Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.

Ülésnapok - 1865-16

3 00 XVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. ni, ezeket most, annyi szerencsétlenség után, annyi életerős új érdekek ignorálásával, ugy mint megírattak, életbe léptetni politikai lehetetlenség. Azt állítja a fölirat, hogy nem követel leketlenséget—s mégis a helyhatóságoknak azonnali visszaállítását kéri. Én is azt hiszem, hogy a felelős kormány eszméje s a 47-iki autonómiával ellátott törvényhatóságok közt elvi ellentét létezik, s hogy egyiket vagy másikat lényegében föl kell áldoznunk ; de ez tisztán magyar kérdés, ezt a magyar törvényhozás elintézheti; hogy azonban az 1861diki bizottságokkal s azoknak 47-diki hatáskörével se felelős minisztérium , se collegiális kormány igazgatni, administrálni s igazságot szolgáltatni nem képes : azt már empirice állítom ; s igy — a nemzetiségi kérdést nem is érintve — a törvényhatóságoknak azonnali, minden törvényes előzmény nélküli visszaállítása politikai lehetlenség. A fölhozott öt hónapról nem szólok, mert én is szívesen fedem a multat a feledékenység fátyolávaí, s az öt hónál meg nem állapodhatnám; de rövid is ezen időszak arra, hogy e tekintetben bizonyítson. Azt állítja a fölirat, hogy nem kivan lehetlenséget — és mégis azt kéri, hogy O Fölsége tegye le az esküt azon törvényekre, melyeknek végrehajtását lehetlenségnek ismeri. Ha 0 Fölsége azt mondja : „íme, igy kívánom az 1848-diki törvények módosítását, ezen módosításokat igtassátok törvényeitek közé, s aztán, de csak aztán állítom vissza alkotmánytokat:" ez nem kiegyenlítés, ez erkölcsi kényszer, ez capitulatio kívánalma volna. S midőn mi azt kívánjuk, hogy esküdjék meg a király azon törvényekre, melyeket magunk is hiányosaknak vallunk, s majd aztán belátásunk szerint módosítjuk: vajon ez nem volna szintén capitulatio? Ez több, ez a közös fejedelemre nézve erkölcsi lehetlenség. Hivatkozik a fölirat három időszakra, midőn a király az alkotmányosságnak hosszabb-rövidebb szünetelése után a törvényekr emegesküdött; de ezen felhozott esetek nem analógok jelen viszonyainkkal. A mondott esetekben a nemzet kért alkotmányának biztosítására új garantiát, mig most a fejedelem kéri királyi hatalmának, jogainak s a fenálló törvényes kapocsnak a helytelenül magyarázott törvények irányában a nemzettől garantiáját a dynastia, az összállam s a magyar nemzet legszentebb érdekében. Magyarország összes érdekeit s jövendőjét csak is Ausztriával való törvényes kapcsában biztosíthatja, más részről Ausztria gondviselésszerű hivatásának s hatalmi állásának csak kielégített s megnyugtatott Magyarországgal felelhet meg. Magyarország áldozhat fel ezen kapocsnak és Ausztria alkotmányosságának mindent önelhatározási jogából, csak azt nem, a miért a hatalmas római császárral frigyesült, t. i. alkotmányos önállását, törvényes függetlenségét, nemzeti és állami létét. Ausztria föláldozhat önelhatározási jogából Magyarország önállásának mindent, csak azt nem, a miért Magyarországgal szerződött, t. i. a monarchia biztosságát s hatalmi állását. (Tetszés). Ezen kölcsönös érdekű áldozatoknak — ha azt, mit önérdekben teszünk, áldozatnak lehet mondani — ezen kölcsönös áldozatoknak mérve a közös érdekek, vagy közös ügyek kérdésében rejlik; a közös érdekek kérdése az összes magyar kérdésnek kulcsa, s nyitja egyszersmind azon sajnálandó circulus vitiosusnak, mely szerint a nemzet nem módosíthatja törvényeit, mig O Felsége azokat vissza nem állítja, 0 Felsége pedig vissza nem állithatja, mig a nemzet nem módosította. Ha tehát e tévkört megoldottuk, megoldottuk egyszersmind a jogfoly tonosság kényes kérdését is. (Helyeslés.) 0 Felsége a jogfolytonosság helyreállítására megtett mindent, mit tőle egyelőre váx'hatunk. Törvényes alapon hivta össze a jelen országgyűlést. Elismerte a törvények alaki érvényét. Biztosította Magyarországnak a közös ügyekre való jogos és méltányos befolyását. Kijelentette, hogy Magyarország alkotmányos önállását és törvényes függetlenségét a jelen viszonyoknak sem szabad föláldozni. Most már tőlünk függ a közös érdekek kérdését az örök igazság változhatlan elvei nyomán megoldani, mert Talleyrand mondja: „La politique c'est la vertu; la vertu de la politique c'est la justice". Ezen kérdés szerencsés megoldásával megfejtetvén a nemzetközi kérdés — megállapittatván a magyar minisztériumnak erre vonatkozó hatásköre: nincs ok többé, hogy 0 Felsége Magyarország alkotmányosságát s Magyarország fő garantiáját, a felelős magyar kormányt s igy a jogfolytonosságot vissza ne állítsa. S nincs okunk ezen kétkedni, hisz ünnepélyesen nyilvánított fejedelmi szavát bújuk, mely szerint Magyarországot a lehetőségig ki akarja elégíteni. De nem pillanatnyi megnyugtatás a vég czél — hisz láttuk már, hogy lehet köztapsok közt eltemetni a hazát — (Ugy van!) hanem biztos alapon való kielégítés, mely századok viharaival daczolhasson, melyről elmondhassuk: „Nec imber edax, nec aquilo impotens possit diruere, nec innumerabilis annorum series, nec fuga temporum." Cziráky János gr. ő nmlga indítványát pártolom. (Éljenzés.) Haller Sándor gr.: (Zaj. Szavazzunk! Az elnök csenget.) Nagymltságtok részéről egyszerre elevenséget veszek észre, holott eddig csak nagy bágyadságot láttam. (Derültség.) Nmltságu főrendek! Azt hiszem, bár melyikünk, midőn belépett a terembe, magával tisztában volt. Egyik azon föliratot vallja hitvallásának, melyet az alsóház felküldött; a másik pedig azt hiszi, az opportunitás hozza magával, hogy a föliratot egész tisztelettel visszaküldjük a képviselőházhoz. Sok szép beszédet tartottak itt; különösen az el-