Főrendiházi napló, 1869. I. kötet • 1869 ápril 24–1870. augustus 3.

Ülésnapok - 1869-31

XXXI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 161 százados alkalmazása után is ott állunk, hogy erkölcsi sülyedés panaszát kell hallanunk*? Czélszerü-e, mélt. főrendek, akkor, a midőn a társadalom elleni jogtalan megtámadások ösztönét akarjuk elfojtani: magának az államnak a jogtalanságban példát adni egy oly büntetés törvényesítése által, a melyet a jog szempontjából védelmezni nem lehet? Czélszerü-e épen akkor, midőn a további erkölcsi sülyedésnek gátot akarunk vetni: oly rendszabályhoz folyamodnunk, mely következményeiben még nagyobb erkölcsi sülyedést idézne elő, a mely az erkölcsi érzést elfojtaná a helyett, hogy azt fejleszteni és megszilárdítani segítené'? A botbüntetés barátjai a ezélszerüség szempontjából vont érvelések között fölemlítették azt is : hogy a bűnös maga is, ha választása van néhány heti fogság vagy 25 bot között, a legtöbb esetben ez utóbbit fogja választani. Megdöbbentő, ha való; de akkor nincs érv, a mely hatalmasabban szólna a botbüntetés czélszerüsége ellen, mint épen ez. (Helyeslés.) Ekkor a botbüntetés megszűnt büntetés lenni arra nézve, a kiben a becsületérzés majd teljesen kihalt s a ki azt leginkább megérdemelné; míg viszont a legirtózatosabb büntetést foglalja magában arra nézve, a ki becsületére féltékeny s örökre meggyalázza, megbélyegzi épen azt, a ki a büntetést kevésbé érdemelte meg. A botbüntetés fentartásával tehát épen azok tévesztenének czélt, a kik a büntetésben nem akarnak egyebet keresni,mint avisszariasztás eszközét; mert a botbüntetéstől legkevésbé félnének azok, a kiket leginkább akarnánk visszariasztani; migazok ellenében, a kiknek kedélyére szelídebb eszközökkel is lehet hatni, a botbüntetés teljesen fölösleges. Sőt még közgazdasági érvekkel is találkoztam. Azt mondják: hogy esak a gazda szenvedne az által ha bűnös cselédjét 2—3 hétig nélkülöznie kellene, holott a botbüntetés igen gyors absolutio, a mely mellett a cseléd rögtön ismét a gazda rendelkezése alá jut. Az igaz, mélt. főrendek; csakhogy az ilyen viszszatért cselédben aztán nincsen köszönet, s a gazdának sokkal több előnye volna még anyagi tekintetben is abból: ha az állam nem egyszerűen visszatért, hanem inkább megtért cselédeket adna a gazdának vissza. Ha áll az, a mit vitatni hallottam: hogy a botbüntetés nem oly borzasztó valami, a miben valami megaláztatást látnának az illetők, sőt azt fel sem veszik: — ugy, mélt. főrendek, nem lehet eléggé sietnünk annak eltörlésével, s azt oly büntetés által hely értesítenünk, a melynek teljes súlyát érezze az, a kiben a megbánást, mint a javulás napjának első hajnalsugarát csak a büntetés érzékeny hatása képes felidézni. Miután a botbüntetés több százados alkalmazása után sem termett kedvező gyümölcsöket, tegyünk kísérletet, mélt. főrendek, az ellenkezővel, s azt, a ki az elviselt 25 pálezaütés utófájdalmait is korhelytársai közt a csapszékekben, talán kérkedve a kulacs fenekére szokta eltemetni, zárjuk el egy időre tivornya, társaitól, vagy bérének elkobzása által foszszuk meg egypár hónapra annak lehetősé| gétől, hogy a kulacsba temethesse búját, bánatát,— s én meg vagyok győződve, hogy e változás rövid idő múlva oly forradalmat fog előidézni az illető rétegek erkölcsi világában, a melynek jótékony és maradandó következményei gazdag kárpótlást fognak nyújtani gazdáinknak azon múlékony károkért. a melyekkel az átmenet rövid crisise őket fenyegetni látszik. Tehát, ha érvelésünkben a ezélszerüség vezérfonalát követjük is, azon meggyőződéshez jutunk: hogy a botbüntetés az opportnnitás szempontjából is elvetendő eszköz. Lélektani igazság az, hogy ha van valami, a mi a legvadabb, a legféktelenebb kedélyre is engesztelő befolyást bir gyakorolni, a mi a megmerevült daezot lefegyverezni képes, e bűverő csak az r ellenfél nemes bánásmódjában rejlik. Ámde a botbüntetésben alig láthat valaki ily nemes közeledést: különben kár lett volna azt épen anemesekr • nézve eltörölni. Irtózom a halálbüntetéstől, mert elveszi visszahozhatlanúl azt, a mit csak isten adhat, s mert uiegsemmiti a főczélt, a mely a büntetésben fekszik, a, javulást; de legalább indokolható azzal, hogy a társadalmat meg kell óvni azoktól, a kiknek javulására nincs remény. Azonban a botbüntetés még ezzel sem indokolható; mert először nem javit, hanem ront; és másodszor a társadalmat nem óvja meg a rosztól, hanem ott mégroszabbá tévén a társadalom nyakába vágja vissza.