Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.

Ülésnapok - 1865-116

458 CXVÍ. ORSZÁGOS ÜLÉS. azon községekkel, melyek az 1844. törvény 7-dik szakasza védelme, ugy szólván biztoaitása mellett, már az 1848. törvény előtt magokat örökváltsági szerződések által az úrbéri szolgálmányoktól és terhektől felmentették ? Mert azok között olyanok is voltak, melyek a szerződésileg kötelezett terheket már lerótták ; voltak olyanok, melyek azt elvállalták ugyan, de a teljes lerovás ideje még nem érkezvén meg, akkor is azon terhek alatt voltak, hogy azt tovább is fizetni köteleztettek ; voltak végre olyanok, melyek leróták az illető kötelezettségeket, de terhes kölesönvételekbe bocsátkoztak azért, hogy ezen kötelezettségeknek eleget tehessenek. Ezeket tehát minden kárpótlás nélkül hagyni, teljesen igazságtalan volna. Hanem az idő kevés volt, hogy az ember bele mélyedheteit volna az olyan dolgok vizsgálatába, a melyek ezen átalános törvényben kifejezett Ígérethez köttettek, mert épen azon czimnél fogva, melynél fogva a legközelebb magokat megváltott községek kárpótlásra jogosulva voltak, követeltek azok is kárpótlást, melyek azelőtt már századokkal váltották meg magokat. De hát hol legyen azután nnek határa ? Akkor mindezek kipuhatolására, tudjuk mindnyájan, kik az akkori dolgokban részt vettünk, az akkori nyomasztó körülmények közt idő nem volt. Ez hozta létre a XII. törvény 9-dik szakaszát, mely, minthogy az országgyűlés egyebet akkor nem tehetett, megbízta az ujonan alakult felelős kormányt, hogy ezen kérdésekben az igazság és méltányosság alapján intézkedjék. Ebben az országgyűlés akkor megnyugvást talált; megnyugvást találtam magam is, ki egyébiránt némi önérzettel mondhatom, magam fogalmaztam azon szakaszt, mert nem láttam más menekvést a jog fentartására nézve; s akkor igen közelről érdekelt az ügy : mert szerencsés voltam Békés vármegyét, mint egyik követ, képviselhetni, és épen Békésben két nagy község váltotta meg magát saját szorgalma által, a mibe szintén befolytam; és nekem ezek folytán legszorosabb kötelességemben átlőtt ezen végtelen szorgalmas, s bár idegen ajkú, de azért tökéletes magyar érzésű, mintegy 50,000-re menő népessé' get a károsodástól megóvni. De, mondom, ebben akkor én is megnyugvást találtam. Bekövetkeztek ezután az 1848-—49-iki nagyszerű események, és utánok azon állapot, melyet rövidebben és találóbban talán senki sem jellemzett soha, mint épen elnökünk ö nmga 1861-ben, midőn azt mondta róla, hogy az volt a „váe victis"nek szomorú illustratiója. Ereztük ezt akkor mindnyájan. Az alig nyert önrendelkezési jogot a nemzet ismét elveszítette, s oly kormány alá kerültünk, melynek iránya teljes ellentétben állott volt a nemzettel, s talán magával az igazsággal is. Ezen kormány az örökváltságot akként rendelte megtéríteni, hogy minden egyes adózóra adópótlékot rendelt, mit másként alig is tehetett; de nem tartom igazságosnak azt, hogy azon községektől, melyek már akkor magokat, örökváltsági szerződés által, bizonyos kötelezettségre lekötelezték, mely kötelezettségek behajtását azon kormány is nyomatékosan sürgetie. ugyan ezen községek mégis megrovattak ujonan, hogv más községeknek megváltási dijaiban eoucurráljanak adóval. Nézetem szerint ez teljes ellentétben állott magával az igazsággal. A ki igy látta azon hatást, melyet ezen renI delet gyakorolt, ki igy észrevette azon keserűséget, melyet azon ember, ki különben is egy addig nem ismert adózási teherrel rovatott meg, és egy részt a volt földesúrnak minden adóforint után a többiek megváltására kellett filléreit fizetni, és a mellett igazságot keresve mindenünnen elutasittattak: a kik ezt tapasztalták, mint én : bizonyosan meggyőződhettek, hogy ezen törvényjavaslat nem csak méltányos, hanem, ki merem mondani, hogy annak ellentéte égbekiáltó igazságtalanság volna. Én ennélfogva üdvözlöm ezen törvényjavaslatot nem c-'ak mint olyant, a mely igazságos, ha nem mint olyant is, mely az 1348-ki XII. törvény czikk 9. szakaszában a nemzet nevében tett ígéretnek tökéletes és teljes beváltása. Ennélfogva azt a részletes tárgyalás alapjául a mélt. főrendeknek ajánlom. [Elf<•jjadjttk!) Cziráky János gr.: Nagymélt. elnök úr, mélt. főrendek! En elvben egészen hozzájárulok ahhoz, a mit igen t. barátom Békés megyének főispánja jogi szempontból ez ügyre nézve elmondott. Ha az 1848-diki XII. t. czikket vizsgáljuk, kétségtelen, hogy ott van letéve azon alap, mely most méltán követeié- gyanánt állítja elénk, hogy az ott tett ígéretnek valahára eleget tegyünk. Azt mondom tehát, hogy a dolognak jogi szempontját tekintve, és noha azon törvényczikket bővebben vizsgálván, talán nem egészen azon következményre fogunk jutni, mely azon viszás helyzetet hozta elő, hogy ehhez olyanoknak is kellett járulni, a kik magokat előbb megváltották: de kimondatott, hogy a megváltás államadósságának fog tekintetni és annak mikénti törlesztése iránt majdan az utóbbi törvényhozás fog rendelkezni. Közbejött a provisorium, és azon elv állíttatott fel, hogy ahhoz minden embernek concurrálni kell- így jött létre azon viszás helyzet, hogy azok is, a kik magokat megváltották, ahhoz ujabban hozzájárulni kénytelenittettek. Én megvallom, igazságos megváltási rendezésnek azt tartottam volna, hogy a kik hasznot húznak belőle, cxclusive járuljanak ahhoz. Hogy mért kelljen e részben a polgároknak, városi lakosoknak és más ál-