Főrendiházi napló, 1869. I. kötet • 1869 ápril 24–1870. augustus 3.

Ülésnapok - 1869-31

XXXI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 149 Csáky Gyula gr. jegyző' (olvassa a képviselőházi jegyzőkönyvi kivonatot és a határozatot). Elnök: A közlekedési minister urnak előterjesztésére hozott ezen képviselőházi határozat ki fog nyomatni és az illető bizottságnak kiadatni. A tanácskozás tárgyát képezendi a méltóságos főrendek beleegyezésével a jogügyi bizottságnak a büntetőtörvényekre és gyakorlatra vonatkozó némely módosítások tárgyában beadott törvényjavaslatról szóló jelentése. Napirendre tűzve ugyan nincs, de a legutóbbi ülésben ugy volt határozva, hogy a legközelebbi ülések valamelyikén fog tárgyalás alá vétetni. így tehát a mélt. főrendektől függ, kivánják-e azt most tárgy altatni vagy nem? (Kívánjuk!) Csáky Gyula gr. jegyző folvassa a jogügyi bizottság jelentését). Elnök: Méltóztatnak tán az eredeti törvényjavaslatot is felolvastatni ? (Nem szükséges!) Minthogy a részletes vita alkalmával ugy is fel fog olvastatni, most talán elmaradhat. (Helyeslés.) Méltóztassanak átalánosságban és lényegileg nyilatkozni a jogügyi bizottság véleményére nézve, vájjon megnyugvást találnak-e abban vagy nem ? Vay Miklós b : Mélt. főrendek! A mint méltóztatik tudni az igen t. ház, e tárgy ma már a második alkalommal van szőnyegen. A jogügyi bizottság első véleménye felolvastatván, akkor a kérdés nem ugy tűzetett ki, hogy vájjon azt a mélt. főrendiház elfogadván, egyszersmind alapja lehet-e a részletes tárgyalásnak, hanem egy indítvány tétetett, melynek lényege az, hogy a jogügyi bizottság még egyszer vegye figyelembe ezen törvényjavaslatot és bocsátkozzék be annak — nincs kitéve, hogy részleteibe, — de az igen t. jogügyi bizottság azon értelemben vette, mert a törvényjavaslatot pontonként vette tárgyalás alá. Nem tagadhatom, hogy az igen t. jogügyi bizottságnak első és mostani véleménye között nem különbséget ugyan, de arra nézve, hogy mi a mi teendőnk, látok egy kis eltérést. Es e két véleményt összehasonlítva, leszek bátor a magam alázatos észrevételeit előterjeszteni. Az első jelentésben, hogy röviden fejezzem ki magamat, nincs más kimondva, mint azon elv, hogy nincs veszedelmesebb dolog, mint ily tárgyban per excerpta akarni törvénybe igtatni bizonyos határozatokat, és figyelem nélkül hagyni mind azt, a mi ezen tárgygyal összefüggésben van; szóval, hogy nem szabad elhamarkodni az ily dolgot, és hogy a törhozó köteles minden körülményt megfontolni, nem engedve semmi pressionak, bárhonnan jöjjön is az, mielőtt a maga vélekedésével hozzájárulna. Es vájjon lehet-e rósz néven venni az igen t. jogügyi bizottságnak azt, hogy amúgy vaktában nem akart neki rontani a dolognak, midőn ime a törvényjavaslat maga azt mondja, hogy* a hol a testi fenyíték megszüntette tik, ott a büntetésnek más megengedett neme, nevezetesen a börtön helyettesítendő? Ha gyakorlatilag elképzeljük magunknak a dol| got, hogy a bíró előtt van egy bűnös, ki a régi | szokás szerint a prudens judicis arbitriumra van I bizva s a kit testi fenyítékkel büntethetett, de ezt most már nem teheti; substituálhatja a büntetést olyan által, melyet a törvény megenged, t. i. a börtönnel ? Határozottan mondom, hogy nem, és igy azon sok esetben beáll az impunitas esete. Ha hosszadalmas akarnék lenni, példát hozhatnék fel: hogy összefogdostattak a kisebb verekedők, de nem volt börtön a hová azokat tenni lehetne, és azok egyszerűen elbocsáttattak, s ime itt van az impunitas egy esete, pedig a törvény még meg sincs alkotva. Azt lehetne talán mondani, hogy jól jártak ez egyszer szegény madarak, majd megkerülnek máskor, a büntetés majd eléri őket, mert ezek rendesen olyanok, kik ismét hurokra kerülnek. Azonban, kinek e dolgokban egy kis praxisa van, tapasztalásból tudja, hogy népünk az önbíráskodásra véghetetlen nagy hajlammal bír, és hány vétkes, hány bűnös, ki a maga birája elé kerül, távolról sem szenvedett oly büntetést, mintha a lynchjustitia értelmében vette el büntetését. Tagadhatlan, hogy ez nemcsak a legroszabb hatást fogná gyakorolni magának a népnek moralitására, hanem ha ezen önbíráskodás elharapódzik, ha ez nagyobb dimensiókban lábra kap, mit fog a kormány tenni végre? Azt fogja mondani: Non ultra! ezen állapotot tovább tűrni nem lehet, és ha más mód nem lesz, rendkívüli törvényszékek fognak állíttatni, statárium fog hirdettetni. És ez az, a mitől magam is tartottam ; ez az, a mi a jogügyi bizottságot is vezette véleményében. Kétségkívüli, hogy a béklyó egyik legsanyarubb neme a büntetésnek, és ettől megszabadítani embertársunkat, mindenkinek igen is szivén fekszik,