Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.

Ülésnapok - 1865-40

XL. ORSZÁGOS ÜLÉS. 213 ved; ha nem birnak: amúgy sem tarthatják fen magokat, s oly kormánynak kell helyet engedniök, mely többséggel bir, és egyszersmind öszhagzásban van a másikkal, mert különben a birodalom kormányozhatlanná válnék. Ezek azon nézetek, melyeknek nagyobb nyomatékot tulajdonítani nem kívánok, csupán egyéni meggyőződésemet nyilvánítván: mert tagadni nem lehet, hogy széles e hazában a delegatiók miatt sok részben túlzott ugyan, de mégis létezik félelem. Mondom, széles e hazában félelem van, pedig párt- és véleménykülönbség nélkül : ha tehát ez intézményt lehetett volna mellőzni, én e részben bizonyos súlyt találtam volna, és azt hittem volna, hogy az arra való közreműködés fölösg-es lett volna. Ezeket — mondom — egyéni meggyőződésemnek megnyugtatására hoztam elő, s részemről, mint előre is kijelentettem, mind átalánosságbau, mind részleteiben, ezen munkálatot elfogadom. (Éljenzés. Szavazzunk!) Apor Sándor b. jegyző: Kálnoky Dénes gróf! Kálnoky Dénes gr.: Nagymélt. elnök úr! mélt. főrendek ! Ha ezen nagy horderejű, hazánk és nemzetünk jövő politikai alakulására, szellemi és anyagi jóllétére döntő befolyású tárgyra nézve, előttünk csak az a kérdés forogna fen, hogy azt pártoljuk vagy ne pártoljuk : azon velős és e tárgyat kimerítő szónoklatok után, melyek itt tartattak, egy egyszerű igennel kellene, hogy feleljek. Azonban nézetem szerint föladatunk nem egyedül az, hogy magunknak meggyőződést szerezzünk és határozzunk, hanem föladatunk egyszersmind nyilatkozataink által a netalán e termen kivül fölmerült aggályok eloszlatására hatni és a kedélyek megnyugtatását eszközölni. Ezen indoktól ösztönöztetve, kívánok állásomból folyó kötelmemnél fogva, a tárgyhoz szólani; minekelőtte azonban azt tehetném, azon nézpontot kívánom kijelölni, melyből elemezésemnél kiindulni akarok, és nézetem szerint kiindulni kell. Mélt. főrendek ! Miután, a mint a tapasztalat mutatja, államok és nemzetek közt keletkezett szerződések üdvös voltát nem egyedül a jog érvei, hanem a helyzet és körülmények eszélyesen fölhasznált előnyei szokták elhatározni, és én a hatvanhetes bizottság javaslatát ily diplomatikai okmánynak, vagyis világosabban szólva, ily előleges egyezkedési pontozatoknak tartom : a mlgos főrendek béketűrő figyelmét kikérve, fenebbi értelemben kívánok e tárgyról nyilatkozni. Mélt. főrendek! Nem szándokom egy szomorú múltnak keserű emlékeit fölidézni, nem nemzetünk történetét hosszasan fejtegetni. Indokolásául nézemég nehéz idők, melyeknek gyászos nyomait csak is évek hosszú sora tudta kitörülni; voltak idők, melyekben alkotmányos jogaink nehéz megpróbáltatásoknakvoltak kitéve, melyeket a nemzetnek megedzett kitartása, a szenvedések által fokozott hazaszeretete és századok folyamán mélyen gyökerezett jogérzete volt képes legyőzni; voltak harczaink, melyek sok vérbe, nagy áldozatokba kerültek, melyek fajunk számát fogyasztották, alkotmányos állásunkat megingatták. De oly aggasztó. a nemzet lételét koczkásztató korszak, mint a közelebb lefolyt kísérletek korszaka, hazánkra még soha se nehezedett: mert a nemzetet a kimerültség állapotában találta; mert még nem voltak beheggedve azon sebek, melyeket egy véres és elkeseredéssel folytatott harcz ütött életerén, mely harcz súlyosabbá vált az által, mert a magyar faj egyedül vívott, elhagyatva nem csak, de megtámadva azon nemzetiségek által,, melyekkel alkotmányos jogait testvériesen megosztotta. Es veszélyességét növelte az, hogy nem egyedül physikai erők, hanem eszmék, a birodalom egysége eszméje ellen kellett küzdeni: mert tekintve azon téves fölfogást, mely irányadó körökben gyökeret vert, hogy Magyarország önállósága megsemmisíti a birodalom fenállását, mindkét fél részéről az élethalál harcza volt, melynek súlyosságát fokozta még azon körülmén}-, hogy az alkotmányosság firmája alatt folytattatott, mely nem csak a birodalom, de Európa nagyobb részének rokonszenvét vonta el tőlünk. Ily aggasztó helyzetben, ily válságos körülmények közt, midőn nem egyes jogok vesztése, hanem Szent István koronájának függetlensége, alkotmányos önkormányzatunk léte vagy nem léte forgott kérdésben; midőn az aggódó hazafi szorongatott érzettel kérdezte önmagától, vajon hazánk elhunyt nagy fiának gróf Széchenyi Istvánnak azon szavai: „Magyarország nem volt, hanem lesz," azon nagy férfiúnak nem hattyúdala volt-e, mely már az óhajok sorába tartozik'? és midőn ezen harcz további folytatása, tekintve a politikai láthatáron tornyosuló fellegeket, más kilátást nem nyújtott, mint erőnk végvonaglásával az ausztriai birodalom romjain nemzetünknek egy dicstelen sirt emelni: ily nyomasztó körülmények közt — mondom — nem az önfentartás kötelessége, nem a nemzet jövőjének biztosítása követelte-e fölhagyni azon harczczal, melyen a siker annyi áldozatok után is lehetlennek mutatkozott, és egy más utat, a bizalom és engedékenység útját követni, melyet az októberi férfiak gondos hazafiúi buzgalma egyengetett, és melyen urunk ő felsége alkotmányunk helyreállítását helyezte kilátásba ? temnek legyen elég fölhoznom azt, hogy voltak i Meg vagyok győződve, hogy mindenki, ki