Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.

Ülésnapok - 1865-22

XXII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 149 reszteni ama kényelmes félálomba merülteket, kik optimista ködképekbe ringatva magokat, a képzelt boldogság helyett rendesen egy „trop tárd" vagy egy „non possumus" kétségbeejtő riadásával szoktak meglepetni. Igen, mélt. főrendek, eljött az éj tizenkettedik órája s nem szabad elszalasztanunk az utolsó perczeket. Itt az idő, hogy mindenki számot vetve önmagával, mérlegbe vesse erejét, s lelkiismerete és meggyőződése szerint nyilvánítsa, mit a haza és korona, sőt az összes birodalom érdekében üdvösnek, czélszerűnek, szabaditónak hiszen : mert kétségtelen az, hogy bármi legyen is eredménye munkálkodásunknak im ezen fontos téren, melyre hivatánk, a felelősség súlya alól egyikünk sem fogja magát kivonhatni a nemzet és történet Ítélőszéke előtt. Legyen szabad azért nekem is elmondanom a mélt. főrendek kegyes engedelmével, miként fogom én föl közügyeink jelenlegi állását. Hogy pedig ezt tehessem, legyen szabad, mintegy összekötő fonalul, visszapillantást vetnem közviszonyaink azon előbbi pházisaira, melyeken áthaladva, imezen mostani álláspontra jutottunk. (Halljuk !) Xem akarom föllebbenteni a fátyolt ama súlyos évek képéről, midőn 1848 után, mereven s tetszhalottként feküdt az elbukott nemzet, jogainak és reményeinek romjai között. Nincs szükség ujjal mutatnom a sebhelyekre , melyek sok részben még be sem hegedve lángolnak az emlékezet fájdalmától. Hosszú kinos lebilincselés után az 1860-ik év volt az első nevezetes időpont, mely a szenvedő nemzet előtt jobb jövendő reményszikráit lobbantotta föl. Megunva a szerencsétlen kormányi kísérleteket, melyeknek eredménytelenségét már akkor országok elvesztése igazolá, maga a fejedelem próbálta a mély aléltságba merült hazát új életre üdíteni. Ámde erre a módok és eszközök újra nem valának egyebek teljes garantiát sem nyújtó s szükköríí kísérleteknél, úgy hogy életjelt mutatott ugyan a nemzet, de szivéig nem hatottak királyának messzünnen feléje intézett szavai , s csakhamar tudva, akarva, számítva terelte magát vissza hagy ományos passivitásába. A kibékülésre irányzott eme jó czélu , de sikereden kísérlet után, csak annál keseritőbben nehezedett ránk az alkotmányos élet nélkülözésének fájdalmas érzete. Újra egy bizonytalan idejű provisorium álla előttünk a zsibbasztó tétlenség s halálos veszteglés minden demoralizáló tulajdonaival. Egy fölülről jöhető impulsushoz , az akkor virágjában levő bureaucratia uralma miatt, többé remén}sem lehetett. Ekkor történt, hogy négyévi szerencsétlen pangás után, mintegy a gondviselés sugallatából, emelkedett a nemzet kebeléből egy tekintélyes, komoly fölszólamlás, mely az egész ország érzetének s véleményének hangot adva, a jó indulatú fejedelem személyes bölcseségéhez , mint utobó s egyedül illetékes fórumhoz appellálta a sanyargatott nemzet ügyét a túlzásaihoz makacsul ragaszkodó centralisatio ellenében. A kellő időben emelkedett szózatra, nemzet és fejedelem között csakhamar át lön hidalva az őket egymástól oly régóta különválasztó mélység s a remény színével beköszöntött tavaszi napok kedvező előjeleit hozták bonyolódott közviszonyaink szerencsésebben leendő kifejlődésének. Másod ízben látom malmost együtt hazánk képviselőit, és a mi előttünk egyelőre is a siker fontos zálogául szolgált vala, most már maga ő felsége szerencséltette legmagasabb megjelenésével az őszinte ragaszkodás buzgalmával eléje siető nemzetet, s huzamosabb ideig tartózkodvánkörünkben felséges családjával együtt, közvetlen figyelemmel óhajtá kisérni közjóra irányzandó törekvéseink folyamát. A már előre is kedvező hang-ulatot még feljebb fokozta ő felségének mindnyájunk emlékezetében még most is viszhangzó magasztos tróubeszéde, mely, ha nem nyujtá is minden részletébea kezességeit a nemzet kívánságai teljes kielégítésének ; mindazáltal szembetűnőkig vonult azon végig egy fenkölt s őszinte jó akarat, mely a kibontakozás irányát s föltételeit körvonalozni igyekezvén, mindinkább reményt látszott nyújtani ahhoz, hogy egymás kölcsönös megértése s higgadt megfontolás után előbb-utóbb birtokába fogunk jutni a bennünket megillető teljes törvényes állapotnak : mert eleitől fogva nagy fontosságú momentumnak látszott előttem, s ezt nem csak a trónbeszéd, hanem a lajtántúli legújabb, túlzott elcsüggedésről tanúskodó országgyűlési tanácskozások is megerősiték, hogy t, i. a közös ügyekre nézve a kezdeményezés a septemberi manifestum által minden pressio alól fölszabadított kezeinkre bízatván, ennyiben a monarchia többi országainak szivünkön viselt, mindenesetre kétessé vált sorsára nézve is döntőleg fogunk bizonyos mértékig hathatni. Erős reményem is volt, hogy ezt érző s belátó nemzetem bölcs tapintattal fogja megragadni a kedvező alkalmat, s mihelyest kellő idejét látandja, magát a situatio urává teendi. S ebben nem is csalatkozám. Ugyanis az országgyűlés mindkét házának válaszföliratai élénk és czáfolhatlan bizonyítványait szolgáltatják ama bölcs önmérsékletnek, mely a helyzet ilyetén fölfogása által eredményeztetik. Túlzási vágy, illoyalitás, vagy ellenszegülési hajlam vádja nem | érheti ama föliratokat; sőt nyíltan ki kell mondanom, hogy az országgyűlés képviselőinek azon eljárásától, mely szerint ők a törvényes jogállapot tényleges életbe léptetésének s a jogvesztési elmélet végleges megszüntetésének reménye r ' alatt, egész készséggel határozák el a „sine