Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.

Ülésnapok - 1865-119

478 CXIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. arról gondoskodni, hogy a cultusminiszter kéressék meg az iránt, hogy a vegyes házasságokra vonat­kozó kimerítő törvényjavaslatot még ezen ország­gyűlésen adjon be, hogy ezen tárgy, mely annyi zavart, annyi kedvetlenséget, súrlódást idézett elő, végkép eldöntessék, és a különböző hitfelekezetek egymás mellett tovább is baráti viszonyban élhes­senek. Prónay Gábor b.: Nagyméltóságú elnök úr! Méltóságos főrendek! A jogegyenlőségnek és vi­szonosságnak dicső elve, mely az 1848 : 20. tör­vényczikkben lefektettetett, őszintén mondva, ná­lunk, legalább protestánsoknál, 20 év óta csupán papíron levő malaszt volt, mely a gyakorlati élet­ben mai napig sem foganatosíttatott. De épen ezért eme szent kötelesség teljesítése, felfogásom szerint, a mostani alkotmányos kormányzat és a törvény­hozó testületnek dicső öröksége. Egyik szent köte­lessége lesz tehát a mostani országgyűlésnek e fel­adatot megoldani, és pedig a szerint megoldani, hogy a jogegyenlőségnek, a viszonosságnak meg is legyen felelve. Ezt előrebocsátva, alkalmazván ezen elvet a h) alatti pontra, magam is tökéletesen egyetértek Zólyom megye érdemes főispánjával, hogy a vegyes házasságból eredő perekre nézve aziníerconfessio­nalis törvénynek kellett volna intézkedni mindazon kérdésekben, melyek a vallásfelekezeteket, neve­zetesen a protestánsokat illetik s valóban igen sajnos, hogy ez mai napig még nem vétetett fel a képviselőháznál; de, én legalább, e részben kö­szönettel tartozom a jogügyi bizottságnak, hogy itt per tangentem némileg alkalmat nyújtott nekem e tárgyhoz szólani. Szükséges, mondom, a mint Zólyommegye főispánja megjegyzé, szükséges és valóban égető kérdés, hogy még ezen országgyűlés alatt a vegyes házassságokra törvény hozassék, és az egyformán vonatkoztassák minden hitfelekezetre. Ha a katholikus fél ügye a szent szék előtt fog tárgyaltatni, igen természetesen épen a jog­egyenlőség és viszonosság elvéből foly, hogy a protestáns fél ügye saját bírája előtt folyjon le, s annak vallási elvei nyomán és folytán intéztes­sék el. Ez pedig azért és annál inkább szükség és égető kérdés, mert azon sérelmek, melyeknek sorát alig birnám elősorolni, melyek épen a ve­gyes házasságoknál az ily kérdésekből eredtek, nem fognának többé előidéztetni, hanem a szent irigy különböző felekezetek közt — melyre nagy szükség van, hogy a haza virágozzék — meg fog állapíttatni. Erre nézve tehát okvetlen szükséges volna, hogy még ezen országgyűlés alatt törvény hozassék a vegyes házasságokból eredő perekre nézve. De még más ok is van, nevezetesen azon ok ? hogy, ha ezen, a vegyes házasságokból eredő perekre nézve nem fog törvény hozatni, önként következik, hogy a törvényes intézkedés elmaradása által a polgári házasság érlelése siettetnék. Mert a polgári házasság eszméje csak onnan ered, hogy épen a vegyes házasságoknál mindig akadályok történtek, az illetők akadályokkal találkoztak • ha tehát ezen akadályok el fognak hárittatui, kétséget sem szen­ved, hogy a polgári házasság, melynek, ugy hiszem, nincsen annyi barátja, oly sietőleg érleltetni és foganatosíttatni nem fog. E másik oknál fogva is szükségesnek tartom tehát, hogy még ez ország­gyűlés alatt készíttessék törvényjavaslat a vegyes házasságból eredő jjerekre nézve. Azért is e szakaszra nézve más változtatást nem vagyok bátor indítványozni s a méltóságos főrendek figyelmébe ajánlani, mint azt, hogy: „a magyarországi mindkét felekezetű evangélikusok és izraeliták részére is egyházi bíróságok állíttas­sanak föl." szövegezés helyett következőt méltóztas­sanak tétetni: „a magyarországi mindkét felekezetű evangélikusok és az izraeliták részére saját bírósá­gaik előtt hitelveik alapján a perek folytattassanak és elintéztessenek." Én tehát „egyházi bírósá­gok" helyett „saját biróságok í£-at tennék, mert erre nézve nyílt tért kell hagyni a protestánsoknak, mert mint tudni méltóztatnak, az ágostai rész az egyetemes gyülekezet határozata folytán mintegy három héttel ezelőtt felterjesztést tett a képviselő­házhoz, melyben kívánja, hogy a vegyes házassá­gokból Í redő perekre nézve az összes válóperek a világi bíróság előtt folyjanak, vagy ha ez nem történik, az alperes birósága előtt, nem pedig a szent­szék előtt intéztessék el a per. Ha tehát szerkeze­temet elfogadni méltóztatnak, ez oly átalános­ságban lesz kitéve, hogy, ha ily alakban hozatik a törvény, mindenkép meg lesz felelve, ha pedig 1 más alakban az egyházi bíróságok is megállapit­tatnak, akkor azt nem zárja ki ezen szerkezet sem. mely csupán csak saját bíróságokat említ. Bátor­kodom tehát ez okokból módosításomat ajánlani. Vay Lajos b.: Nagymélt. elnök ! Mélt. főren­dek ! Nekem ugyan nem most volt még szándé­kom szólani, hanem akkor, midőn előjött volna a jogügyi bizottságnak a 22 §-ra tett módosítása; de miután a tárgy már szőnyegre jött, elvi oldala pedig a két tételnek egy — talán itt is el­mondhatom — írásban beadandó módosításom in­dokolását, mely módositvány felolvasását azonban csak akkor fogom kérni, midőn az 22-ik szakasz kerül tárgyalás alá. Midőn fontos tárgyaknak, nagy horderejű kér­déseknek végleges megoldása és tisztába hozatala azt kivánja, hogy ez egy törvény hozatala által

Next

/
Thumbnails
Contents