Főrendiházi napló, 1861. I. kötet • 1861. ápril 6-1861. augusztus 22.

Ülésnapok - 1861-5

V. ülés. 1861. június 17-én. 39 Félreismerném nemzetem ildomosságát, igazságszeretetót és nagylelkűségét, ha mást hihetnék, sőt már csak azáltal is vétenék nemzetem ellen, ha nem merném állítani, hogy azokat, kik nemzeteket eltiporni, nyelvektől megfosztani, jogos igényeikben sérteni, érdekeikben károsítni szeretnek, nem miköztünk kell keresni. Ne féljenek tehát román atyánkfiai nemzeti igényeik, érdekeik, nyelvök tekintetében a magyarországgali egyesüléstől; nemzetünk tettekben nyilvánult jelleme biztosítja őket azoknak sértetlen maradásáról, pedig annál inkább, mert ők Magyarországba olvadva hasonérdeküekkel csatlakoznak, nyernek számban és ezáltal jelentőségben is ; mint románok egyesülvén a magyarhoni 1,100.000 román testvérekkel, és igy 2,400.000 lélekből álló tömörtestté növekedvén, mint egyesült görögök az erdélyi 650.000 szövetkezvén a magyarhoni 692.000 hitfelekkel, mint nem egyesült görögök pedig hozzá járulván az erdélyi 650.000, a magyarhoni 1,700.000 nem egyesült göröghöz, az érintett tekintetekben, fölmerülő érdekeik kivívásában eredményesebben müködhetendnek. De -talán óvatosságra int valaki az unió visszaállítására nézve, nehogy a már is mutatkozó „ingerültség" veszedelmesebbé váljék. Hogy a különböző és sokaknál sok tekintetben hiányos fölfogásoknál fogva ezen kérdés iránt ingerültség van Erdélyben: az'tagadhatatlan; sőt miután az izgatottság fontos ügyekben az érdekeltséggel karöltve jár, könnyen megmagyarázható is; de aggasztó nem volna, ha hiu keesegtetésekkel nem tápláltatnék, s egyesektől szándékosan nem növelteinek" fájdalom ! talán épen azon kormány rovására, melynek sem érdekében, sem (én meg vagyok arról győződve) szándékában nincsen ingerültséget, hanem igenis minden nemzeteknek megnyugtatását eszközölni. Mi igy levén, én aggodalommal látom az unió kérdésének — melynek elébb utóbb a fönálló törvényes határozatok értelmében való megoldásáról nem kételkedem — oly sokáig függőben tartását; mert épen ez tartja fönn s neveli az ingerültséget! Ha midőn ezen országgyűlés összehivatott, Erdély is meghivatott volna, s ha a társnemzeteknek tiszteletreméltó vezérei biztosíttattak volna arról, hogy méltányos követeléseik kielégítésére a kormány minden befolyását felhasználandja, ha értésökre adatott volna, hogy ugyanazon törvények értelmében és rendeletére hivatnak meg az Erdélynek minden nemzetbeli lakóitól választandó s épen azért minden nemzeteit és azoknak minden érdekeit képviselő követek a magyar hongyülésre, mely törvények szabadították fel Erdély úrbéreseit a szolgaságtól, eltörülték a jobbágyok terheit, s egyenjogú honpolgárokká tették őket bármiby nemzet tagjaival, — ha értésökre adatott volna, hogy a mennyire még egy vagy más nemzetnek sérelmei, kívánságai, követelései volnának, amazok orvoslására emezek kielégítésének eszközlésére alkalom fog nyílni ezen országgyűlésen akár az 1848-ki törvények értelmében kiküldött s reactiválandó, akár más ennek helyét pótlandó bizottmány utján: mondom, ha mind ez, valamint könnyen megtörténhetett valóban meg is történt volna: akkor én ugy hiszem, a kedélyek megnyugodtak volna, s baj nélkül ment volna véghez a törvénykivánta egyesülés. De miután egy külön országgyűlésre kilátás nyittatott, egyrészről ingerültség keltetett a törvényre hivatkozóknál, másrészről ingerültséget szülő s növelő ábrándos reményekre tér nyittatott a többieknek, s igy lön, hogy már most minden uj tett ez irányban uj ingerültséget gerjeszt, az ingerültség maga magát fölfokkozza, inig végre talán épen akkor fog legfőbb polczára hágni, midőn a megszüntetésére szánt intézkedés — értem az erdélyi külön országgyűlést — létesülend. Mert ha az eddig megjelent különböző programmok után szabad ítélni: a románok kívánságai és reményeitalán túlesigázottan fognak előtérbe lépni, ők számszerinti túlnyomóságukat vetvén a latba, az avval egy arányban levő, de jelen képzettségöknek megnem felelő állást igyekezendnek elfoglalni, melyet megtartani képesek ugy sem lennének, mig velők szemközt a törvényes basisra állt, és talán, de csak talán megjelenendő magyar s székely elem, ha az előzmények nem csalnak, talán kinyilatkoztatandja, hogy a külön országgyűlés az ö illetékes helye nem levén, ott országgyűlési tárgyalásokba nem bocsátkozhatik. S váljon mi történik akkor? csekélyebb lesz-e az ingerültség? Nem hiszem. Mert az, ki önámitás következtében csalatkozott, megcsalatottnak vélendi magát, ki a törvény előtt meghajolni nem akar, elnyomottnak mondandja magát, — s ekkor mát csak egy rósz akarat szította szikrára leend szükség, hogy újra lobbot vessen azon tűz, mely már egyszer, fájdalom! elpusztította Erdély virányait, romokkal töltötte be testvér-vér áztatta földjét. Én tehát nem az unió helyreállítása, hanem épen függőben tartása által látom az ingerültséget neveltetni, s épen azért az emiitettem aggodalomban nem osztozhatom. Vannak végre sokan, kik félve gondolnak Erdélynek Magyarországhoz visszacsatlására, mert tartanak attól, hogy Magyarország a vele szorosabban egyesült Erdélyt egy dynastia és birodalomellenes politika ösvényére fogja magával ragadni. Én nem tartok ettől, mert hiszem, hogy nemzetem a jelen körülményeket és a jövő eshetőségeket kellően megfontolván, hagyományos, ildomos politikájától el nem áll, sépen azért egy oly ösvényre, melyen ő nem jár, Erdélyt sem fogja magával ragadhatni. Magyarország egyetlen ildomos politikáját pedig abban látom, hogy 1) belső háztartását igyekszik elrendezni, alkotmányos formák közt a nemzeti hagyományos önállás és függetlenség alapján, s 2) állandó szövetségeseket ott keres, hol valódi szövetségesei vannak.