Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.
Ülésnapok - 1865-129
e£4 CXXIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. a nemzetiségi politikának áldozatul esett vitéz nemzet a históriában páratlan kegyetlenséggel gyilkoltatik meg, melynek utolsó hörgései verdesik füleinket, keserítik kebleinket. {Élénk és hoszszas helyeslés.) Mi a czélja a jelen törvényjavaslatnak ? Állítólag Magyarország nem-magyar ajkú népeinek megnyugtatása. Ez felséges czél, s hajlandó lennék e czélra minden áldozatot hozni. De hiszen a nem-magyar népíajok léte s állapotja hazánkban tanúsítja, hogy ily biztosításra nincsen szükségök; azokat pedig, kik a nemzetiségi törvényt sürgetik, lehetetlen kielégíteni, mert ok a magyar nemzettől oly engedményeket követelnek, melyekhez a magyar állam saját létének s jövőjének koczkáztatása nélkül nem járulhat. (Helyeslés.) A mi a nem-rnagyar ajkú népeket az egyház. iskola és község terén megilleti, mindazzal ugy is birnak, s mindettől őket megfosztani nem akarja senki. De mindennek biztosítására nem is volt szükséges törvényt hozni. A mit pedig ezentúl kivannak, az a magyar állam alapfeltételét támadja meg, s ; az iránt alkura lépni nem lehet, nem szabad. (Élénk lielyeslés.) S midőn igy szólok, nem érhet a részrehajlás vagy túlbuzgóság gyanúja: mert egyházam, mint világegyház, ámbár közlekedéseiben s liturgiája lényegében megőrzi a latin nyelvet, de minden népnek saját nyelven hirdeti az Isten igéjét, minden nyelven egyaránt terjeszti a keresztyén miveltséget. De az államnak esak egy hivatalos nyelve lehet, melynek természetes jogkörét vegyes nyelvű népek közt, maga az élet szabályozza. A mondottaknál fogva, ha a szőnyegen forgó törvényjavaslatot — a jelen stádiumban — már nem ellenzem is, őszintén bevallom, hogy annak teljes elmaradását kivánatosbnak láttam volna. Legforróbb óhajtásom az, hogy a haza minden rendű, rangú, nyelvű és vallású polgárai közt a testvéri egyetértés és a béke malasztja uralkodjék, miben különösen mi magyarok adjunk jó példát, azon legyünk, hogy soha köztünk lábra ne kaphasson a pártos kodás szelleme, melynek átka oly sokszor sulyosodott nemzetünkre. A megpróbáltatás ideje hátra van: találjon az készen bennünket egyetértésben. És ezeket elmondani kötelességemnek ismertem, mind személyes meggyőződésem, mind azon hazafiúi hűség sugallatából, melylyel azon a helyen, melyre uram királyom kegyelme és bizalma állított, nemzetemnek sokszorosan tartozom. (Elénk és hosszas helyesléi.) Masirievics Sámuel szerb patriarcha: Nagymélt. elnök! mélt. főrendek ! Mielőtt a szőnyegen levő törvényjavaslathoz hozzá szólanék, legyen szabad a mélt. főrendek kegyes szine előtt nyilvánítanom, miszerint közjogi viszonyaink anynyira óhajtott rendezése, B az ebből kifolyólag már tetté vált alkotmányos és törvényes állapotok helyreállítása után, sok s számos teendőnk közül, a nemzetiségi kérdés egyike azon kérdéseknek, melynek megoldását hazafiúi nézetpontból is egyaránt óhajtanunk kell. A múlt két évtized válságos eseményei, melyek bérviszonyainkat s ezek fejlődését érintetlenül nem hagyhatták, s melyek mindnyájunkat sok tekintetben a félreértés mostoha következményeivel terheltek, hazánk népeiben a hon szeretetét felséges urunk s a magas trón iránti hűséggel párosultan nevelve , alkotmányhoz ragaszkodásunkat meg nem ingatták, de egyúttal azon meggyőződésre vezettek, hogy a végleges megállapodás, melytől jóllétünk fejlődése függ, csak törvény s törvényességre alapítható, hogy e szerint s a tett tapasztalás után indulva, az elérés biztos reményében ezentúl is csak azon czélra kell s szabad törekednünk, melynek alapja az örök igazság, s melynek nagy és éltető vezéreszméje s közjólíét, hazánk s az államnak java, fénye. s felséges urunkhoz való ragaszkodásunk által biztosított állása, mert csak ez képes közreműködésünket egyesíteni. A bevégzett tények tanúi annak, hogy magas törvényhozásunk minden teendőiben ezen meggyőződés után indult; s igy bizalomteljesen remélhetjük, hogy minden ezután felmerülendő kérdés, miután további feladatunk csak az elért törvényes alapok fejlesztése, már az eredmény hatásánál fogva könnyebben s sikeresen meg fog oldatni; de szem előtt nem téveszthetjük, hogy az óhajtott siker jó akaratunk mellett hazafiúi közreműködésünket is kivánja, melynek létesitése kezünkre van adva, elérése pedig — erős hitem szerint — ha nem is egyedül, de lényegesen az előttünk fekvő kérdésnek megnyugtató s szerencsés megoldásától van feltételezve. A nemzetiségi kérdés, melynek szükséges és méltányos megoldása már országgyűlésünk részéről is ünnepélyesen elismertetett, nem uj eszme, annak létezése hazánk határain belül s azokon kivül is el van ismerve. Kútforrása pedig egyedül a népek életéből ösztönszerűleg és szükségkép kifolyó jelenségekben keresendő. Ezen eszmének horderejét ismerve, jól tudom s mélyen érzem, hogy a szükséges egység és egyetemlegesség tekintetéből, s szemközt a felmerült kívánalmakkal, ezen kérdésnek sajátságos nehéz-