Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.
Ülésnapok - 1865-15
78 XV. ORSZÁGOS ÜLÉS. rom magyar tanácsosok akartunk az országgyűléshez leküldeni, elvetése után — szándékozának ránk octroyálni, s nevezetesen az én aláírásommal ellátva kedveskedni azzal az 1861-ki országgyűlésnek. S figyelve tartalmára, épen oly természetesnek tartom, ha a mondott három pontra nézve a képviselők akként nyilatkoznak, mint azt tevék; valamint, a ki tudja, hogy készebbek valánk odahagyni hivatalainkat, mintsem ily alkotmányellenes iratot elfogadjunk, nem fog benne kételkedni, hogy az épen fölemiitettekre nézve mi is egyetértünk a képviselőházzal. Nevezetesen, ha a független, tisztán csak magyarokból álló kormány szüksége mellett oly lelki meggyőződéssel szólalt föl előttem Szögyény ő excellentiája, bizonyára ő is azon sanyarú tapasztalásra emlékezett vissza, melynek én is részese valék kanczellárságom rövid ideje alatt. Igen, el merem saját meggyőződésem után mondani, hogy Magyarország belkormányát, beligazgatását magyarnál egyéb nem viselheti. De azon időben, melyről most emlékezem, nem csak a német minisztérium volt a magyarnak ellensége. Felséges Asszonyunk, kegyes jó királynénk messze távolban időzött; de gyakran hallatszott akkor is már azon részvét, melylyel irányunkban viseltetett. Mi könyörgénk egészsége visszanyeréseért. életéért: s meghallgatta az ég, meg a magyarok Istene; samit akkor csak sejténk, idő jártával áldott nagymérvű valóvá változott. Ez igy nagy szó. a mit mondok, hanem ugy van, hogy rajta kivül, fölséges Urunkat Királyunkat kivéve, Lajtán túl nem volt a magyarnak egyetlen igaz, őszinte, önzéstelén barátja, nem senki, a kitől bármi jót is remélhettünk volna. Ezt én már akkor mondám, állitám, midőn rövid ideig, mint szükség emberét, kanczellárnak bivtak; s a ki ez időben hallá ezt tőlem, gondolhatá magában: ez udvaroncz, ennek igy kell beszélnie, il est payé pour cela! Hanem — és itt megint szerencsés lehetek élő tanúra hivatkozni, az itt mellettem ülő akkori erdélyi udv. kanczellárra — hogy azon órában, midőn lemondok kanczellárságomról , illetőleg 1 midőn abból kitétettem, s elbúcsuzám fölséges Uramtól, de csak is tőle magától; a mikor tehát talán egy kis okom lehetett volna némi keserűségre, azon pillanatban is azt nyilvánitám előtte, meglássa mindenki, hogy nincs ember, nincs senki, csak felséges Urunk egyedül, ki képes lesz honunkban ismét visszaállítani alkotmányunkat, képes lesz a lehetőségig kielégíteni a nemzetet. Ezt prédikáltam azóta folyvást ; és végre is igazolák az események, a mit kezdettől fogva mondék. Más körülmények között, ennyit említve a Fölség szentséges személyét, attól kellene tartanom, hogy az elnökség végre még rendre utasit ; de ebben a perczben nem félek attól, mert nem tehetek másként. Nem beszélhetek egy, különben a király személyétől megkülönböztetendő kormányról, mikor arról van szó, hogy ki zúzta szét a centralizált bureaucratiának az összes monarchia nyakára nehezedett jármát. Mert e kormány akkor a bureaucratia volt, bureaucratia pedig soha még öngyilkossá nem vált; de igenis megtörheté ezt egyszer az erélyes II. József, meg forradalmak, mint 1848ban, meg most dicsőségesen uralkodó Királyunk erélye s azon bölcsesége, melyhez appellált most egy éve hazánk jelenlegi helyzetének egyik legfőbb tényezője. Remélem tehát, hogy excellentiád nem fog még akkor sem rendre utasítani, ha e themát egykissé tovább fűzöm. Nem újság, hogy voltak Magyarországon számos vallásmozgalmak , melyek honunkra, beiállapotára, kifejlődésére, törvényeire, néha sorsára nagy befolyást gyakoroltak. Ilyen vallásmozgalom volt az, melynek kevés év előtt tanúi voltunk s melyről legyen szabad pár szóval megemlékeznem. Azon időre esett ez, midőn tartalék nélkül kimondták Bécsben az Urunk trónja körül székelő hatalmasak , hogy Magyarország többé nincs, hogy jövőre legfeljebb geographiai nevezete maradhat fen; s az alkotmányos élet el volt országszerte fojtva; irgalomból s grinyos emlékül egy akkori miniszter nevére keresztelt bureaucrata sereg zsinóros zöld szűk nadrágán kívül ki igyekezték utóisó emlékét is törölni annak , hogy valami afféle, mit Magyarországnak neveztek, létezett valaha. Azonban e sivatag közepén fenmaradt még egy kis oáz , és ez a protestáns magyar autonóm egyház volt. Midőn, mint már mondám, ki volt színleg gyökere tépve ezer éves alkotmányunk élőfájának , ez még élt, működött, óvta, védte magát. Természetes volt azonban, hogy ez utolsó maradványnak is nekir -hanták elleneink; tevék is azt képzelhető legnagyobb elszántsággal s megkísértve minden eszközöket, melyek hatalmokban voltak : és én akkor láttam még úgy igazán, mi az a centralizált bureaucratia, mely csakugyan ezerszer inkább fosztja meg a királyt szabad működésétől. mint akármely más kormányforma, Kétségbe voltunk esve. Lehetetlen volt rendes utón a fejedelemhez eljutni; de miután ez egyeseknek végre mégis sikerült, lelkiismeretünkön, de főleg ismét felséges Urunk erélyén s bölcseségén megtört a kárhozatos kísérlet, s egy tollvonással megsemmisített ö Felsége mindent, mit a minisztérium az ő nevében végrehajtott; s midőn ezt tette, egyszersmind meghagyta ,'csemetéjét ázom alkotmányosságnak, melynek isméti visszaállítása után sóvárgott' a nemzet. Hogy mindezen események mennyi befolyással voltak a dolgok későbbi fordulatára és jelenlegi állására, ezt már nem mi, hanem majd a história fogja megítélni, (Helyeslés.)
