Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.

Ülésnapok - 1865-22

XXII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 159 valamint a pártoknak — igen S az ellenzéknek is, ] mert parlamenti rendszerben az ellenzék is fontos i szerepvivője az állani gépezetének (Helyeslés) — ; tapintatos, ildomos és mérsékelt közreműködését I igénylik, hogy, a kölcsönös transactiók mérlege- | lése és egyensúlyozása által, a súrlódások össze- j ütközésekké ne fajuljanak, s ez által vagy a mo- j narchikus elv maga, melyen az állam alkotmányos szerkezete fekszik, meg ne ingattassék, vagy pedig — mert ilyen esetek is fordultak elő a parlamenti : kormányzatok történetében — a miniszterek ügyes j vagy túlságos hatalmaskodásánál fogva, az alkot- j mányos élet valóságos működése fictióvá ne törpüljön. Ha rendes viszonyok közt ilyenek a nehéz- : ségek : mennyivel nagyobbak azok ott. hol az állam életerejét gyökerében érintő ellentétek léteznek! Pedig fájdalmasan be keli vallanunk, hogy ilyenek tényleg léteznek, mert különben a ki- í egyezkedés szüksége, annak az alkotmány helyre- j állításán túl is fenmaradó szükséges volta át alánosan el nem ismertetnék. Hol az ellentétek, mint : nálunk, nem csak a fejedelem és nemzet közti viszonyra vonatkoznak — mert ezek könnyebben \ elháríthatok — hanem hol ezen ellentétek még a fejedelem közös uralkodása alatt, még pedig velünk törvényes kapcsolatban álló országok és tar- | tományokkal való viszonyainkat is érintik, ott nem j alaptalanok a kételyek az iránt, vajon, ezen ellen- j tétek előleges elintézése előtt, egy fejedelem alatt j két parlamentáris kormány, veszélyes surlódá- ' sok nélkül, fog-e létezhetni? Mélt. főrendek! engedjék meg. hogy históriai objectivitással, s annál rövidebben érintsem az elmúlt két évtized eseményeit, (Halljuk!) minél szomoruabb mindnyájunkra nézve azoknak emléke. Az 1848-diki törvények müvét — melynek a balsors nem engedett anuyi időt. hogy a mit leron- \ tott vagy gyökeresen megváltoztatott, újból föl- j építhette volna — követte egy forradalom, mely I nemcsak a fejedelmi ház, hanem a birodalom egyéb részei irányában is viszonyunkat mélyen j érinté. Erre következett a reactio épen oly sajnos j korszaka, mely természetes, habár nem igazolt ellentétben a forradalom törekvéseivel, az állam I erejét, a népek érdekét a jogtagadásban s a merev centralisatióban kereste. A viszonos túlzások korszaka, bár a politikai és társadalmi élet minden ágazatát mélyen sebzé, azon egyetlenegy jó oldallal birt, hogy annál inkább kitüntette a tévedéseket, melyet kormányoknak és nemzeteknek egyaránt kerűlniök kell, ellenkezőleg kijelölte az ösvényt, melyen haladniok kell, hogy önérdekökben cselekedjenek. E tanúságok nálunk sem maradtak hatás nélkül. 1860-ban kimondotta felséges urunk, hogy valamenyi népeit alkotmányosan kívánja kormányozni, és felséges urunk ezen bölcs elhatározása következtében a nemzetekben megnyílt az engesztelékenység, a kölcsönös bizalom érzete. De annyi rázkódás, ily mélyen beható súrlódások után a visszaesések tévedései teljesen el nem kerültethettek. Valamint magunkat sem menthetjük föl a túlzások és túlhajtások vádja alól, úgy ezekkel szemben s ezek által bátorítva, a Lajtán tul ismét azon tévedést követték el, hogy az alkotmányosságot jogtagadással s merev centralisatióvalkisérték ismét helyreállítani. Azonban, mélt. főrendek, ezen visszaesés! korszak veszélyein keresztül felséges urunk bölcsesége és Magyarország lakosainak lojális óhajtása utat tört, midőn majdnem egy időben hangzott le a trónról és viszonoztatott fölfelé a „kiegyezés" iránti átalános óhaj, mely. ha átalánosan gondosan ápoltatik, egy uj boldogabb aerának nyitja meg útját. Annyi bizonyos, hogy a kiegyezés jelszava jellegezte akkor az egész helyzetet. Közbevetőleg legyen érintve, hogy a történelemben kevés példáját tudom annak, hogy ily válságos és mélven beható viszályok s rázkódtatások teljes restitutió által végleges befejezésre jutottak volna. A merev restauratiók többnyire csak egyes és ephemer episodjait képezték azon tusáknak, melyekben, az erők mérlegelése után, az egyik vagy a másik tényező nyomatékosabb s elhatározóbb súlyt vala képes kifejteni. Végleg az ily viszályok csak akkor fejeztettek be, midőn kölcsönös egyességgel és megnyugvással rendeztettek azon viszonyok és állapotok, melyek azoknak indokaiul szolgáltak. (Helyeslés.) Mlts főrendek, önkényt bevallom, hogy a kormányt épen ez érzés és aggodalom vezérelte. Ha visszapillantunk a múlt eseményekre, nem titkolhatjuk magunk előtt, hogy a birodalom többi tartományai s országai iránti viszonylatunk volt azon fő tényező, mely a tusaik és viszályok ily éles és szomorú kifakadására nagyszerű befolyással volt; nem titkolhatjuk el magunk előtt, hogy a Lajtán túl léteznek aggodalmak, melyeknél fogva alkotmányunk teljes restitutiója a birodalomnak kifelé való hatalmát, hitelét s anyagi érdekét megcsonkítaná; s ha ma ezen aggodalmak oly éles és szenvedélyes színben nem tűnnek elő, mint tűntek annak előtte: ez a kormánynak ép úgy, mint a hazai közönség bölcseségének és tapintatának érdeme. Ámde. mlts főrendek, már egy más alkalommal voltam bátor nyilvánítani, hogy a közéletnek bizonyos, az állam alap föltételeivel azonos ágazatai bizonytalan rendezetlenségben nem maradhatnak, ha csak épen e bizonytalanság miatt oly szellemet nem akarunk gerjeszteni, mely az alkotmányosság rendes működését lehetetlenné teszi; s valamint, mlgos főrendek, a magyar országgyűlés és magyar alkotmány helyreállításának elvi igéretét annak tettleges végrehajtásától tartósan