Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.

Ülésnapok - 1865-22

148 XXII. ORSZÁGOS ÜLÉS. borongó vészteljes felleg*ek s a dynastiának elhomályosodással fenyegető csillaga , mint egyedüli menekülési módot, hatalmasan követeli. Az alkotmányosság és törvényesség terén magyar híveivel legelőször találkozó fejedelem, dicső s örökemlékű legmagasabb trónbeszédjében, a provisorium megszüntetését, s helyébe a rendezett törvényes állapot visszaszerzését az egybegyűlt országgyűlés komoly föladatának nyilvánitá. Mennyiben tért el azóta a kormány az ő felsége által inaugurált remény- és üdvtelj'es bizalom politikájától, nem akarom fejtegetni; de hadd mondjam ki azon benső meggyőződésemet, hogy az egybegyűlt országgyűlés komoly föladatának ösmerje működését a trónbeszédben hozzánk intézett kegyes szavakkal öszhangzásba hozni, s hogy hazánk és szent ügyünk rovására tévednénk el, ha azon ösvényről lelépnénk, melyre ő felsége legmagasabb bizalma bennünket meghívott. Ezen ösvényen el nem fogunk tévedni; ez ösvényen a nehéz megpróbáltatásaiban mindinkább s inkább szilárdult s viruló nemzet, hősies türelmével, még tovább is fog tudni megállapodni, de még ezen megállapodásában is előhaladni. A Lajtán túl pedig, a jDrobálg-atási rendszer- J ben mindinkább s inkább kifáradó s elgyengülő j Ausztria fog-e e közben, kérdezem. alkotmányos életében, melynek múltja nem lehetvén, jövője még mindig bizonytalan, fog-e, mondom, hasonló eredménynyel megállapodni vagy előhaladni? — Az osztrák államférfiak még be nem fejezték kegyetlen próbálgatásaik cyklusát. Próbálgatásaikban, Isten tudja, nem szerencsések ! Azonban folyvást próbálgatnak, mig végre a birodalmat tönkre nem teszik azon, csalódásaiban hagyományos s a mai társadalmi viszonyokkal homlokegyenest ellenkező politikával, mely elhamarkodva késik, félve merészel, próbálgat mindig s hiú próbálgatásaiban ezélját soha el nem éri. Próbálgathat ugyan még sokat ellenünk azon politika, mely megpróbálta honunk szétdarabol ásat, nemzetiségünk legyilkolását, százados jogaink megsemmisitését; mely megpróbálta — Ausztria szakadatlan •s netalántán végső meggyengülésére — a pragmatica sanctio megsértését. Es mindezen kísérleteit siker ugyan nem, hanem ujabb s ujabb és mindannyiszor meghiúsult kísérletek követték, oly kísérletek, melyek a nemzet bizalmát megrenditve, anyagi jóllétét is tönkre tették. Ha szándékuk csakugyan ez volt, ez nekik legalább nagyban sikerült is: kérkedjenek vele, ha ezzel kérkedni dicsőségnek tartják; — de az utónemzedék keservvel fogja történelmi könyveibe a megsemmisítés hamvain aratott dicsőséget bejegyezni. Mindezek ellenében csak egy orvosságot ismerek : ősi alkotmányunkban gyökerező alkotmányos nemzeti önkormányzatunk visszaállítását. De ezt lehetlennek tartom a felelős és füg-g-etlen, mondoni. független magyar minisztérium visszaállítása nélkül. Szándékosan fektetek súlyt azon kifejezésre: „független:" mert a felelősség bármi súlyos terhével állíttatnék is vissza a magyar minisztérium, ha függetlenségét biztosítani nem fogjuk, a felelősség újra a bécsi kormányhoz veszi irányát; felelős lesz a minisztérium nem a magyar nemzetnek s az országgyűlésnek, hanem felelős marad a bécsi kormánynak. S ép azért, hogy e felelősség a nemzeti képviselet kezébe essék s ottan megmaradjon, kell, hogy a felelős minisztérium egyszersmind a bécsi kormánytól független isiegyen. Bármily hangosan proclamálja is tehát a bécsi kormány kiegyenlitési szándokát, e szándék, mélt. főrendek, semmis, hiú lesz s marad, és korábbi próbálgatásai számát csak nevelni fogja, ha, önkormányzatuuk visszaállításával, a bécsi kormánytól való függetlenségünket nem fogjuk biztosítani. Ennélfogva, mélt. főrendek, az óhajtott kiegyenlítést az ekkép független felelős minisztérium visszaállítása nélkül más utón s más alakban részemről lehetetlennek tartva, a képviselőház fölirati javaslatát pártolom. [Éljenzés) Majthényi László b. jegyző: Vay MikId. Vay Miklós b.: Tények által bizonyított igazság az, mélt. főrendek! hogy eg3^esek, mint nemzetek életében vannak oly elhatárzó pillanatok, melyek akként döntenek egész jnvőjök fölött, a mint azokat megragadni s fölhasználni tudták vagy akarták. Tagadhatlanul ily válságos pillanathoz ért hazánk is azon alkalommal, midőn felséges urunk királyunk a múlt évi decz. 14-én jelen országgyűlésünket megnyitotta, s minden gondolkozni tudó hazafi meggyőződésének viszhangja volt e ház tiszteli elnökének akkoriban tett azon nyilatkozata, hogy „ne csináljunk magunknak illusiot, s azon egyre nézve legyünk tisztában, hogy jelenleg létünkről vagy nem-létünkről van szó." Ha így volt ez akkor, mit mondjunk ma, midőn egy, napok utáni számítás szerint ugyan rövid, de századokra kiható eseményekkel teljes szünetelés után. ismét együvé seregeltünk'?! — Áll a válság ma is, mélt. főrendek , még pedig sokkal égetőbb színekben, mint akkor, s komolyabb, sőt fenyegetőbb alakban, mint ezelőtt bármikor. Meg kell értenünk, akarva nem akarva, az idő intését, mely gyors elhatározást követel, szilárd tettekre buzdít s puszta ígéretekkel, biztatásokkal — a szép szavak e gyümölcstelen virágaival — többé meg nem elégszik. Le kell mondani ama tétovázva kapkodó vészes experimentatiokról, melyeknek roppant csalódásait eddig oly drága áron fizették j meg a haza és dynastia közös érdekei; föl kell éb-