Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.

Ülésnapok - 1865-40

202 XL. ORSZÁGOS ÜLÉS. czélszerübbet, a már tűrhetlenné vált bonyodalmak megoldására üdvösebbet tud találni, önmagok is annak védelmére kelendenek. Fájdalom! ez a valaki mind ez ideig sem jelentkezett. Tisztán áll előttem, ni. főrendek, hogy e közügyi munkálatban a nemzet függetlensége s önállósága veszélyeztetve nincsen, s azon látszólagos oda engedés, melyet némely, távolról sem törvényhozási, hanem inkább csak adminisztratív ügyeknek a birodalom testvérnépeivel együttesen leendő intézése végett tevénk, kárpótolva, van más ólról részünkre oly befolyás megnyerése által, melyet eddig tettleg soha sem gyakorlánk, s mely nekünk ezentúl a birodalom összes bel- és külpolitikájára nevezetes alakító szerepet biztosit; de ha némileg korlátozva lenne is tökéletes teljes szabadságunk a jövőre nézve, az nem e munkálatnak, hanem a már meglevő pragmatica sanctiónak lenne minden más nemzetek közötti szerződések természetéhez hasonló következése. S nem kell felednünk, hogy nemzetiségünk, fajbeli fönállásunk s tehát valóságos existentiánk, szerintem legalább, legerősebben, legbiztosabban meg van védve e munkálatban kifejtett elvek életbe léptetése által. A törvényhozás bölcsesége hováhaiuarabb meg lógja találni a méltányos föltételeket, melyek a Szent István koronája alatt álló nem magyar ajkú nemzetiségek túlzástól ment igényeit kielégítendik, s midőn azok szellemi és anyagi ereje kifejtésére s ez által a köz haza boldogitására megnyerték a biztos alapot, a testvér magyar fajnak sem lesz többé oka attól tartani, hogy az idők változó esélyei között, a különböző nemzetiségi, ha túlzásig vitetnek, minden eddigi territoriális viszonyokat decomponáló, legalább veszélyeztető törekvések izgalmai által elszigeteltessék! De meg van mentve e munkálatban letett alapokon a teljes paritás elve is. Mi nem követelünk részt a lajtántúliak jogából, a mennyiben az őket mint nemzetet illeti, s ők semmiben sem praejudicálhatnak nekünk, mint szabad és független ország fiainak. Szövetségünk nem egyéb, mint két önálló és szabad nemzet szövetsége, melyet a pragmatica sanctió kötelékei korlátolnak, a fejedelem ugyanazonsága pedig betetőz, (ügy van!) A mindnyájunkat együttesen kötelező pragmatica sanctió alapján kelt egyenes, világos és szükséges következéseknek látom én e közösügyi munkálatban kifejtett elveket, melyeknek fölállítását a körülmények eszélyes számba vételén kívül, a lajtántúli testvér népek alkotmányossága is javasolta, sőt követelte; s ám tessék e munkálatot egy uj pragmatica sanctiónak nevezni: én attól sem ijedek meg ; sőt inkább csak azt látom teljesedésbe menni ma, mit hat év előtt már, mint kikerülhetlen, elébb-utóbb bekövetkezendő szükséget, nem egyszer kimondék, de mit a jogait vesztett ország még akkor csak egy tartózkodó „esetről esetre" kifejezéssel hangoztaj tott, mentül halkabban s csak szakadozva, vissza! ' Es ez az említett viszonyok közt nem is lehe! tett másként; noha meg másrészt nem fogadhattam soha el azon gyakran annyi patkóssal ismételt ellenvetést, mintha az 1848-diki törvények „ne nyúlj hozzám^-ja tiltaná az ezeknek bárminő körülmények között is történhető átalakitását. Mert hiszen nem épen ezek alkotói mutatták-e legkiáltóbb példáját annak, hogyha gyökeresen megváltoztatják az idők fel nem tartható kerekei valamely nemzetnek társadalmi viszonyait, azok kedveért föl lehet, sőt föl kell áldozni a régibb, bár mennyire kegyelt ős törvényeket is ? — A mi tékát akkor szabad, sőt szükség volt, ma megtörténhetik ismét és meg-fog jövőben is mindig történni. i valahányszor az események hatalmas szózata azt ugy fogja parancsolni. Itt látom helyén fölemlíteni azon ellenvetést, hogy hiszen dugába dől minden munkánk, ha a lajtántúliak el nem fogadják e tervezetet; pedig ám erre mutatnak minden jelek. Ez meglehet, de nem elég* ok arra, hogy mi kötelességünket ne teljesítsük: mi fölállítok egyszer a paritás általam fentebb már kimagyarázott eszméjét s a mellett meg kell maradnunk. Csak sajnálni lehetne tehát, ha jó szándékunk el nem ismertetik; de e tekintetben bizalmat fektetek a velünk szövetkező népek értelmében, jó akaratában, ha ezek elegendők nem lennének,saját érdeköknek elébb-utóbb leendő elismerésében. Az egymással leendő érintkezések, az idő és tapasztalás ki fogják lassankint pótolni vagy javítani a mű lehető hiányait; vagy, a mit föltenni sem merünk, ha csakugyan nem mutatná azt üdvösnek és életrevalónak a gyakorlat: meg fogja majd a czélra vezetőbb és helyesebb utat találni a multak i tévedésein és szenvedésein okulandó jövő maradék. Idő kell reá, békés idő, és megállapított, ren| dezett viszonyok, hogy roppant annyagi és szelj lemi veszteségeit kiheverje az évek hosszú során keresztül zaklatott nemzet! Anyagilag dús, szellemileg s erkölcsileg hatalmas és erős népnek önnön kezébe vagyon saját sorsa s mindig könnyebben s biztosabban élvezheti az a szabadság áldásait! Tőlünk függ, hogy a velünk egy állami kapcsolatban élő testvér népek által ne engedjük magunkat fölülmálatni műveltségben, tudományban, erőben, hogy közöttünk ne csak a jog, hanem mind ezen fontos tekintetekre nézve is teljes pari-