Főrendiházi napló, 1861. I. kötet • 1861. ápril 6-1861. augusztus 22.
Ülésnapok - 1861-5
40 V. ülés. 1861. június 17-én. Én ismerem nemzetem dicső múltját, a tanácsban bölcseségét s harczi vitézségét, de tudom azt is, hogy egy 15 milliónyi vegyes nemzetiségű lakókat számláló ország, más hatalmas és négyszer-ötször annyi népességű szomszéd országok közit azon önállásra nem vergödhetik. melyen minden európai eshetőségek közepette önérdekeit megvédhesse, s melyet ha 30—40 milliónyi lakossággal birna, elfoglalni és megtartani képes volna. Tekintetbe vévén tehát Magyarhon népeinek számát és mind a területén, mind pedig a tőszomszédságban lakó nemzetiségek nyelv- s vallásbeli vegyültségét, ezeknek sympathiáit és antipathiáit, múltját és jelenét: fölöslegesnek nem tartandom, ha nemzetem oly szövetségesekről gondoskodik, kik helyi és történelmi viszonyaiknál fogva érdekeikkel miránk levén utalva, közös veszedelmekben velünk, 9 mellettünk helytállani mindenkor képesek és hajlandók legyenek; de kényszerülve is helytállandnak különösen akkor, midőn az Európa békéje fölött Damocles kardjaként függő keleti kérdés előtérbe lépvén, meginditandja nemcsak az észak szláv népeit délen ösztönszerűleg kiszemelt zsákmányuk felé, hanem mozgásba hozandja a közvetlen szomszédságunkban levő s honunk területén nyelv- s fajrokonokat számláló nemzetiségeket is; midőn a pánszláv regnum millenarium látnokainak álmai teljesedésbe menni igérkezendnek. Oly szövetségeseket pedig talált eddig s talál jövőre is nemzetünk azon népekben, kik velünk egy birodalmi kapcsolatban élnek, kiknek érdekei ezer utakon találkoznak minérdekeinkkel, kikkel három száz év óta együtt lakván, megosztottuk velük jó és rósz napjainkat, meg szenvedéseinket és harczainkat, meg a győzelmek babérjait, meg a béke és dicsőség napjait. Azon birodalomna'k népeit értem, melynek magvát, súlypontját és föerejét nemzetünk képezi, mely minket nem nélkülözhet, de melyet mi sem nélkülözhetünk, melyben függetlenségünket, önállásunkat legbiztosabban megtartjuk, melyben mi nagyok levén, vele és általa nagyhatalmi jelentőséggel birunk, melyet tehát nem gyengíteni, hanem erősíteni, nem elejteni, hanem szilárdan fönntartani önmagunk iránti kötelességünk. Nem fordítjuk mi tehát szemeinket egy, talán félszázados véres vajúdások között is csak bizonytalanul létesíthető nagy dunai birodalom felé, melyről hazánk egyik legkitűnőbb történetirója s államférfia csak a minapában monda, hogy az egy chaos képében tűnik föl előtte; igen is (mi hozzáadhatjuk) egy chaos képében, melybe még hazánk — a legjobb esetben is — az azt képzendő nemzetiségek véres oscillatioi közepette beilleszkedhetnék s benne a szükséges megállapodást találhatná, népünk az annyira szükséges, annyira kivánt békét s nyugalmát talán évtizedig nélkülözni kénj T szerülne,vagy épen azon önállását veszélyeztetné, melyet a birodalomban biztosan föntartani ildomos politikával mindenkor képes leend. De hiszem végre azt is, hogy nemzetünk, mely önálló politikáját a birodalmi politika terén fölmerült, de történeti emlékezeteinknek, jogi állásunknak, s valódi érdekeinknek meg nem felelő kísérletek átellenében is eddig megvédeni tudta, nem aljasítandja magát bármely külföldi politikának eszközévé, jól tudván, hogy (mint Európaszerte tapasztaljuk) a. politika nem mindég a morál és becsületesség szabályait, nem a szív sympathiáit, nem a nagy eszmékért, a nemzetiségi jogaiérti lelkesültséget, hanem az önérdek szolgálatában álló hideg ész számítását követi nemcsak kormányok , hanem a nemzetek iránti eljárásában is; hogy ma fölkarol, holnap elejt; és még a legnaivabb csodálóitól sem követelheti a hitet, miszerint ő az adott szó szentségének, *a tett ígéretek törhetlenségének theoriáját tetteivel kivánná illustrálni. Sértené tehát nemzetemet az, ki róla állítani merné, hogy ily politika bizonytalan és változékony combinatiójának sorsát, jövőjét martalékul oda akarná dobni, hogy miután bármely külföldi hatalomnak eszközéül felhasználtatá magát, jutalmul azon mondatban rejlő vigasztalással beelégedjék: „a mór teljesítette kötelességét, a mór elmehet." (Tetszés.) Én tehát igy gondolkozván nemzetemről, nem félek attól, hogy ö maga egy birodalom — s ausztriaelleni politika ösvényére tévedjen, hogy tehát a vele újra egyesülendő Erdélyt is ily ösvényre ragadhassa magával. Miért is az uniót e tekintetben sem tartván veszélyesnek, hanem minden tekintetben trónra, kormányra, honra s nemzetiségekre nézve hasznosnak, sőt szükségesnek: oda visszatérvén, honnan kiindultam, a magas kormánynál eszközöltetni kívánom, hogy a Magyarhonnal újra tüstént egyesítendő Erdély — valamint a többi szent koronarészek is — ezen országgyűlésre haladéktalanul meghivassék. Mely kivánatomat, miután hazánk mély tisztelettel említett nagy fiától a tisztelt alsóház elejébe terjesztett, ettől módositva elfogadott és velünk közlött felírásban kellően kifejezve látom, miután továbbá ugyanabban mind azon többi kivánatokat és követeléseket is bennfoglalva találom, melyeket hazánk jelen állapotja tekintetéböl legfelsőbb helyre fölterjesztetni óhajtok, miután, a mennyire sajnálom, hogy azon föliratnak eredeti szövege meg nem maradt, annyira óvakodom a jelen válságos idők és ezen fölirásnak minélelőbbi fölküldetése tekintetéből akár az eredeti szöveg visszaállítása, akár pedig a módosítottnak megváltoztatása végett indítványt akár tenni, akár tétetni, tárgyalást akár kihívni, akár kihivatni, — miután végre, a mennyire még a fölirás szövegére nézve észrevételeim volnának, valamint vannak is, azoknak megtételére a válaszfölirati vitát alkalmatosnak nem látván, föltartom magamnak a jogot annak idejében azokat előhozni: az' előttünk fekvő feliratot jelen szövegében legfelsőbb helyre fölterjesztetni kívánom. (Átalános tetszés.)
