Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.

Ülésnapok - 1865-14

44 XIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. sebb német államokban van, vagy pedig ehronikus kormánybuktatások szánandó ismétlésének és anarchikus bajoknak állandó, bőven csörgedező kútforrását képezi, mint Olasz-, Spanyol- és Görögországban. (Helyeslés.) Töredékképen összefont eszméim lánczolatát tovább fűzve, mint 6 l-ben is kijelentettem, minden közjogi kérdés megbirálásában egy alapeszme szolgál kiindulási elvül: hogy közjóllétünk talpkövét a fejedelemnek és hazának válhatlan kapcsolatban álló, ősi alkotmányunkon nyugvó közös érdeke képezi, melyet törvényhozáson kivül soha, törvényhozásban pedig könnyelmüleg, se felülről se alulról egy perczig sem szabad szem elől téveszteni. Azért alkotmányos fejlődésünket mindig magából alkotmányunkból kell meríteni, nem pedig ehabloneszerűleg köve'ni a külföld külön intézményeit. Dynastikus érzelmeim, legitim elveim és hajlamom, az ősi alkotmány iránti hu vonzalmam rég a jogfolytonosság megedzett bajnokává avattak , jól tudván és soha megczáfolva nem találván azon axiómát: incerta fiunt omnia quam primum a lege receditur Üdvözlöm azért, méltóságos főrendek, a jogfolytonosság akkénti értelmezését, mint azt a trónbeszédben, valamint a múltkori felsőházi feliratban kijelentve látom. Értelmezem azt azonban nem a törvény minden egyes betűjének vagy tételének merev alkalmazásával, melyet igenis a biró, midőn bírálata tárgyát a törvénvhez alkalmazza, szigorún és kérlelhetlenül követni tartozik; sőt tovább menve, helyesnek találom életbeléptetését a szakadatlan gyakorlat által szentesített közjogi törvényeknél, mert hazánkban a törvénymagyarázó gyakorlat a törvénynek erőt is kölcsönöz, vagy annak hiányait pótolja; de rideg merevségében el nem fogadhatom oly törvényeket illetőleg, melyek, mint a marcziusi kegy. kir. leiratban érintettek, nem csak és nem annyira az elhirtelenkedés, mint inkább a felületesség és kivihetetlenség viszály os magvait hordják magokban, de melyek foganatosíthatását az élet józan logikája vagy soha egészen, vagy csak igen hézagosan, egyoklalnlag engedi életbe léptetni. Tartok e részben Celsus, a hires romaival, ki monda: „Scire leges non est verba earum tenere, sed vim et potestaíem," A ki egyedül csak és mindenben mereven a törvény egyes betűje alkalmazását kívánja minden áron életbe léptetni, nagyon könnyen eltérne az államférfiúi felfogástól, legulejussá válnék , kit egykori jóhirű jogtanárom helyesen ekkép definiált: „Legulejus est, qui leges tantum memória tenet, quin earum spiritum penetrare valeret." Válságos idő körülményei között. mint a melyekben — fájdalom — niár 17 év óta szerencsétlenül forognunk kell, a jogfolytonosság elvének alkalmazásával annak tömjénezői könnyen oda viszik a dolgot, hogy egy részről ugyan a maga elutasithatlan elméleti elvontság-ában felállítva lesz ama megdönthetlen elv: fiat justitia aut pereat mundus; mig más részről a tapasztalás érez falára „mene thekel ufarsin" gyanánt lesz följegyezve eme szintén megdönthetlen elv: summum jus summa injuria; és utoljára e kettő közt a gordiusi csomót csak az „ultima ratio rerum" fogja megoldani — és marad a quíd juris szomjuhozóknak, megengedem, egyéni stoicismusuknak megfelelő impavidum ferient ruinae-féle igen kétes értékű diadalmi babérjok, elszalasztatván, a mi milliók jóllétét föltételezi és mi után milliók sóvárognak: a quid consilii által föltételezett siker; elégettetvén egy sybillinus könyv a másik után, vissza nem idéztethetvén, a mit a kedvező pillanat nyújt, az örökkévalóság által, az amúgy is sok zápor dúlta anyagi jogaink közepett elsurranván a kedvező pillanat, marad egyedül csak a búskomoly merő utánnézés és késő jajveszéklés. (Helyeslés.) A jogfolytonosság elvének ily mérvű alkalmazását, mint ez egyéni meggyőződésem szerint a képviselőház nak most tárgyalásunk alatt levő fölirati javaslatában foglaltatik, nem oszthatom, és el nem fogadhatom, nem csak azért, mert azt a tények hatalma, de azért is, mert azt az országlási elvek kivihetlensége miatt politikai lehetetlenségnek tartom, Hogy pedig ama folytonosság merev alkalmazásától — kétségtelenül államférfiúi bölcseségtől és indokoktól vezéreltetve — országos képviselőink is némileg és igen nevezetes tárgyakban, mind az 1861-iki. mind a jelen országgyűlés alatt eltértek, erre bizonyítványul szolgál az l86i-diki példa, midőn magánjogi viszonyaink vajmi nagyon befolyó, és kétségtelenül a fenálló törvényekkel igen nagy ellentétben levő országbírói intézkedések kisegítő használatul határozat erejére emeltettek, mert afenlétező, elvitázhatlan tények hatalma előtt meg kellett hajolni. Történt ez, és igen ezélszerűen a Horvátországnak fönhagyott fehér lapot illetőleg is, melyre a jelen országgyűlés is figyelve, a helyett, hogy az 1848 : V. czikk végrehajtását, a horvátországi követeknek ezen országgyűlésre való mindenekelőtti megjelenését sürgette volna, az e részben egyenjogosítottnak elismert horvát tartományi gyűlés küldötteivel — ismétlem újra., államférfiúi bölcseségből és e körülmények kellő felfogásából — érintkezésbe és viszonyba bocsátkozott. Már pedig méltóztassanak megengedni, midőn ily ékben történtek az eltérések: miért kellene oly kérdéseket illetőleg, melyekben tagadhatlanul Urunk Királyunk lovagias őszinteséggel kimondá a „non possumust", miért kellene ezen törvényekre nézve, midőn épen törvényhozási állásunkat teljesítjük, az azonnali végrehajtást sürgetni? Nem akarok én. méltóságos főrendek! vissza-