Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.

Ülésnapok - 1865-126

CXXVI. ORSi mint nagyérdemű vallás- és közoktatási miniszter ur átellenében kényszerült szólni: én tekintve ugyanazon nehézséget, de még a másikat is. hogy Tudniillik ugyanazon tárgyban az ország prímása után jutok szóhoz, valóban szerénytelenségnek Tartanám kiszállani a vita mezejére, ha ezt nagy kötelességek nem parancsolnák. Jól tudom ugyan, hogy az előttem elmondottak után nem leszek szerencsés gazdag kévéket kötni ezen szellemi aratás mezején: de a tarlózást is sziveseu elvállalom, mert köteles vagyok vele. már csak azon állásomnál fogva is, melyet a bizottság jelentése irányában elfoglalok. Ugyanis a mélt. főrendi háznak kegyes bizalma parancsolt velem is, hogy azon bizottságban részt vegyek, mely hivatva lőn a népnevelés iránti törvényjavaslatot előlegesen tüzetes megvizsgálása tárgyává tenni, és a mely szavazattöbbséggel határozta el azt, mi mint bizottsági jelentés fekszik ma a nagymélt. ház előtt. Nehogy ez félreértessék mintha t, i. mindenki, ki a bizottság tagja volt, osztozott volna azon nézetekben, melyek a jelentés bevezetésében kifejezve olvastatnak: szükségesnek látom a magam álláspontjának és eltérő meggyőződésemnek kitüntetésére felszólalni, és pedig annál inkább, mert van némely észrevételem azokra is, miket a t. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur ő excellentiája előadott. Mindenek előtt meg kell említenem, hogy nem vagyok egy értelemben az előttem szólott hevesi főispáni helyettes ur ő méltóságának azon siettetésével, melytyel óhajtja, hogy igyekezzünk minél hamarább keresztülhatolni ezen tárgyon. Nekem is ugyanaz a kívánságom, hogy a népnevelésügye minél előbb egy, azt az állam segedelmezésében részesitő. s ez által is hathatósan előmozdító törvény által rendeztessék,- szükségességét a törvényhozás mielőbbi intézkedésének e téren tökéletesen elismerem; de mivel biztos, s a mennyire emberileg elérhető, teljes sikert óhajtok, s mivel a czéliránytalan kísérleteknek e téren mindenkor káros következményeivel kedves hazámat megkíméltetni kívánom, ragaszkodva egyszersmind azon jó régi elvhez : „non quam cito, sed quaru ben-e" : kívánom nem egyedül azt. hogy törvény, hanem azt, hogy jó törvény hozassák, mely képes legyen felvirágoztatni a nevelés ügyét, s ez által előmozdítani az ország javát, nemzetünk dicsőségét. Mit szem előtt tartva, tökélesen egy értelemben vagyok az igen tisztelt közoktatásügyi miniszter úrral abban, hogy a népiskolának nagyfontosságú föladata a nép értelmi mivelése, különösen pedig alkotmányos országban,hol a nép hivatva van sok alkotmányos jogot gyakorolni, hol tehát nem lehet egykedvű dolog az állam ezéljaira FÖRENUJ H. NAPLÓ 1 86%. Á.GOS ÜLÉS. r>37 nézve, vajon ezen jogokkal kellően tud-e élni ? De valamint e jogélvezet czéljára tekintve, nem elég ismerni a jogokat, hanem szükséges, hogy azokkal jól is akarjon élni a nép: már csak e tekintetben is szélesebbnek ismerem a népiskola rendeltetését. Ne csak oktasson ez, mint a törvényjavaslat czime mondja, hanem növeljen is. Kétségkívül egyetért velem a n. m. miniszter ur, midőn a népiskolának feladatát nem csak abban keresem, hogy bizonyos, a mindennapi életre, az állam szolgálatára és czéljai előmozdítására képesítő szükséges és hasznos ismereteket és ügyességeket oltson be a sarjadó nemzedékbe, hanem hogy sokkal magasabb rendeltetésénél fogva egyszersmind az embert emberré növelje. Es e tekintetben összeesik az iskolának czélja az ember rendeltetésének vég czéljával: nem csak az ember külső társadalmi életére, nem csak értelme kifejtésére, hanem egész beléletére vonatkozik. Átöleli a gyermek értelmi, érzelmi és akarat-világát; Istennel, vég rendeltetésével és kötelességeivel megismerteti őt, és ezeknek minden viszonyok közti teljesítésére oktatja, vezeti, képesiti. Ez az iskola feladata, melynek, az én megyyőződéseui szerint, azon módon, mely a törvényjavaslatban a közös iskolákra nézve határozattá emeltetni szándékoltatik, meg nem felelhet. Csak azon iskola fogja ilyetén feladatát kellőleg megoldani, mely szüntelen, belső és szoros összeköttetésben lévén az egyházzal, ettől nyeri nevelői küldetését, ennek szellemében és segedelmével teljesiti azt; azon iskola, melynek működése öszhangzó, egyöntetű, egyszellemü; melyben a tanitás nem gátolja a nevelést; melyben a profán tantárgyakban való oktatás nem zavarja meg a vallás-erkölcsi oktatást, ezzel karöltve jár, ezt támogatja s általa viszont támogattatik. Ezt pedig a közös iskolákban meggyőződésem szerint elérni nem lehet: mert jóllehet tartatnak benne vallás- és erkölcstani előadások, nincs meg a fen érintettem öszhangzó működés. Ott is, hol a profán tantárgyaknak más vallásfelekezethez tartozó tanítója legjobb akarattal bir, hiáuyzik vallásos meggyőződésének melegítő, lelkesítő példája, melynek a gyermek előtt világoskodnia kell , hiányzik az iskolai közös vallásgyakorlat, hiányzik azon egyetértés, mely a népnevelés legfontosabb tárgyában, a vallás-erkölcsi nevelésben a különböző tanitók közt okvetlenül szükséges. De hogy tovább menjünk, senki sem fogja tagadhatni, mert a tapasztalás is azt tanúsítja, hogy lehetnek oly esetek, főleg ha a vallásfelekezeti tanhatóságoktól nincs mit tartson a tőlük nem függő tanító, hol egy minden hitfelekezetüek közt található vakbuzgó tanító felhasználja azon alkalmat, melyet neki a gyerme68