Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.

Ülésnapok - 1865-14

50 XIV. OKSZÁGuH ÜLÉS. aggaszt az, hogy a jogfolytonosság életbeléptetése a helyhatóságok rögtöni helyreállítását is maga után vonván, az által sok oly inconvenientia idéztetnék elő, melyet főkép a mostani válságos korszakban kerülni és mellőzni az ildomosság tanácsolja : mert ugy hiszem, miután maga az 1848. XVI—

XVII. t. ez. a helyhatóságoknak szerkezetét csak is ideiglen a jövő országgyűlésig állapította meg, magából következik, hogy itt és most van annak törvényes helye és ideje, hogy, a majdan restituálandó törvényes felelős magyar kormány közbejöttével, a törvényhozás, a helyhatóságoknak végleges szervezete iránt, azonnal intézkedjék. Mert nem szenved kétséget, hogy ha a helyhatóságok ily óvatos törvényhozási gondoskodás nélkül és a fölállítandó törvényes felelős magyar kormány ilyetén ujabb intézkedése előtt állíttatnának helyre, ezek, valamint lS61-ben sajnosán tapasztaltuk, több kárt, mint hasznot okozhatnának, a mennyiben tudjuk, hogy a helyhatóságok 17 évi tespedés, pangás és hallgatás és több rendbeli provisoriumok után most már oly forrongó anyagot képezhetnének, hogy ha szellentyú'i gondos törvényhozási óvatosság nélkül rögtönözve megnyílnának, az elfojtott gőzerő könnyen és pedig talán épen azon irányban gyakorolhatná romboló hatását, a mely irányban leginkább a józan megfontolás, komoly higgadtság, és a fenforgó körülményeknek gondos méltánylása és számba vétele által juthatunk csak a kivánt kiegyezkedés üdvös eredményéhez. Ezek után meg fogják engedni a mélt. főrendek, hogy tiszteletteljes véleményemet s illetőleg indítványomat a fenforgó tárgyra nézve következő rövid vázlatban központosíthassam. Szükségesnek tartanám a képviselőháznak válaszképen megírni ezt: „Ámbátor tekintettel a fenforgó nehéz viszonyokra, a méltóságos főrendek alig tartják valószínűnek, hogy a jogfolytonosság oly kiterjedésben és átalánosságban, mint azt a képviselőház óhajtja, életbe léptethessék; mindazonáltal ragaszkodván a mltgos főrendek ezúttal is azon elveikhez és nézeteikhez, melyeket a legkegyelmesebb királyi trónbeszéd következtében fölterjesztett válaszföliratukban kifejtettek , nem kívánják a méltóságos főrendek a reménynek azon útját elzárni, melytől ezen válaszföliratnak fölterjesztése következtében a fenálló aggodalmaknak megnyugtatása váratik. Óhajtották volna ugyan a méltóságos főrendek, hogy tekintettel O Fölségének loyális és alkotmányos érzelmű őszinte hajlamára, és azon szilárd elhatározására , melyet 0 Fölsége Magyarországnak alkotmányos erdekében a sanctio pragrnatica alapján valósítani megígért , mindazon indokok, melyek az általküldött válaszföliratban a jogfolytonosság törvényes és alkotmányos értelmezésére és életbeléptetésére nézve felhozattak, egy ünnepélyes óvással ellátott nyilatkozatban kifejeztetvén, ezen válaszfölirat a közös ügyek feletti tanácskozásoknak végleges befejezéséig függőben tartatott volna. Minthogy azonban a méltóságos főrendek azt tapasztanák, hogy, a legkegyelmesebben kibocsátott kir. leiratban eltérő nézeteknek bővebb felvilágosítása tekintetéből, a képviselőház ezen válaszföl iratnak O Fölsége legkegyelmesebb színe elejébe leendő közvetlen fölterjesztésében találja egyedüli megnyugtatását, a mélt. íőrendek ezen megnyugtatásnak útját elzárni nem kívánván, ezen válaszföliratnak 0 Fölsége elejébe leendő együttleges fölterjesztését részökről nem ellenzik." Ezek azok, a miket afenforgó tárgyra nézve, és pedig egy részről mintO Fölségének hódoló hű alattvalója, más részről pedig főrendi állásomtól külön nem választható vélemény függetlenségével, a trónnak szilárdítása és az ország jogainak érdekében, meggyőződésem sugallata szerint elmondani kötelességemnek tartottam. Egy ilykép indokolandó válasz kiséretében, melyet a mélt. főrendek a képviselőháznak a fenforgó tárgyra nézve megküldenének, részemről az előttünk levő válaszföliratnak O Fölsége szine elé leendő fölterjesztését nem ellenzem. (Éljenzés.) Ranolder János püspök: Ez óhajtott alkalommal mindenekelőtt öröm- és hálaérzetemet fejezem ki, hogy elvégre megértük az ég és a fejedelem jóvoltából a kort, melyben Magyarország államéletének berendezését hivatásosan, gondviselés1 szerüleg teljesíthed. Idáig hosszas vajúdás terén ! át jutottunk el. mely közepett a nyolezszázados I múlt ingott alattunk, a jelen mindig a bizonytalaní ság ösvényén vitt, a jövőt homály borítá; éldelegtünk amúgy napról napra, és nem volt egyebünk, csak a néha-néha föl-föl derengő remény. E remény növekedett, midőn Sz. István koronája megtaláltatott kisasszonynap, Magyarország boldogságos védasszonyának születése ünnepén, hazánk újjászületésének zálogául. És csakugyan, mikor minden nyomasztó volt elannyira, hogy valamennyien éreztük, hogy elsülyedünk, ha igy tart még, tehát segíteni kell már, de segíteni nem birt senki: akkor Isten a sz. korona örökösét, fejedelmünket 1 küldte szabadítóul. Ü cs. kir. apóst, Fölsége tizennyolcz év előtt még mint főherczeg e teremben, István főherczeg ő fenségét főispáni székébe igtatván, innen az ország szivéből hangoztatá e szavakat: „E haza egy jobb jövőnek áll küszöbén.

tí E küszöbön átvezetendő, atyáskodó előzékeny jóakarattal, őszinte boldogítási szándékkal, előszeretetének tettekben nyilvánuló bizonyítékaival, ez országgyűlés egybehivásával, egy magasztos, minden magyar szivet és észt megnyugtató trónbeszéddel, és közelebb egy atyai leirattal közeledett hozzánk,