Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.
Ülésnapok - 1865-38
1-96 XXXVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. hogy ezen leirat, miután a ház elnökségére vonatkozik, eddigi bevett szokás szerint, itt, a házban fölbontatván, nyilvánosan hirdettessék ki. Ezt föl fogjuk bontani, s jegyző úr föl fogja olvasni. Majthényi László b. jegyző (olvassa afebr. 22-dikén kelt k. k. leiratot, mely szerint a felsőház elnöke saját kérelmére hivatalától fölmentetik, és helyette Majláth György országbíró kineveztetik. A főrendek fölállva hallgatják meg a leiratot.) Elnök: Ezen k. k. leirat ki fog nyomatni, s eredetije a ház levéltárába letétetni. *) Fölkérem egyszersmind a ház jegyzőjét, méltóztassék a bevett szokás szerint ezen k. k.leiratot szükséges tudomás végett a képviselőház elnökségével közölni. Szápáry Antal gr.: Azt hiszem, a mélt. főrendek érzelmeit s kivánságát fejezem ki, midőn azt vagyok bátor indítványozni, mondjuk ki jegyzőkönyvileg ő excellentiájának, tisztelt volt elnökünk- j nek, kinek őszintesége- és függetlenségéről, haza i és alkotmány iránti szeretetéről, higgadt és bölcs ! tapintatáról és részrehajlatlauságáról annyi bizonyítékunk vala , hogy tiszteletünket és bizalmunkat, méltán a legnagyobb mértékben kiérdemelte ; fejezzük ki tehát őszinte mély sajnálatunkat; (Köztetszés) s egyszersmind fölkérem a mélt. főrendeket, bog}' testületileg menjünk el hozzá s kérjük ő ex ej át, Fehérmegye főispánját,hogy fájdalmas érzelmeinknek legyen tolmácsa. (Közhelyeslés.) Szögyény László főispán: Igen megtisztelve érzem magamat a mélt. főrendek ezen kegyes bizalma s parancsa által, melynek tehetségem szerint a mélt. főrendeknek előttem ismert szellemében ügyekezni fogok megfelelni. Elnök: Gondolom, a ház közös érzelmét fejezem ki, midőn Szápáry gr. indítvány át köz óhajtásnak véve, határozat erejére emelem. Ennek következtében szeretve tisztelt felejthetetlen elnökünk emléke megörökités végett a jegyzőkönyvbe fog vezettetni, s az ülés végeztével a fehérmegyei főispán ő excja szónoklatával átmegyünk tárnokmester ő nagyméltóságához. Szerencsém lesz a nagy mélt. táblát vezetni. Van még egy tárgya mai ülésünknek, mely aliír szenved természeténél fog-va halasztást. Ez azon körülmény, hogy a ház jegyzőinek számát némileg szaporítani kell. Elhatározta ezt a ház akkorára, midőn az erdélyi tagok körünkbe megérkezendenek, de közbejött körülmények és akadályok miatt ez máig elmaradt. Miután azonban többen távol vannak, a honti főispán ő mltga is e napokban hivatalos dolgai miatt kénytelen elutazni, igen könnyen megtörténhetnék, hogy a ház jegyző nélkül maradna. Nem tekintve ez alkalommal azt, hogy o jegyző a főispánok sorából választassák, a *) Lásd az Irományok 44-dik számát. mennyiben Biharmegye főispánja helye is, más államhivatalba történt alkalmaztatása folytán, megürült (s mely nézetem szerint csakis akkor lehetne betöltendő, a mikor a főispáni kar alkotmányos átalakítása bekövetkezik), jelenben méltóztassanak a regalisták sorából két vagy három egyént a ház jegyzőjévé választani. Méltóztatnak elfogadni? (Elfogadjuk.') Ennek következtében az, ülést egy pillanatra fölfüggesztem, mig t. í. méltóságtok a választandó jegyzőkre szavazataikat beadják, s ezt a ház tisztelt jegyzőjével összeszámítva, az eredményt megtudván , az ülést ismét megnyithatom. Pálffy József gr.: A mennyiben egyszer egy, máskor ismét a másik jegyző van távol, azt tapasztaljuk, hogy több jegyzőre van szükségünk: ennek következtében azt vagyok bátor indítványozni, hogy a regalistákból három jegyző választassék. Majthényi László b. jegyző: Részemről a tett indítványhoz teljes készséggel hozzájárulok: hanem miután, mig a házszabályok fenállauak, melyek szerint négy jegyző választandó , nehogy az mondassák, hogy a mélt. főrendek nem tartják szem előtt a ház szabályait, bátor vagyok a ház szabályai ezt illető pontjának módosítását indítványozni , azon egyszerű oknál fogva , mert a gyakorlat azt mutatja, hogy négy jegyző nem elégséges : ennélfogva ne négy, hanem hat jegyző választassék. Elnök: Méltóztatnak a honti főispán indítványát elfogadni? íElfog adjuk.') Egyébiránt tájékozásul bátor vagyok a mélt. főrendeket figyelmeztetni, hogy már 1861-ben is eltért a ház az 1848-diki házszabályoktól; sőt, hogy a jelen ülésszak alatt is el kívánt térni, igazolja az, hogy több jegyző választását csak az erdélyiek megérkezései g halasztotta el. Most a szavazást megkezdhetjük. Méltóztassanak először a mélt. püspök urak, azután a zászlós urak szavazataikat beadui. (Szavaznak.) (A szavazati jegyek Összeszámítása után:) Van szerencsém a szavazatok eredményét bejelenteni. Mindössze 64 szavazó volt. Átalános szótöbbséggel, mint ezt a házszabályok kívánják, Apor Sándor b. kapott 60, Sztáray Viktor gr. 56, ifj. Ráday Gedeon gr. 38 szavazatot: minek következtében mindhárman átalános szavazati többséggel megválasztott jegyzőkül jelentetnek ki. (Éljenzés.) Ifj. Ráday Gedeon gr.: Bocsánatot kérek, hogy kénytelen vagyok megválasztatásom miatt fölszólalni. Részemről mindig kötelességemnek tartottam és fogom tartani a mélt. főrendek bármily parancsolatának egész készséggel engedelmeskedni; jelen esetben azonban elfoglaltatásaimnál fogva nem teljesíthetvén ezen rám nézve nagyon meg' tisztelő hivatást úgy. a mint a mélt, felsőház ki-