Főrendiházi napló, 1869. I. kötet • 1869 ápril 24–1870. augustus 3.

Ülésnapok - 1869-21

XXI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 93 mindaddig, míg nyereményeit, vagy némelykor sa­ját és mások pénzét is elveszti, vagy oly válságok, mint a jelenlegi állnak be. Akkor a tőzsdét megint azok veszik által, a kik értelmiségöknél és polgári állásuknál fogva arra hivatva vannak. Ez igy volt mindig és lesz is igy mindig, és nem is hiszem, hogy találkozzék reformátor, a ki mindaddig, mig gyarló emberekkel dolga lesz, ezen változást tudjon tenni, j Ajánlom a határozati javaslatot. [Elénk helyeslés.) Apponyi György gr.: Méltóságos főrendek! Nem azért szólalok fel, hogy a napirenden levő ügy­nek meritumát taglaljam, mert mellőzve a lehetőség ] és opportunitás kérdéseit, melyek hazánkban nagy szerepet játszanak különösen ezen ügyre vonatko­zólag, mefyre a legavatottabb szakférfiak is eltérő véleményben vannak, és az egyik vagy másik bank­rendszer előnye még ott is kérdés alatt áll, hol ta­pasztaláshiány e tekintetben nincs; szükségesnek tartom ennélfogva, hogy a legnagyobb óvatossággal járjunk el, és azt gondolom, mindenki, ki helyze- I tünket ismeri, meggyőződött arról, hogy csakis szór­galmas tanulmányozás után leszünk képesek azt el- I határozni, vájjon melyik rendszer elfogadását talál­juk czélszerúnek. Minél nagyobb az avatottság, an­nál nagyobb lesz az óvatosság ; ennélfogva azt tar­tom, hogy minden rögtönzéstől tartózkodnunk kell. Rögtönzésnek tartom azok véleményét, kik a jegy­bank azonnali felállításában látják Magyarország pénzviszonyai felvirágzásának egyedüli panaceáját. Én tehát hálával tartozom a körünkben tisztelt pénzügyminister urnak azon eljárásaért, mely a legczélszerííbb, és a jelen körülmények közt egye­dül gondolható, mely szerint t. i. a törvényhozónak alkalmat és módot nyújtott arra, hogy szakértő munkálatok alapján tüzetesen és üdvösen határoz­hasson e kérdésben. Ennélfogva a képviselőháznak a pénzügyminister ur javaslatával tökéletesen egy­hangzásban álló véleményét pártolom, és a méltó­ságos főrendeknek elfogadás végett ajánlom. Föl­szólalásom csak azért történt, mert szerencsénk le­vén pénzügyminiszter urat körünkben tisztelhetni, ezen jelenlétet akartam fölhasználni arra, hogy egy kérdés iránt megnyugtató nyilatkozatot iryerjek.-E kérdés szoros kapcsolatban áll ugyan a jelenleg tárgyalás alatt levő ügygyei, de azt ezúttal csak be akarom jelenteni, nem akarván a napirendet meg- | zavarni, hanem azt a napirend befejezése után leszek bátor előterjeszteni. Szécsen Antal gr.: Méltóságos főrendek! Az előttünk fekvő tárgy, nagy fontosságánál fogva, méltán hivja föl a inéit, főrendek figyelmét. Én ré­szemről az előttem szólókkal egyérfcelmüleg csak örömmel járulhatok a képviselőháznak és a pénzügy­ministernek ajánlatához; örömmel pedig azért, mert azt hiszem, hogy az anyagi érdekek terén inkább, mint bármi más kérdésekben nincs semmi veszélye­sebb, mint az, a mi az anyagi kérdéseket az úgyne­vezett politikai jelszavak terére viszi, mert ha az oly anyagi kérdéseket, mint jelenben a bankügyet, a tapasztalás, a gyakorlat, a tudomány mezejére szorítjuk, csak azáltal sikerülhet e kérdésnek üdvös megoldása. [Helyeslés.) Nem tagadom egyáltalában, hogy a bankkér­dés a politikai tekintettel bizonyos összeköttetésben van. Ismételve volt alkalmam a méltóságos főren­dek előtt azon meggyőződésemet kijelenteni, hogy én hazánk érdekeit, nemzetiségünk létezését és jö­vőjét leginkább azon állami kapcsolatok szilárdulá­sától látom feltételezve, melyek az ujabb törvények által uj megoldási formát nyertek. Vannak, kik ezen államkapcsolatok formája és n egszilárdulása iránt eltérő véleményben lehetnek. De akár az egyik, akár a másik véleményt vesszük tekintetbe, semmi káro­sabb nem lehet, mintha a bank kérdésének eldönté­sében ezen eltérő politikai pártnézetek vétetnének szemügyre, nem pedig a bankügynek tüzetesen gya­korlati oldala. (Elénk helyeslés.) Régen elterjedt és történeti viszonyaink által magyarázható irányzat hazánkban az, hogy minden nehézséget, minden aggályt, mely előkerül, kívülünk fekvő okokban keresünk és azokra utalunk. Ugyan­ezen irányzat van elterjedve a monarchia másik ré­szében is, hol szintén a hazánkban nyilvánult min­den irányzatban és óhajban egyedül ellenséges né­zeteket és ellenséges szándékokat keresnek. Ha a bank kérdésében ezen már megszokott irányzatok befolyását kellő figyelembe nem veszszük, könnyen megtörténhetik az, bogy e kérdés megoldása, mely­nek mindenekelőtt békés és meggondolt módon kell történnie, az egyik vagy a másik részen a szenve­délyek befolyása által akadályoztatnék és nehezít­tetnék. És mert meg vagyok győződve arról, hogy épen azon arányban, melyben a kérdés az átalá­nos politikai jelszavak, irányzatok teréről mindin­kább a tények és a gyakorlatok terére vitetik át; épen azon arányban szilárdul az üdvös megoldás 13«

Next

/
Thumbnails
Contents