Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.
Ülésnapok - 1865-15
XV. ORSZÁGOS ÜLÉS. 79 Mélt. főrendek! Talán ezen sokszoros tapasztalataim okozzák, hogy midőn én a legutolsó leiratot is olvastam, nem tndtam azon elfogultságból egészen kibontakozni, hogy e jelen pillanatban, ezen átmeneti korszakban még nem lehet oly szigorúan elválasztani a fejedelemtől kormányát; s azért az Istenért se mondjuk, hogy e leirat által megváltozott a helyzet. Én meg vagyok győződve, hogy a helyzet nem változott; és ezúttal követni kivánom Cziráky gr. ő excellentiája, általam emlékében is tisztelt néhai édes atyjának azon tanácsát, mely szerint ajánlá, hogy bármi leiratból is mindig ki kell szemelni azt, a mit abban jónak tartunk, roszat pedig ne fogjunk rá soha. E leiratra nézve az meggyőződésem, hogy az nem tagad meg semmit; három pontot tanácskzás alá bocsát; s csak annyit fejez ki, hogy azokat ugy , a mint állanak, nem fogadhatja el: a többiről hallgat , azon egyet ismételvén, hogy a közös ügyek kapcsában kívánja azokat tárgyaltatni, minteg-v ezt mondván: közös tmvek. felelős kormány és hatóságok jövője egyetemesen megoldandók. Hogy pedig 0 Fölsége tartósan nem is tagadhatja mindazt, a mi a felelős kormányra nézve mindnyájunk kívánsága, arról nálamnál jobban nem lehet senki meggyőződve. Fölmerül a kir. leiratban a megyék kérdése is. Mit mond erre nézve, azt nem akarom ismételni, nehogy hosszas legyek; utalok csak arra, mit Békésmegye főispánja fölhozott. De én nem vagyok oly szerény, mint ő méltóséga, ki személyét kihagyja a játékból; hanem én egyszermind beszélek Cicero pro domo, ha megint hivatkozom a mosonyi főispánra, ki másod izben is fölhozá éveit, elmondván , mikor kezdte a megyei életet. Én már az 1823-ik évre hivatkozhatom, és igy azon időkre , midőn megyéink ismét mint alkotmányunk valódi védbástyái igazolák magokat. Jelen voltam ugyan a többek közt Zemplénmegyében, mikor a kir. biztosok az adó fölemelése és ujonczozás ügyében működtek; láttam, miként hurczoltatták magokat fegyver közt alá s föl e tisztviselők, a törvénytelen rendeleteknek engedelmeskedni. Ezen első benyomás alatt kezdtem én megszeretni nem csak, de mondhatnám, az imádásig megkedvelleni a megyei rendszert. (Éljenzés.) Később is mindinkább beleszerettem abba. De méltóztassank meghinni, ha hamar nem állítjuk viszsza a megyéket, ha addig* nem mentjük meg azokat, míg mi. néhány utolsó mohikánok , életben vagyunk, elkésünk a dologgal, mert mindinkább fogy azoknak száma, kik ez ősi dicső intézményhez testtel-lélekkel ragaszkodnak: mert igazi becsét leginkább azok érzik, kik a municipium légkörében növekedtek, kik ezen sajátszerű politikai s mégis családi ősziét gyermekei. Ilyenek pedig most is csak I kevesen vagyunk már; s azért akárhányan vannak | honunkban, kik, legalább úgy mintmi. nem rajongai nakamunicipáliséletért—hiszenignoti nulla cupido! Ezen ifjúsági emlékezetekben és sok évi ta' pasztalatban fogják a mélt. főrendek föltalálni an nak kulcsát, hogy én vén napjaimra ismét elfoglalom azon helyet, melynek már 36 év előtt birtokában voltam. Ugyanis tetszem magamnak azon eszmében , hogy vég szolgálatomat egy részről ; ugyanazon megyének szentelhessem, melyet szoí rosabb értelemben nevezhetek kis hazámnak, de más részről ha csak mint közönséges napszámos is járulhassak fölépítéséhez, újból alakításához azon honi intézménynek, melyben, részemről legalább, i legnagyobb biztositékát keresem alkotmányos léI tünknek. Megvallom, sokért nem adom, hogy felséges Uram parancsából erre oly egyszerre ráadtam fejemet: mert csakis most látom, mivé lesz ez a gyönyörű intézmény ? mi ez most ? mi volt ezelőtt ? mennyire szükséges mielőbbi regeneratiója '. Azonban nézzük közelebbről, hogy áll e tej kintetben a dolog. Midőn 1860-ban felséges Uram parancsából ' a kormány élire állottam, mit tettem én többi társaimmal ez ügyben? — Felelet: mindenekelőtt a megyéket s egyéb municipiumokat állitám vissza. még pedig, miután a jogfolytonosságot vallottuk elvünknek, nem is az előbbi időbelieket, hanem az 1848-diki megyéket — és mi volt a köszönet? Nem csak, hogy ezen visszaállított megyék — mindenek részletes taglalásába bocsátkozni nem akarok — magokviselete által kormányomat megbuktatták, hanem köszönetül a mélt. főrendek köI zül tegnap s ma még annyian följajdultak, mondván: „Akármit inkább, mint az 18 ti 1-diki megyék • visszaállítását l" Noha az meg sajátságos, hogy ezen j rövid 1861-ki korszak nincs oly gyűlöletes emléj kében a népnek, mely azt az „alkotmányos világ1 nak" nevezi — az 1848-ki időtől megkülönbözI tetve, melyet a „szabadság ideje" nevével jellegez. i Az 1861-ki tisztviselők máig is alkotmányos tiszti viselőknek neveztetnek : alkotmányos alispán . | szolgabíró, le a bábákig, kik, nálam legalább, szintí u §y a jogfolytonosság elveinél fogva a provisori| um alatt kilépvén fontos állásukból, most már reclamálják régi helyeiket. Mi természetesebb tehát, mint hogy azon sanyarú tapasztahisom után a mostani kormányférfiaknak borsódzott hatok hasonló kisérlettételtó'l ? Es j ez megfogható : mert a magyar ember ugyan, a köz| példabeszéd szerint, saját kárán tanul, de elég esze ! van ahhoz is, hogy, ha ezt a másén már megtehette, j csupán azon példabeszéd igazolása tekintetéből nem | fogja előde hibáját ismételni. Azt hát, hogy a mostani kormány, kormányzata kezdetén, nem állitá a mej gyeket vissza, neki rósz néven venni nem lehet.
