Főrendiházi napló, 1861. I. kötet • 1861. ápril 6-1861. augusztus 22.

Ülésnapok - 1861-5

48 V. ülés 1861. június 17-én. hez semmi újjal nem járulhatok, hanem azon kötelesség érzetében, hogy a hazának nagy munkájában tartozik mindenki tehetsége szerint résztvenni, bátor vagyok csak a jó szándok igényével felszólalni. Előadásomban egyszerű szavakkal fogok élni, mert másokkal nem birok. A nemzet sok aggodalmai közt egyik legfőbbike az ország önállásának, függetlenségének veszélyeztetése. Hogy Magyarország a hozzá tartozó részekkel együtt, egy önálló, független ország, hogy köztünk és az ausztriai tartományok között soha törvényesen reál-unio nem létezett, ez számtalan törvényeinkből, történeti adatainkból minden kétségenkivülinek bebizonyíttatott. Igaz, hogy Ausztria több kísérleteket tett egy real-unio létesítésére, és épen ezen kísérletekben, azoknak meghiúsulásában, és mikénti meghiúsulásában szintén találtatik elég bizonyság arra, hogy köztünk realis-unio nem létezett, sőt nem is létezhet. — Azon 120 év alatt, mióta fönnáll a pragmatica sanctio, különös három erős kísérlet tétetett a realisunió létesítésére; az első múlt században 11-ik József császár alatt, a második '1848 végén, a harmadik az októberi diploma, vagy még inkább a február 26-iki pátens által. II. József császár a realis-unio létesítésére mindenekelőtt szükségesnek tartotta magát megnem koronáztatni, a pragmatica sanctio törvényeiben biztosított alkotmányunk megtartására megnem esküdni, vagyis a pragmatica sanctio leglényegesebb részét megnem tartani és felbontani. Ezen tette által nyilfan bevallotta, hogy a pragmatica sanctio törvénye legkisebb jogot sem adott neki egy realis-uniora. Tíz évi uralkodása, még inkább uralkodásának vége, oly tényeket mutat fel, melyek bizonyítják, hogy köztünk realis-unio nem létezhet. — Mert hol a fejedelemnek, fejedelmi jogainak törvény-alkotási joga birodalmai egyik részében ugy szólván semmi, másik részében oly feltételekhez van kötve, mely feltételeknek nem teljesítés esetében törvényei és parancsai, törvény kötelező erővel nem bírnak, hol nemcsak törvénykönyvbe nem iktattatnak, hanem még neve is a fejedelem névsorából kihagyatik, hol a personalis-unio mellett mégis oly personalis különbség létezhet mint nálunk, hol tudjuk, mióta a personalis unió fennáll, ugyanazon egy fejedelem alatt állunk, mi mégis egy királylyal kevesebbet számítunk, mint Ausztria számit császárokat, hol az utód fejedelem, mint II. Leopold király, kénytelen volt bevallani, elismerni, és jóváhagyni, hogy elődeinek minden néven nevezendő rendeletei, parancsai és törvényei birodalmának csak egyik részében érvényesek, de a másik részben, Magyarországban nem, törvénytelenek, hol, mondom mindez megtörténhetik és mégis történt nem lázadás útján, hanem törvény és jogos úton, ott realis-uniórol szó sem lehet. Tekintsük a 48-iki kísérleteket, 1848 végén, midőn az ifjú császár trónra lépett, birodalmait ugy szólván csak hamuban vette át; oldala mellett levő miniszterei, kik a forradalom hullámai közt jutottak a miniszteri polczokra, azt tanácsiák az ifjú fejedelemnek, hogy sarkaiban megrendült országait, tartományait, mit sem tekintve, előbbeni szerkezetükre, határaikra, törvényeikre, történeteikre, viszonyaik — és jogaikra, hanem mindezeket mellőzve, forrassza őket össze, alakítsa át egy nagy birodalommá, vagyis teremtsen egy nagy real-uuiót; magától értve, hogy a coronátiónak el kellett maradni. Mindez isméti bizonysága annak, hogy a minisztérium a birodalomnak múltjában, országunk törvényei — és múltjában legkisebb jogot, és alapot nem látott a reális-unióra. Ezt bevalloták ők számtalan rendeleteikben és általuk ellenjegyzett proclamatiókban és pátensekben, melyekben ők ugyan hivatkoztak a pragm. sanctióra, de csak a trónörökösödésre nézve. Az országoknak összeforrasztására nézve, az uj átalakításra nézve soha sem hivatkoztak a pragmatica sanctióra, hanem ezt a változott körülmenyek új productumának, új találmányoknak és a császár Ö felsége új feladatának hirdették. Mennyire jöttek ezzel, mi volt következése : ezt mutatta a szomorú tapasztalás, ezt mutatja a birodalomnak jelen helyzete. E következéseket nem akarom részletesen felemlíteni; de midőn látom a realunió utáni törekvésnek ily szomorú következéseit, eszembe jut ismét a II. József császár alatti reális-uniónak epochája, melyben szintén egy rész, t. i. Németalföld Ausztriától elesett; eszembe jut másrészről a personalis-unionak dicső epochája Mária Terézia alatt, midőn e realis-unio, nem fenyegeté Magyarországot. (Tetszés.^ Tudjuk, hogy midőn Mária Terézia trónra lépett, a bajor Károly Albert herczeg protestátiót küldött a magyar országgyűléshez, de az akkori kanczellár (Szluha) felnyitatlanul visszaadta a bajor követnek. És mint egy jeles történetíró (Schwandtner) feljegyezte: „Nur die Treue der Ungarn war es, dass die österreichische Monarchie nicht zerstückt wurde, und dass dem Kronprinzen, nachmalígen Kaiser Josef II. doch noch etwas mehr als die Erbschaft der Grafschaft Falkenstein übrig blieb." íme látni, mily különböző eredményt hagytak maguk után a reális- is milyet a personalis-unionak epochája. A pragmatica sanctioban említett „contra exteros hostes

í( szavakból korántsem következik a realis-unio, hiszen a német szövetségi tartományok között is, ott van a contra exteros hostes, csupán- azért köttetett a szövetség; de azért még senki sem állithatja, hogy köztünk realis-unio léteznék. Az, mit a contra exteros hostes szavak által biztosíttatni kívántak a pragmatica sanctioban, az, mint Békésmegyének mltgos főispánja előbb emlité, biztosítva van, és mintatörténet mutatja, még jobban biztosítva van a personalis-unio mellett. Ezen biztosítást jövőre is fenn akarja tartani a nemzet; mi igen is méltányoljuk Ö Felségének ama szándokát, mely a százados kapcsolat fentartását és szilárdítását, mint a külveszély elhárítására és a jótékony belfejlödés előmozdítására biztos eszközt czélozza, mint ez az országgyűlés megnyitási beszédben mondatott.