű, végleges, rögtöni eltörlése s a bilincs alkalmazásának megszüntetése képezi-e a legelső, legsürgösb teendőt, hogy bűnfenyitő igazságszolgáltatásunknak állapota más országokéval egy színvonalra emeltessék? E kérdésre nem tudnék igen-nel felelni; — kivált miután már nem azon időket éljük, hogy midőn minden jobb érzésű ember keblének csakugyan fel kellett háborodnia, mikor a negyedévenkint kiosztott száz meg száz —sőt gyakran számlálhat•lan — botütéseknek kínjai alatt görnyedező embertársaink jajveszekléseit hallani, — az úgynevezett kis kényurak korlátlan önkénykedéseit tapaszTalni s mellettök a deres és mogyorópáleza működését permanentiában látni lehetett! Ez, fájdalom, egykor volt, — de mindnyájunk megnyugtatására most többé nincs így. — Mert tudva van, hogy testi büntetés, mint valamely bűntényi nek fő- vagy sanyaritó mellék-bütetése, már régebben s különösen az országbírói értekezlet ideiglenes határozatainak elfogadása óta többé itéletileg senkire nem rovatik, hogy az országos fegyintézetekben, mint fegyelmi büntetés, az igazságügyminister ujabb rendelete által szintén meg van szüntetve, a mi nagyobbrészt a helyhatósági fogházakban is megtartatik, s hogy egyes birák által is kisebb vétségek és rendőri kihágások eseteiben legfölebb 12 ütésig terjedve, csak akkép és akkor alkalmaztathatik, ha a fenforgó esetről rendes jegyzőkönyv felvétetik, az elkövetett kihágás iránt birói végzés hozatik s a megbüntetendő egyén, ennek végrehajtás előtti felebbezhetésére figyelmeztettetik, ugy hogy a törvényjavaslatnak törvényerőre leendő emeltetése által a testi büntetésnek tényleges eltörlése csak az utóbbi esetekre szorítkoznék, míg a többire nézve csak a tényleg amúgy is fennálló helyzet törvényesíttetnék. Hogy a mélt. főrendek a testi büntetésnek végleges megszüntetését már régen komolyan óhajtották, de ennek egész terjedelmében való foganatosítását bizonyos előzményektől feltételezendőnek tartották, tanúsítja az 1840-ki V. t. ezikk következtében kidolgozott büntető-törvénykönyv idevágó részének az 1844-ki augusztus 10-én tartott főrendi ülésben történt tárgyalása, hol ezen kérdés behatóan megvitattatván, s az akkori igen tekintélyes ellenzék részéről talán csak három vagy négy ellenvélemény nyilvánittatván, oly értelmű viszoniizenet határoztatott a rendekhez intéztetni: hogy a botbüntetés, mint valamely bűntény fő- vagy sanyaritó mellékbüntetése ugyan azonnal szüntettessék meg; — ellenben kisebb vétségekre és rendőri kihágásokra | még egy ideig fentartandó lenne. Az e felett folyt I nagyérdekü vitatkozások közt a felejthetlen emlékű gr. Széchenyi István maga szellemdús előadását I azon — szokása szerint — kissé emphaticus, de mindenesetre jellemző megjegyzéssel fejezte be: „hogy ha a testi-büntetés egyszerre megszüntettetik, ott fogunk állani, hogy az országban alig fogunk létezhetni; mert példák mutatják, hogy ily rögtönzött transitiók mindig veszélyt hoztak;" — pedig Széchenyi István elég időt töltött a világ legműveltebb országaiban s lángoló honszeretete mellett egy varázsütéssel kívánta volna hazáját a polgárisodás,