Főrendiházi napló, 1861. I. kötet • 1861. ápril 6-1861. augusztus 22.

Ülésnapok - 1861-5

36 V. ülés. 1861. június 17-én. és igy az elhunyt fejedelem kormánya alatt megfogyatkozott alkotmányos szabadságot jövőre inkább biztositarii. — Ezen igyekezet hivatá meg Magyarország több vármegyéi által Erdély törvényhatóságait az 1790-ki budai országgyűlésre; — ugyanazon igyekezet vezérelte a meghívás következtében az erdélyi három nemzet törvényhatóságainak követeit Budára, hol Erdély alkotmányos jogai és szabadságainak a magyar királyi koronázási kötlevélbe beigtatását kérvén, megismerték Erdélynek a magyar szent koronához tartozását, kijelentették a szorosb egyesülés iránti készségűket. Minek következtében a koronázási diploma tervének megkészitésére kirendelt vegyes bizottmány a terv 21-ik pontjába Erdélyt ily módon foglalta be: „Transsylvaniám veluti ad eoronam Regni Hungáriáé pertinentem, verumque et inseparabile ejus membrum cum eodem Hungáriáé Regno effective unitam, tam nos ipsi, quam etiam successores nostri, qua reges Hungáriáé possídebimus." Mi a Felségtől el nem fogadtatván, a hosszas vita után ujdon kiküldött bizottmány egy uj szövegű diploma tervének 10 ik pontjában Erdélyről ily emlitést tön : „Transsylvaniám autem velut ad eoronam regni pertinentem, verumque et inseparabile ejus membrum, qua reges Hungáriáé possidebimus, et juxta leges eorum municipales, more antiquo et indissolubili, regis Hungáriáé jure ac nomine in sensu legum gubernabimus." De e szöveg sem talált legfelsőbb jóváhagyásra, sőt maga a Il-ik József császár által egyesitett magyar és erdélyi két udvari cancellária is, királyi rendelet által, egymástól ismét elválasztatott; mi fölötti megilletödésöket akarok és rendek egy 1791-ki mártius 5-én kelt föliratban kifejezvén mondják : „mutationes hae nos tantomagis perculerunt, quod reete in diéta illa, in qua aretior Transsylvaniáé eum regno Hungáriáé conjunctio petebatur, factae sünt," egyszersmind a szorosabb egyesülés mellett lelkesen fölszólalván ily módon : „Transsylvania, veluti membrum regni Hungáriáé inseparabile, a prima ducum adhue institutione, regnique hungarici fundamentis possidebatur, gubernabatur, et partém eivitatis seu status hungarici efficiebat;" az óhajtott és kért unió indokául fölemiitvén : „quod publica, adeoque Majestatis Vestrae ac regni utilitas eam (unionem) svadeat, popsii Transsylvaniám incolentis ejusdem nobiscum originis, iisdemque fundamentalibus juribus ac praerogativis gaudentis indoles ostendit, et praesertim tristia fata, quae post separationem utramque provinciám premebant satis testantur." Azonban a rendek e föliratára is tagadó válasz érkezvén, ezzel az unió iránti tárgyalás ez országgyűlésen bevégezve lön, újra fölvétetvén az 1792-ki budai országgyűlésen, melynek 11-dik törvényezikke következőképen rendelkezik : „Sua Majestate Sacratissima factae eatenus per status et ordines propositioni benigne annuente staluitur, ut meritum arctioris regni hujus cum Transsylvania unionis in regnicolari publico-politica deputatione pertractetur, et futuris regni comitiis referatur." Mig ezek Magyarországban történtek, az 1790-ki deczember 12-ére Kolozsvárra egybehívott erdélyi országgyűlés sem mulasztá el Erdély szorosabb egyesülése iránt tüzetesen tanácskozni, miért is már deczember 22-én a magyarországi koronázási hitformába Erdélynek névszerinti fölvételét óhajtván, az 1791-ki február hóban az unió föltételeinek kidolgozására egy deputatiót küldött ki, melynek munkálata folytán az egyesülés föltételei gyanánt kivánta : hogy a magyar király Erdélyt magyar királyi jogán Magyarországtól elválhatlanul birja, Erdély jogai, szokásai, törvényei megtartassanak, a külön országgyűlés, külön gubernium, dicasteriumok s törvényszékek megmaradván, a cancellária a magyarországival egyesittessék, az erdélyi nemesek Magyarhonban, a magyarok Erdélyben nemesi szabadságukkal élhessenek. Eziránt föl is irt a fejedelemhez, de jóllehet egy tagadó királyi válasz után a fölirat ismételtetek : csak azon királyi határozatot nyerte, bogy a fönnforgó ügy Magyarország rendéivel előleges értekezést és a két ország közötti tanácskozást kívánván, csak a kölcsönös megállapodás és királyi jóváhagyás után lesz törvénybe igtatandó. így tehát a kormány, jóllehet a forró óhajtást nem teljesité, mégis nem maga az egyesülés, hanem csak az evégre való eljárás iránt volt eltérő nézetben a nemzettel. Függőben maradott ezután az unió ügye egész az 1841 —1843-ki erdélyi országgyűlésig, melynek 1843-ki január 13-án tartott ülésében meghagyatott a rendszeres közigazgatási bizottmánynak :„hogy a Magyarországgali egyesülés tervét, minden egyéb tárgyak előtt dolgozza ki, miszerint a közelebb tartandó országgyűlésre a törvényhatóságoknak utasításokat adni módjok legyen;" mi megtörténvén, az 1846—47-ki országgyűlés Ö Felségéhez, és ország nádora István föherczeghez a „partium" ügyében intézett fölterjesztéseiben a Magyarországgal való egyesülés iránt oly határozottan nyilatkozott, hogy midőn az 1848-ki május 5-én kelt s az erdélyi országgyűlést Kolozsvárra összehívó királyi leirat 3-dik pontjában az országgyűlés tárgyául Erdélynek Magyarhonnali egyesülését kitűzte, ezt épen az emiitett 1847-ki november 3-án kelt feliratnak, nem pedig a magyarországi 1848-ki 7-ik törvényezikk folytán tette. Erre következett az uniotörvénynek alkotása. Mely unio-törvény, miután csak azt hívta életbe, mit a legrégibb s legkedvesb történeti emlékezeteknek, mit a két hon helyesen értett érdekközösségének alapján a fejedelem s a nemzet, a megszakadt nemzettestnek mindkét része évszázadokon át annyi érdekeltséggel tárgyalt, annyi alapossággal megvitatott, annyiszor szükségesnek állított : sem elhamarkodott, sem rögtönözött, sem bárkire is ráerőszakolt nem lehet. (Élénk helyeslés.) 3) Azon ellenvetés vagy helyesebben ráfogás, sem gyengítheti az unio-törvény érvényességét, melyet némelyek a kolozsvári törvénynek állítólag nem kellően történt kihirdetéséből meritnek; mert íagadhatlan az, hogy a megszentesitett törvény az országgyűlésen kihirdettetett; ünnepélyesen tudomására