Főrendiházi napló, 1861. I. kötet • 1861. ápril 6-1861. augusztus 22.

Ülésnapok - 1861-6

VI. ülés. 1861. június 18-án. 67 kijelentések, de átalánosan az országban tapasztalt vélemény útmutatása szerint is, átalánosnak látszik lenni azon vélemény, hogy az osztrák financziának helyrehozására, az, mit a méltányosság követelend, Magyarország részéről is megtétessék, a financziának jelenlegi állapotából leendő kibontakozására a reáluniót ismét nem lehet nélkülözhetlennek mondani; mert azon kivánatoknak *a personalis unió helyreállítása mellett is hajlandó az ország eleget tenni. De meg kell vallanom, máskép áll a dolog jövőre nézve, és annyiban méltán nézhetnék nélkülözhetlennek az osztrákok a velünk való reál-uniót, a mennyiben, ha az most fölbontatnék, és personalis-unió válnék belőle, jövőben szakálunkra adósságot nem tehetnének mint eddig tettek. Ötödik argumentumuk, hogy erösebbek. A mi ezt illeti, ezt én épen nem nézhetem, még eddig legalább olyannak, a miről azt mondhatnák : „quod erat demonstrandum;" ez még mindig oly valami „quod esset demonstrandum." Sőt, ha az 1848—49, történteket tekintem, azt kell állítanom, hogy épen az ellenkezője amaz állításnak már be van bizonyítva; mert hiszen, ha erösebbek lettek volna 1848- 49-ben, nem lett volna szükség a távol Ázsia határairól és Kaukázus bérczeiröl segítséget hívni, hogy a nemzeti sereget legyőzhessék. De tegyük föl, hogy csakugyan erösebbek volnának, ez esetben megvallom, háromszor vétkesnek és háromszor elátkozottnak nyilvánítanám azon tanácso&t, ki oly fejedelemnek ki jogczimmel bir, — azon tanácsot nem átalná adni, hogy erőszakra és ne jogezimére hivatkozzék. — Mert ezen esetben, ha időjártával erösebb marad a jogezim, erejét nemcsak, hogy nem gyengítette; hanem még morális támaszt is nyervén, birtokának és koronájának biztossága csak növeltetik. Azon esetben pedig, ha időjártával ereje megfogy, és erősebből gyöngébbé válnék: ha ellökte a jogezimet magától, nem marad épen semmije, ami a trónon fenntarthatná; míg ha a jogezimet magától el nem lökte akker sem, midőn erősebbé vált: ugy azon időben, midőn gyengébbnek fogja magát tapasztalni, legalább az erkölcsi jog erejével védelmezhetendi uralkodását. De különben is nem gondolják meg a lajthántúli emberek, hogy midőn az erőszak csillaga a láthatáron emelkedik föl, nyugat felől egy másik szintén hatalmas meteor, a nép souverenitás eszméje; s ha az elsőnek satrapája a rémuralom, a másiké a közvélemény. Ezen két ellenséges hatalom mindig jobban közeledik egymáshoz; de valamint az egyik a közvélemény, t. i. perczenkint és lépésenkint nagyságában, fényében s erőben nyer : akkép halványul el a másiknak hatása, — s az elsőnek oly zsibbasztó ereje van, hogy valahányszor egymással éiántkezésbe jönnek, az erőszak azonnal, mintegy narcotizálva, minden tagjait merevedetteknek tapasztalja. Nem gondolják meg azon urak a Lajthántúl, hogy a közvéleményt szuronynyal átdöfni, ágyúgolyóval meglőni nem lehet; hogy az oly valami, mint a százfejü hydra, melynek, ha az egyik levágatik, helyette más 100 fej keletkezik, s hogy minden fejnek nyelve van, soly rettenetes hangja, hogy legerősebb ellenét is elkábítja lármájával. De az emberiség szerencséjére, ezen két egymással megütköző fenyegető hatalom közt őrző angyalként áll a törvényesség érzete, mi egyedül képes az egymásra törő ellenségeknek vetőt mondani; s szerencsések azon nemzetek is, melyeknél azon isteni érzés históriájokból eredve, szivökben meggyökerezett, ugy, hogy ahoz szentségtelen kézzel nyúlni, annak leggyengébb szálait is kitépni akarni, az emberi boldogság ellen elkövethető legnagyobb vétek és bűn, elannyira, hogy ha volna valahol vidék vagy ország, melyben a legalitás érzete nem léteznék; nincs oly nagy ár, nincs oly érték, melyért annak megvásárlását, életbeléptetését drágálni kellene. Hazánkban hála Istennek! — az 1848-kiesztendőig, 8 századon keresztül minden elhomályosodás nélkül fennállt amaz érzelem az ősi alkotmány iránt, s megvallom, midőn 1848-ban az ősi aristocraticus formák nem minden rögtönzés nélkül egyszerre democraticusokká változtak át: nem voltam aggodalom nélkül, hogy váljon fog-e rögtön gyökeret verhetni a nemzet kebelében, s meg fog-e felelni azon állandósági kívánatnak, mely a népböldogságra szükséges? Azonban bekövetkezett a 12 évi szenvedés ideje s talán köszönni lehet a sors "urának, hogy ama szenvedéseken és a vérkeresztelésen átvezetett minket, s ez által a nemzet életébe átplántálta az ujabb törvények iránti ragaszkodás érzetét; mert már most — hála az isteni gondviselésnek - az 1848-iki törvények tisztelete szintoly mélyen gyökerezik az egész nemzet szivében, mint az 1848-ik év előtt nyolezszázados ösi institutióink. De kérdezhetné még valaki, mi oka annak, hogy a lajthántúliak oly nélkülözhetlennek tartják a real-uniót, s mi volt oka annak, hogy annyi áldozattal és erőlködéssel igyekeztek életbeléptetni az osszál! amot? Én a dolgot ekkép fogom fel: Midőn 1848-ban nyugatról keleífelé keresztül viharzott egy óriási forradalom szelleme, akkor Bécsben, valamint egyebütt is magasra emelkedtek annak habjai, s ezek által felvitetett néhány barricádhős egész a trónlépcsozet magasságáig, hol is, miután a hab ismét visszavonult, a lépcsőkbe kapaszkodva, a felhajtottak közöl néhány ott ragadt; s ezek fölcserélve az okot az okozattal: a nagyszerű hatalmat, mely a forradalmat előidézvén, annak habjain őket magasra emelte, a maguk hatalmának, azon hatalmas erőt, mely e viharnak okozója vala, tulajdon erejöknek nézték. S mivel az ausztriai föherczegség igazgatását túlságos nagyságúnak vélt genijök számára, elégséges tevékenységi térnek nem hitték: egy nagy összállam alkotásáról álmodozva, honalkotókká lenni kivántak. Meg is kísérlettek annak eszközlését Frankfurtban, a nagy német nemzet élére állni óhajtván; de miután tapasztalták, hogy nekik ott keletök nincs, s hogy Németország nem Bécsből, hanem Berlinből kívánja inkább elhozni azon egyéniséget, mely a nagy