Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.

Ülésnapok - 1865-16

XVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 99 aztán nem volna szükséges Ó Felsége nevét min­den alkalommal vitatás tárgyává tenni. Nem akarok hosszas lenni, s egyszerűen csak azt említeni, hogy óhajtanám, vajha 0 Felsége in­kább a törvények lényegét léptetné életbe, habár provisorius alakban is, mintsem provisoriumot a torvények alaki elismerése mellett. (Helyeslés.) Azzal fejezem be szavaimat, hogy Wenckheim Béla b. békési főispán javaslatát pártolom és el­fogadom. (Éljen!) Fiáth Ferencz b. főispán : (Szavazzunk!) Annyi tévtant hallottam a mai tanácskozás alatt felállítani, hogy félek, legőszintébb kiegyenlítési szándékunk ugy jár, mint azon szánandó beteg, ki egy hibásan irt „recipe" folytán halt meg. A „quid juris" és „quid consilii" mint ellen­tét állíttatik föl, pedig csak kivételesen lehet ellen­tét : mert különben a „quid consilii" soha sem le­hetne egyszersmind „quid juris" és megfordítva; azaz, az ildom sohasem lehetne törvényes, a tör­vényesség soha sem lehetne ildomos. Ily okosko­dás messze vezet! Hogy a 17 éves szomorú emlékezetű eljárás nem volt törvényes, abból azt következtetni nem lehet, hogy opportun és ildomos volt. A 17 évi eljárás nem volt se juris, se consilii, de hely­telen. Ezen két eszme csak kivételesen lehet ellen­tét; s akkor a politikus bizonyosan a quid consi­liit köteles választani: mert ha csak két örvény közt kell választanom, inkább lehatolok az egyik­be, semhogy a másikba belesodortassam; és igy, midőn a merev jogfolytonosság, hazám lehető al­kotmányossága vagy lehető boldogsága közt kell választanom, az utóbbit fogom választani. Ily téveszmén alapul azon kívánat, hogy a felsőház ne váljék el a képviselőház nézetétől és igy a nemzettől. Mi a nemzettől el nem válha­tunk : hisz mi egyek vagyunk multunkban , jö­vőnkben, aggályainkban, reményeinkben és érde­keinkben ; de a mely pillanatban subordinatiot is­merünk el, azon perczben legalább is fölöslegessé váltunk. (Ugy van! Helyeslés.) Igaz, azon vélemény, melyet én is védek, nem népszerű; de a mennyire tisztelem ezt, mint eszközt, mert igen sok jót, nagyot, nemest lehet általa elérni, ugy, mint végczélt — engedelmet e kifejezés büszkeségeért — megvetem: mert mint ilyen csak ambitioknak, ideiglenes dicsőségnek s hatalomnak szolgálhat; de mindig a haza kárára. (Helyeslés.) Igaz az is, hogy a népszerűséget, mint eszközt használva, többnyire el is használjuk; de vigasztaljon azon öntudat, hogy kötelességünk érzetében áldozzuk föl a haza oltárán. Magára a tárgyra áttérve, megvallom, hogy nagyobb részét annak, mit mondani akartam, má­sok helyesebben, szebben már elmondták; igaz, hogy tágas mező fekszik előttünk, de legszebb vi­rágait s legdúsabb kalászait avatottabb kezek ko­szorúba fűzték már, s mint hazánk iránti hő sze­relmök jelvényét, a nemzetnek már át is adták. S igy én ma a ház irányában alig szerezhetek más érdemet, mint ha a lehető legrövidebb leszek. (Halljuk!) A t. képviselőháznak előttünk fekvő' fölirata, közjogi szempontból Ítélve, minden kifogás feletti, egyöntetű tökéletes mu; ehhez, mint ilyenhez, egy szót is hozzáadni fölösleges, egy periódust kihagy­ni lehetetlen. Elméletileg, elvontan, minden egyes tétele közjogi axióma; minden egyes elve alkot­mányos dogma. Mint ilyent, tökéletesen magamé­nak vallom; s csak is az alkalmazás az, mit el nem fogadhatok. A jogfolytonosságot egész mérvben követelni, joga nem csak, de kötelessége a nemzetnek, ha maga magát föladni nem akarja: és ezen jognak nincs is más határa, mint a lehetetlenség. A vég­rehajtó hatalomnak kötelessége, ezen jognak meg­felelöleg, minden törvényt végrehajtani, életbelép­tetni, ha az alkotmányosságról le nem mond: és e kötelesség teljesítésének sem lehet más határa, mint a lehetetlenség. Azt állítja az előttünk fekvő fölirat, hogy nem kivan politikai lehetetlenséget — s mégis követeli a felelős minisztériumnak azonnali visszaállítását. Az 1848-iki törvények azon czikkei, melyeket a k. k. lehat, mielőtt életbe lépnének, módositandók­nak tűzött ki eredeti szerkezetökben is, megfelel­hettek a kitűzött czélnak, t. i. Magyarország al­kotmányos öuállása s törvényes függetlensége biz­tosításának ; de mivel más részről nem biztosítot­ták egyszersmind a szükséges királyi hatalmat és az Ausztriával fenálló kapcsot, később nyert ma­gyarázat folytán, ugy, mint megírattak, a jelen viszonyok közt lehetetlenekké váltak. (Helyeslés.) Nem fogják kívánni a m. főrendek, hogy ezen ál­lításomat a múltnak szomorú emlékével Mustrál­jam ; de a múltnak hatását, s az azóta életerőssé vált új érdekeket ignorálnunk nem szabad. A múltnak hatása első vonalban a közös fejedelem­nek a közös ügyekre való féltékenységében nyil­vánul, s méltán, mert ezek a monarchia biztossá­gát föltételezik ; ezeket pedig az 1 848-iki • törvé­nyek alig érintik. A visszautasíthatlan, életerőssé vált érdekek elseje lajtántúli testvéreinknek alkot­mányossága, mely 1848-ban nem létezvén, az ak­kori törvényhozás által számba sem vétethetvén, e tekintetekben a magyar minisztérium hatásköre nem is körvonaloztatott, s igy ennek minden törvény­hozási előzmény nélküli felállítása nemzetközi súr­lódásokat s bonyodalmakat idézhet elő, melyeket megelőzni, a jelen törvényhozásnak hazánk érde­kében kötelessége; s ha igy az érintett törvénye­ket legszerencsésebb viszonyok közt sem lehetett volna törvényhozási magyarázat nélkül fentarta­13*

Next

/
Thumbnails
Contents